– Főnökje, már megint jött egy feljelentés a magyaroktól!
– Várjál, kitalálom: egy kisfiú barbizott egy gyerekműsorban?
– Majdnem: egy kamaszsrác randira hívott egy másik kamaszsrácot egy rajzfilmben.
– Óhogyaza… ezek ennyire ráérnek? Nincs más bajuk? Infláció? Államcsőd?
– Állítólag ez náluk valami nemzeti kulturális hagyomány, hogy ha rosszul mennek a dolgok, akkor nem azon igyekeznek, hogy megoldják a problémát, hanem hogy valaki másnak is szar legyen.
– Ezt… nem igazán értem.
– Én sem, de tudod hogy van, mi itt Európában tiszteljük a kulturális sokszínűséget. Valamit válaszolnunk kéne.
– Pont ez hiányzott mára… na mindegy, add oda a Lukaś-nak, ő is valahonnan arról a tájékról jött, tudja mit kell ilyenkor mondani.
– Izé… a Lukaś melegházasságban él. Gyerekük is van.
– Mindegy, akkor firkáljon rá a gyerek valamit! Szivárványos pónit, az apáit kézenfogva, vagy amit akar.
– És ez biztos, hogy megfelel majd a magyaroknak?
– Ki a faszomat érdeklik a magyarok?! Mi a világ egyik leghatalmasabb kulturális szolgáltató multicége vagyunk, amelynek üzletpolitikája, hogy minél többféle embert szólítson meg! Nekünk ez jó reklámlehetőség, nekik meg… well. Ismered a viccet.
– A vadászosat?
– Azt.
