Azt hiszem erre mondják, hogy sose nyomj full kretént.
A cikk lényege: a képen látható vonósnégyes vagy harminc éve játszik komolyzenét. Ezt így is lehet mondani, meg úgy is, hogy régen halott európai fehér férfiak által írt zenét. A hátterüket adó alapítvány kuratóriumának új vezetője kirúgta őket, mondván, hogy diverzebb repertoárra van szükség.
(arcpálma)
Majd tenyerünket az arcunkból kivéve: mi van??? Na ezért nem nevezünk ki középszerű, buta idiótákat művészeti szervezetek élére.
Egy kis magyarázat:
Mára a legtöbb hangszer, amelyet a nyugati világban használunk, olyan fejlettségi szintet ért el, hogy mindenen el lehet játszani mindent. Például míg Bach írt egy szekérderéknyi fúgát annak örömére, hogy a sokféle lehetséges hangolás közül kikötöttek egy sztenderdnél a zongorán, egy modern villanyzonogorát gombnyomással lehet átállítani a lehetséges hangolások bármelyikére, és eljátszani rajta bármilyen matekolós modern darabot.
Különösen látványos a fejlődés a rézfúvósoknál, a modern fémmegmunkálási módszerek miatt ma nem kell két órát eltölteni azzal hogy négy kürt vagy négy trombita egyformán szóljon, a tokból vadonatújan kivéve, és egy hangológépet melléjük téve azt találjuk, hogy szinte pont egyforma helyen van rajtuk az alaphangjuk, és mivel a gép, ami a csöveiket csinálta, nem kel bal lábbal, az első billentyűjük lenyomása pont ugyanazzal a nagyszekunddal teszi lejjebb az alaphangot mindegyiken. Mivel a bonyolult formájú kiegészítő csövek elkészítése sem gond, eljött a négy-hat “gépes” rézfúvós hangszerek világa, amelyeken minden hang pontosan intonálható.
Kultúrtörténetileg úgy van, hogy a vonósok ezt az állapotot jóval hamarabb elérték, a modern hegedű és rokonai vagy háromszáz éve kiszorították a gambát és rokonait. Ettől kezdve a vonósok irodalma kb. végtelen. Vannak benne zsenik és van benne számtalan középszerű alkotó. Egy egész életet lehet élni úgy, hogy az ember csak Haydnt és kortársait vagy mondjuk Brahmst és kortársait játssza, vagy éppen kizárólag modern 20. századi szerzőket.
Fúvósoknál más a helyzet. Haydn írt ugyan rézfúvós darabokat (van pl. két kürtversenye, amelyekből legalább az egyiknél bizonytalan, hogy ő írta vagy Michael Haydn), de nem írt több kötetnyi, mondjuk rézfúvós kvintettet, mivel ekkor még hátra volt vagy 150 év az olyan tuba feltalálásig, amely alkalmas kamarazenélésre.
Ennek az eredménye az, hogy a rézfúvós kamaraegyüttesekben nincs akadálya annak, hogy százezerféle átiratot játsszanak, és rengeteg kortárs szerző kísérletezett velük. Pl. Franciaországban van most egy kis reneszánsza az egykori hadi beszállító Adolphe Sax (a szaxofon feltalálója) által kifejlesztett rézfúvós hangszereknek, amelyeket megcsináltak most modern gyártástechnológiával és vidáman próbálgatják mire való. Itt tehát nem szokatlan, ha egy koncerten elhangzik mondjuk egy Vivaldi-átirat, valami Bartóktól és a helyi zeneakadémia végzős zeneszerző hallgatójának darabja valami helyi népdalra.
Egy harminc évre európai klasszikus és romantikus zenére beállt vonósnégyesnél viszont kb. arról van szó, mintha egy gasztroenterológust beosztanánk a sebészetre. Legyenek “diverzek”, hát persze. Hogy tök másképp kell hegedülni hozzá, hogy a két műfajból kettőt fog középszerűen művelni, aki megpróbálkozik vele, az persze ne zavarjon senkit. Persze lehet egy-egy darabbal próbálkozni, felvenni új dolgokat a repertoárba, de ez egy többéves folyamat. Gondolom ezt elmondták az új főnöknek is, aki mindezt a “shopfloor” picsogásának vélte, és kirúgott mindenkit, mert ő jobban tudja. Gondolom óriási közönsége lesz, ha Haydn egyébként diverz és innovatív zenéje helyett majd játszanak valamit egy helyi, tehetséges zeneszerzőtől…
arcpálma, mondom, arcpálma.
