Ez a történet egyfelől szép és inspiráló magyar siker (természetesen nulla állami támogatással), másrészt vannak benne igen szomorú tanulságok az utóbbi kb 50 év Magyarországával kapcsolatban:
“A rendszerváltás előtti években, amikor úgy döntött, aranyműves lesz, az Állami Pénzverdében folyt a gyakorlati oktatás, az ottani mesterek azonban nem szerették megosztani a tudásukat. „Közöttük mindig érezhető volt a szakmai féltékenység. Amikor az ember betoppant a műhelybe, általában felálltak, lesöpörték a kezüket és elmentek uzsonnázni.”
És a rendszerváltás hamisnak bizonyult ígérete után:
“Mindaz, amiben hitt ez az ország, hogy a megerősödő polgári középosztály majd fenntart sok szolgáltatást, eltűnt, mi pedig pont ennek a rétegnek az ellátására rendezkedtünk be. Míg azelőtt névnapokra, karácsonyra, ballagásra még vásároltak az emberek kisebb arany ékszereket, hét évvel ezelőttre megváltoztak a fogyasztási szokások és az átlag ember gazdasági helyzete is: viszonylag kis réteg emelkedett csak felfelé, az összes többi lefelé süllyedt egzisztenciálisan”
Végül, a tehetséges magyarok évszázados hagyományai szerint külföldön találta meg a sikert:
„A mai magyar valóságból, ahol azt kérdezték tőlem, a feléből mennyit engedek, átkerültem egy egészen szürreális másikba.”
Business, as usual in Hungary.