Nagyon fontos dolgok ezek. Nem csak Ukrajna miatt, hanem azért is, hogyan alakul Európa viszonya Kínával a következő évtized(ek)ben. Hszi, ahogy Putyin is, egy megosztott Európában érdekelt, hogy az erő pozíciójából tárgyalhasson az egyes nemzetállamokkal (azzal a különbséggel, hogy ezt nem vérgőzös orosz felsőbbrendűségi komplexusos ideológiai, hanem teljesen pragmatikus alapon képzeli el).

Macron ezzel szemben elkötelezett európai föderalista, de az EU-t ugyanakkor a francia nemzeti érdekek előmozdítójaként képzeli el. Von de Leyen pedig – ne felejtsük el – elsősorban Macronnak köszönheti a pozícióját, tehát a kettejük viszonya egyértelműen a “jó zsaru – rossz zsaru” felállás. Ezt persze a kínaiak is pontosan tudják, vagyis a kettejük fogadtatása közötti különbség éppen azt hivatott jelezni, hogy Kína az európai nemzetállamok vezetőit tekinti elsősorban partnernek, nem pedig az EU-t.

A másik fontos probléma az USA-hoz való viszony. Európa természetesen továbbra is az amerikaiakat tekinti első számú szövetségesnek, de Trump óta az addig feltétlen bizalom alaposan megingott. Franciaország különösen berzenkedik attól, hogy Amerika új hidegháborújában alárendelt, csatlósi szerepet játsszon, amit a kínaiak szeretnének kihasználni. Összességében jó dolog, hogy Európa közvetlenül tárgyal Kínával, de ne legyenek illúzióink, ez kőkemény reálpolitika mindkét oldalról.

Annyit még, hogy Orbán erre a világpolitikai szintre szeretne felkerülni, de erre kb annyi esélye van, mint hogy egy bögöly legyen az elefántcsorda vezére…