Egyre gyakrabban találkozom a szélsőséges időjárásról és az azzal kapcsolatos balesetekről szóló szomorú hírekkel. A hírportálokon is gyakran megjelenő „hegymászó balesetként” tálalt esetek általában a drámában rejlő szenzációt próbálják klikkelésre váltani, ezért az egyébként fontos részletek taglalásától megkímélik az olvasókat.
Egyik jellemzőjük, hogy az egyébként az Alpokban is látványos következményekkel járó globális klímaváltozás hatását próbálják hangsúlyozni, illetve a hegymászást övező hollywoodi filmeken alapuló pátoszt lovagolják meg. Az alábbi megosztás tárgyilagosan és kicsit részletesebben taglalja az egyik, pár napja történt balesetet, de persze első sorban hegymászók számára feldolgozható információkat tartalmaz, ezért miután ismerem a helyet, veszem a bátorságot, hogy kicsit kiegészítsem néhány hasznosnak gondolt megjegyzéssel.
A Pyramide Vincent a Monte Rosa 4638 (Dufourspitze) méteres főcsúcsától délre található kisebb, de azért 4000 fölötti csúcs. A legközelebbi menedékház kb. 2 km-re és szintben 600 méterrel lejjebb található. A csúcs elérése nagyon könnyű, hegymászó tudás nem, csak jó erőnlét szükséges hozzá. Mégsem veszélytelen.
A gyakran emlegetett szélsőségessé vált időjárás valójában az Alpokban a domborzati viszonyoknak köszönhetően mindig is szélsőséges volt. Látható változást inkább a gleccserek visszahúzódása és az olvadó permafrost miatt gyakoribb kőhullások miatt lehet tapasztalni. Sok útvonal járhatatlanná vált.
Ami változott, az elsősorban a nagy csúcsok népszerűsége, illetve a könnyen elérhető információ mennyisége. Sokkal pontosabb az előrejelzés, szinte bárhonnan elérhető az aktuális prognózis. Régen, ha fel akartatok jutni a Monte Rosa valamelyik csúcsára, akkor a már meglévő tudás mellé könyvtárakból, antikváriumból és néhány hegymászó klub tapasztaltabb öregeitől juthattatok hozzá praktikus tanácsokhoz.
Szépen elutaztatok az Aosta-völgybe, majd elindultatok. Onnantól kezdve – mobil telefon és térerő nem lévén – gyakorlatilag megszakítottátok a kapcsolatot a külvilággal. Egyetlen paraszthajszállal kötődtetek hozzá, beírtátok magatokat és néhány fontosabb infót a menedékház nagykönyvébe. Ha belátható időn belül nem kerültetek elő, elkezdtek keresni. Az előbbiekből adódik, hogy volt A-, B- és C-terv is. Az utóbbiba az is bele volt kalkulálva, hogy a csúcs alatt egy hóba vakart lyukban töltitek az éjszakát és az eredetileg könnyű gleccsertúrának tervezett lejövetelből végtelennek tűnő ereszkedés lesz egy meredek gerincen vagy pilléren.
Az informatikai infrastruktúra, ami ma már mindenki számára könnyen és olcsón elérhető bőven kompenzálja a klímaváltozásból adódó időjárási anomáliák hatását a túrákra. Hát legutóbb a Tátrában egy 400 méteres fal középen, kötélen lógva posztoltam a Facebookra. Ez a lehetőség számos problémára nyújt megoldást. Teljesen up to date lehetsz az időjárás várható alakulását illetően, A GPS-nek köszönhetően nem kell eltévedned sem. Ha gond van, azonnal fel tudod venni a kapcsolatot a hegyimentőkkel.
Más problémákra viszont a klasszikus megoldások maradnak. Felszerelést nem tudsz online rendelni a tett helyszínére, sajnos fel kell cipelni. Jó hír, hogy a cuccok tömege a bakancstól kezdve a karabinereken keresztül egészen a hátizsákokig 15-30 %-kal könnyebb lett az utóbbi 30 évben, a távcső, Biblia meg hasonlók hurcolásáról meg az első pár alkalom után leszokik az ember.
A-, B- és C-tervre továbbra is szükség lesz. Talán feljutsz a csúcsra egy térdnadrágban és egy rövid ujjú pólóban is, de ha érkezik egy hidegfront havazással, akkor egy négyezresről Reinhold Messner felszerelése és tudása jönne jól ahhoz, hogy élve le is gyere. Néha sajnos még ez is kevés, ezért kell minél nagyobb esélyt adnod magadnak.
Egyetlen dolog van, ami minden előbbinél fontosabb. A jó döntések, amit nagyon-nagyon nehéz meghozni, tapasztalat és józan ész kell hozzá. Mindenki azért indul neki, hogy felérjen a csúcsra. Az már nagy (és sok rossz) tapasztalatot és érett gondolkodást igényel, hogy az első szempont az legyen, hogy le is jöjjön.
Egy kialakuló vihar eleinte inkább szép és érdekes. Gomolygó felhők, kellemes, hűvös szél. Utána esetleg kicsit szikrázni kezdenek rajtad a vasak, a távolban mennydörög, de úgy tűnik, hogy elvonul mellettetek a vihar. Ha mégse, akkor viszont minden, amit a jeges pokolról eddig elképzeltél bőven valóra válik. Ez a két szegény lány nyár közepén gyakorlatilag néhány óra alatt olyan fagyási sérüléseket szenvedett el, annyira lehűltek, hogy már nem lehetett őket megmenteni.
Ennek a borzalmas tragédiának viszont semmi köze a globális klímaváltozáshoz, vagy ahhoz, hogy a hegymászás egy veszélyes sport. Sajnos a tapasztalatlanság és rossz döntések sorozata okozta a két lány halálát, mint az esetek túlnyomó többségében. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy áldozathibáztatásról van szó, fontos két dolgot megemlíteni. Az egyik, hogy ők már egy olyan világban nőttek fel, ahol a csúcsokról posztolt gyönyörű képek ezrei erősen torzítják a valóságról alkotott képet, a másik pedig az, hogy egy ilyen csoportban mindig van egy vezető, aki a legtapasztaltabb. Bár az alapszabály az, hogy a visszafordulásról bárki dönthet, de azért ezt a döntést erősen befolyásolja a vezetőbe vetett bizalom, aki ebben az esetben egy fiatal és vélhetőleg nem túl tapasztalt fiú volt. A cél tehát nem az, hogy megállapíthassuk, minek mentek oda. Sokkal inkább az, hogy lássuk, egy viszonylag könnyűnek mondható túránál is néhány hiba végzetes következményekkel járhat ebben a magasságban 🙁

