Egyrészt lehet siratni az egykor száznál is több vadászgéppel és két hadosztályba szervezett, tucatnyi üteggel készültséget adó rakétás alakulatokkal készültséget adó légvédelmet. Másrészt, ha félretesszük a romantikát, akkor beláthatjuk, hogy nagy része árnyékbokszolás volt, mert vagy ellenség nem volt, vagy megvédeni való érték a közelben. Húsz-harminc jól karbantartott vadászgép, meg egy-két neuralgikus ponton rakétás kiegészítő védelem elég lett volna. Azzal, hogy nem kell szovjet rakétákat és vadászgépeket tovább működtetni, esélyt kapott az ország, hogy építsen szebbet-jobbat. Más kérdés, hogy nem tette.
De beszélhetnénk a kereklámpás Ikaruszok százait-ezreit kibocsátó gyárról is, ugyanebből a perspektívából.
A nemzet képtelennek bizonyult arra, hogy – noha káderei sértetlenül mentették át magukat – az egy egykor valamilyen – jó vagy rossz – rendszer szerint működő erőforrások kritikáját elvégezze, új rendszereket állítson fel, és a régi rendszer egyes elemeit azokba beépítse. Ez mutatja meg legjobban, hogy mennyire nem volt eddig rendszerváltás, és mennyire a régi rendszer agóniáját néztük eddig.
A jelenség persze esélyt is ad arra, hogy új és normális rendszereket építsünk ki, hiszen nem kell százéves benzines Zil teherautókat csatasorba küldeni, lehetne helyettük venni fedélzeti számítógépes, GPS-es mondjuk Mercedes célgépeket, és az irányításukat nem onnan szervezni, ahol harminc éve hengermű volt, hanem onnan, ahol most autópálya van. Nagy lehetőség ez, melyet kihasználva sokkal jobb országot építhetnénk. Szakértelem, gerinc és önmérséklet kellene hozzá. Akkor talán nem fájna annyira az ár amit fizetünk érte.
Mit fizetünk? Fizetünk ócskavas árban selejtezendő, szétrohadt technikát, fizetünk a társadalom perifériájára lökött szakembereket, fizetünk korrupt senkiházi seregeket, akikből kijelöléses alapon lett szakember és akiknek a hivatal mellég az Úr észt is adott, legalábbis szerintük. És ezeken kívül, főleg fizetjük az országnak adott óriási pofonokat.
Mert tegnap pofon volt a javából, az ország fővárosától körülbelül száz kilométernyire, a négysávos autópályát nem képes a katasztrófavédelem egy nap alatt eltakarítani. A mozgósítást akkor rendelik el, amikor a közeli falvakból jószándékú állampolgárok ennivalót hordanak ki. A katasztrófavédelem egykori rendszere helyett mostanra derült ki, hogy nem építettek másikat, rossz állománytáblákkal, organogramokkal (már ha ez utóbbiról nem azt hiszik, hogy fogamzásgátló tabletta), elégtelen eszközállománnyal dolgoznak. Nincs egy parancsnokság, amely súlyozná az erőforrásokat, és nincsenek erőforrások, se eszköz, se ember elegendő.
Aki ezt esetleg Kisar vagy Botpalád térségében olvassa, gondolja végig, mit fog csinálni ez a banda, ha a Kárpátokban egy nap alatt olvad el a hó egy jó kis olvasztó esős melegfront miatt, és megindul a Tisza. SMS-t kap Pintér elvtárstól, hogy ússzál bazmeg, ússzál bazmeg…
De ugyanez van a külügyben, ahol a diplomácia az, hogy ki lehet menni pár évre bulizni valahova, a pénzügyben, ahová épp még Drábik professzor nem tette be a lábát, de csak idő kérdése a dolog. Ugyanez folyik az oktatásügyben, ahol az új „rendszer” első dolga hivatali erőforrást (asztal-szék-nyomtató) rekvirálni az iskolából, a diák meg örüljön ha nem verik.
Válaszút ez. Huszonöt éve siratjuk a régit, csinálni kellene újat. Ha nem tesszük, az országnak talán tíz éve van hátra, mert egyszercsak nem hókotrót kell kérni a szomszédból, hanem néhány tízezer védőoltást, és valaki azt fogja gondolni, hogy saját állampolgárai védelmében be kell ide vonulni, és csinálni egy kis rendet. Ezt azért jó lenne megelőzni
