Hülye hobbiaink rovat

Valószínűleg a szumónál és a vonatoknál is többeket érdekel az inuiut evezők készítésének rejtelme, így hát megírom.

A kenu

Kezdetben a kenuzás pártján álltam abból a megfontolásból, hogy az Észak-amerikai indiánok ladikja kiválóan pakolható, elfér benne a család akár kutyástól is. Apósom szerzett egy régi üvegszál/epoxi járművet, amit gondos munkával felújítottam, majd elkezdtem utánajárni a megfelelő evező kiválasztásának. Ekkor léptem arra az útra, ami hosszú, cserébe nem vezet sehová.

Hosszas tanulmányozást követően a penobscot indiánok által is kedvelt csepforma irányába orientálódtam, hiszen mint az közismert, ez a geometria és egy speciális evezési technika, melynek során az ember soha nem veszi ki az evező tollát a vízből, csak ügyesen forgatja, kiválóan alkalmas arra, hogy a parton bambuló szarvasokat és vaddisznókat csendben megközelítsük. Óriási szerencsém volt. Bár csak kíváncsiságból kukkantottam be a Decathlonba, de valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva volt egy, a kívánt formával csaknem megegyező alakú evező, amit azonnal meg is vettem. Ahogy megtapintottam a selymes, lakkal kezelt felületet, biztos voltam benne, hogy nekem is kell készítenem egy evezőt. Logikus volt tehát rendelni Kanadából egy evezők készítésről szóló szakkönyvet, amiből a különféle fafajták paramétereit, a megmunkálásuk módját, a szükséges ragasztókat, olajokat és lakkokat ismerheti meg az ember, de pontos leírásokat is talál az evezők “gyártásához”.

A kajak

A könyv lapozgatása közben egyre inkább foglalkoztatott az a probléma, hogy bármennyire is jópofa dolog a kenuzás, de ha fotózás céljából egy többnapos túrára megyek egyedül, akkor nettó szívás az egész, hiszen ilyenkor nem tökéletes a súlyelosztás, a jármű orra kiemelkedik a vízből. Egyébként is könnyen elfújja a szél, csiga lassúsággal lehet csak vele haladni. Kéne tehát egy kajak is.

Végülis újabb hosszas tanulmányozás után egy nem túl gyors, de annál kényelmesebb, 430 cm hosszú Necky márkájú tengeri túrakajakra esett a választásom, hiszen aki tanulmányozta (és hát ki ne tanulmányozta volna) a klasszikus hajótesteket, az tudja, hogy az ügyesen elrendezett síkokkal játszó “gyémánt” keresztmetszetű megoldás nagy stabilitást képes kölcsönözni a járműnek. Egyéb előnyei a választott típusnak, hogy nagyon jól pakolható, kényelmes, rendelkezik egy felhajtható kormánylapáttal is. Persze vettem hozzá egy alumínium/PE túraevezőt is, de ezzel már kevésbé voltam elégedett. A túl nagy felületű tollal rendelkező, forgatós lapát hátránya az, hogy bár jó tempóval lehet vele haladni, de pár napos kalimpálás után azért csukló- és könyök tájékon eléggé kellemetlen tüneteket tapasztalhatunk.

A tökéletes evező keresgélése közben belebotlottam a mindenféle méregdrága, Marsról származó alapanyagokból készített csodákba, de éreztem, hogy kár lenne itt megállni, le kell ásni a gyökerekig.

Az első evező

Amikor már napok óta a grönlandi őslakosokról írt tanulmányokat olvastam, dokumentum filmeket nézegettem, különféle zsírkőből faragott ijesztő kisplasztikákat (tupilakok) csodáltam, a szakócánál nem sokkal szofisztikáltabb szerszámokat (Ulu knife) rajzolgattam, akkor már biztosan tudtam, nincs menekvés, KELL egy inuit evező.

Persze racionális ember lévén mérlegeltem. Az inuitok szög egyszerű emberek voltak, amikor kifejlesztették saját evezőjüket. A petrencés rúdnál nem sokkal bonyolultabb forma azért jött létre, mert se normális anyaghoz nem jutottak, se kifinomult technikát nem ismertek. Egy épkézláb ragasztást nem tudtak megoldani, mérni meg nagyjából a karnyi/ujjnyi tűréstartományban voltak képesek. Szóval meggyőztem magam, hogy kell egy inuit evező, mégpedig a Nyugat-grönlandi típus. …és én AKAROM megcsinálni.

Először is megterveztem, ami nem volt könnyű, mert az inuitok testalkata az pont ellentéte az enyémnek. Kis köpcös dugó mindegyik. A hajó is eléggé különbözik az ősi kajakoktól. Mindegy, azért rajzoltam valamit a neten fellelhető instrukciók alapján.

Fene tudja miért, de a borovi fenyő mellett döntöttem, ami bár fajsúlyos, de jól tűri a vizet. El is robogtam a közeli Tüzépbe, ahol meg voltak sértődve, hogy nem 10 köbméterre, csak egy 5 cm vastag, 2,5 méter hosszú szélezetlen pallóra van szükségem, mindössze 12 000 Ft értékben. A kiválasztott darabot lebaszták a flaszterra, tornázhattam fel egyedül a csomagtartóra.

Maga az elkészítése nem volt bonyolult az eszköznek, egyszerű kéziszerszámokat használtam. Gyalút, fűrészt, csiszolóvásznat stb. Olajjal impregnáltam. Hát nem lett éppen tökéletes. A középső rész kicsit hosszúra sikeredett, a tollak rövidre, túl sok anyagot hagytam benne. Mégis működött a dolog, nagyon tetszett. KELL csinálnom egy jobbat – gondoltam.

A második evező

Kicsit jobban beleásva magam a szakirodalomba, a laminált (több lécből ragasztott) evező mellett döntöttem. A közeli platform áruházban beszereztem 5 db 19 mm vastag luccot, ami pille könnyű és remekül munkálható. Hosszas nyűglődés után a több komponensű gyanták helyett a Gorilla Glue egy komponensű, vízálló és flexibilis ragacsa mellett döntöttem. Megérte, tényleg remek anyag. A gondosan összeforgatott léceket beragasztóztam, pillanatszorítókkal rögzítettem, másnap pedig neki álltam a már tökéletesre tervezett geometriát kifaragni. Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hibátlan lett. Az evező végeit lakkoztam, a középső részt pedig lenolajjal és méhviasszal kezeltem, de még arra is volt gondom, hogy egy pirográffal hóbaglyot (OOk ‘pick) is rávarázsoltam rá, hiszen addigra már a hóbagoly és a holló című mesekönyv is megérkezett az Amazonról.
A harmadik evező

Bár a második, laminált evező minden szempontból remekműnek számít, mint az köztudott, az IGAZI inuit evező egy darabból készül. Akkor voltak igazán elégedettek a bálnavadászok, ha egy darabka Észak-amerikai cédrust sodort partjaikhoz a tenger, hiszen az Észak-amerikai cédrus a legtökéletesebb anyag, amiből evezőt lehet készíteni. Fajsúlya olyasmi, mint a lucfenyőé, de kiválóan bírja a vizet, gyönyörű, vöröses árnyalatban játszó erezete van. KELL egy ilyen IS. Sajnos nem könnyű beszerezni. Magyarországon aranyárban, főleg nagy mennyiségben és előrendelve juthattunk hozzá akkoriban. …de mivel gyakran jártam Németországba, elkezdtem ott is körülnézni. És csoda történt. Frankfurttól (am Main) alig harminc kilométerre találtam egy hegedű és íj (long bow) alapanyagokat értékesítő telephelyet, ahol a weboldal tanúsága szerint árulnak Észak-amerikai cédrust is.

Félve settenkedtem be az alig 200 négyzetméteres boltba, ahol elém ugrott egy középkorú úr, a tulajdonos. Amikor előadtam a tervemet, a krapeknak felcsillant a szeme, majd berángatott a kb. 2000 négyzetméteres raktárba, ahol büszkén mutogatta, hogy gyakorlatilag minden, de minden van. Kisebb raklapnyi mahagónik, ébenfák és mindenféle különleges és egzotikus fafajta, köztük az én cédrusom. Mondtam is neki, hogy adjon egy darabot, már itt sem vagyok. Nem lehetett lelépni. Ki kellett válogatni a legtökéletesebben csomómentes és párhuzamos erezetű darabot, amiből PONTOSAN akkorát vágott le, amekkora az evezőhöz szükséges, majd szégyenlősen közölte, 40 euró lesz az ára. Egészen hazáig széles vigyorral a fejemen vezettem. Na persze az evező azóta is félkész állapotban pihen, de még a nyáron befejezem.

Konklúzió – Hogy jó-e az inuit evező?

Természetesen az űrtechnikával, Marsról hozott alapanyagból készült evezőkkel nem veszi fel a versenyt, de a hagyományos túralapátoknál sokkal jobban szeretem. Az inuit evező használatának a titka az, hogy egészen laposan, a vízfelszínhez közel dolgozol vele. Angolul ezt külön kifejezéssel is illetik, paddling helyett a looming ige fejezi ki az ilyen evezővel való csapkodást, aminek az az óriási előnye, hogy mivel nem emeled magasra az evező tollát, így nem csavargatja a szél, ráadásul a kényelmes kéztartás miatt egész nap tudsz különösebb szenvedés nélkül evezni. Mivel nem kell a csuklódat sem forgatni, azt is kíméled. Előnyei még, hogy rendkívül finoman lehet vele manőverezni, egy csomó apró technikát elsajátítva nagyon mókás dolgokat lehet művelni. Az evezőfelület nem kicsi, de az elosztása miatt rettentően könnyedén lehet vele közepes v. kicsit gyorsabb tempóban haladni, ha belevágod a vízbe, akkor sem borulsz fel, hanem egyszerűen irányt váltasz. Én egyszerűen imádom.
(osztok pár képet is az evezőről, a tervrajzról, tupilakról, Ulu knife-ról)