A török gazdasági összeomlás eléggé érthetetlen történet. Először is simán elkerülhető lett volna normális gazdaság- és pénzügypolitikával, ami teljesen széles körben ismert és elfogadott, ráadásul Törökországban is évtizedekig sikerrel alkalmazták.
Még csak azt sem lehet rá mondani, hogy valami világmegváltó kommunista ideológia késztette a vezetést a józan ész teljes sutba dobására. Egyszerűen az történt, hogy Erdoğan, a korlátlan hatalmú és elmozdíthatatlan Vezér – erre nincs jobb szó – megbolondult. A lova helyett a szellemi fogyatékos unokaöcsikéjét (vagy vejét) nevezte ki a jegybank élére, majd ész nélküli kamatcsökkentésbe kezdett, mert a Korán szerint a kamatszedés bűn.
Aki megpróbált ellentmondani neki, azt kirúgta és/vagy letartóztatta, amikor meg kiderült, hogy a zseniális unortodox megoldásai nem működnek, csakazértis meghosszabbította őket Bicskéig. Ahogy a helyzet most áll, csak idő kérdése, hogy Erdoğan csúnyán megbukjon, nem kizárt, hogy egy újabb puccs eredményeként. Hogy aztán mi lesz, abba jobb nem is belegondolni, de a török hagyományok szerinti katonai diktatúra bevezetése még a jobbik forgatókönyv.
Hiába lassú, hatékonytalan és gyakran zavaros a demokratikus kormányzás, van egy behozhatatlan előnye a mégoly olajozottan működő diktatúrákkal szemben: képes az önkorrekcióra. Ez ismét bebizonyosodott, immár százezredszerre…
