Mi segít túlélni rovatunkban Starker János. Amellett, hogy a XX. század nagy csellóvirtuózai közé tartozik, tett még valamit: megértette a saját zsenialitását. Nem elégedett meg annyival hogy neki megy a játék, tehát játszik. Pedig hatalmas tehetség volt, 14 évesen a Dvorák csellóversennyel debütált. De egy ponton rájött, hogy az igazán nagy művésszé fejlődéshez az vezet, ha megérti hogy mit és miért csinál, milyen szerepe van ebben a kezének, az fejének, a zenének és még számtalan tényezőnek.

Ez tette teljessé a tudását, és ez az a lépés, ami igazán mesterré tesz valakit: annyira megérti azt, amit csinál, legyen az harcművészet vagy zene, hogy át tudja adni, mert aki érti, az sorba is tudja rakni a művészete építőkockáit. Starker, bár lehetett volna a világot össze-vissza turnézó művész (azért turnézott is) a tanítást legalább ugyanekkora hatással művelte. Bloomingtoni csellótanszéke, a világszerte adott mesterkurzusai legalább akkora, ha nem nagyobb hatással voltak a zenére, mint ez a tökéletes Bach-interpretáció, vagya Kodály-csellószonáta mai napig legjobb felvétele.