Én református vagyok, a felmenőim egyik ágán mindenféle református értelmiségiekkel, és az identitásom részének tartom a fehérre meszelt, csillogástól és drámai festményektől mentes templomokban éneklő és imádkozó, Göttingenbe és Leidenbe tanulni járó, a Habsburg császárt szolgáló, de vonakodva megkoronázó, ellene minden rebellióban benne levő, a hazáját sokszor kissé szemellenzősen szerető, az adott szóban, a saját két keze munkájában, a család összetartozásában bízó mivoltomat.
És a tisztelt eklézsia helyében is szégyellem magam, hogy ezt az alakot nemhogy felszentelik, hanem még püspökké is választják.
