Ezt inkább a szöveg stílusa miatt osztom meg.
Nagyon jól építkezik az orosz irodalomi klisékből, kiválóan hozza Csehov és Gogol kisember-ábrázolását, viszont miután a cseresznyefa végül nem kap szerepet senki drámai elmúlásában, a történetnek nincs igazán oroszos kifutása. Átcsapna Kafkába, de az se.
Itt jegyzem meg, hogy amikor először olvastam A kastély c. regényt, akkor a vége felé vettem észre, hogy a könyvtári példány cirka 15 utolsó lapja hiányzik. Jóval később állapítottam meg magamban, hogy ez a mű értékéből semmit nem von le, sőt passzol a koncepcióba. Egy Kelet-európai átiratként fogható fel.
Az orosz kisemberek általában megsemmisülnek, Kafkánál inkább elmúlnak, elenyésznek, elhalványulnak. Itt, Magyarországon meg úgymaradnak, reinkarnálódnak, vagy mit tom’ én.
Jön a nagyember, aki beletunkol a pörköltödbe a konyhádban, a vaginádba egy jachton, alkalmatlankodik a boltodban, hogy kicsit megalázzon, de utána minden megy tovább, végtelenségig ismétlődik a jelenet apró változtatásokkal.
Mindegy, hogy így volt-e. Ha nem így volt, akkor is igaz. Ez tökéletes befejezése egy magyar novellának:
“Leszólítunk aztán néhány közmunkást, babakocsit toló asszonyokat, autóbuszra várakozó utasokat, vajon szerettek volna-e kapni Novák Katalin cipőiből, de mindannyian azt mondják, nem szorulnak efféle adományra. – De meg az is lehet – teszi hozzá egy roma fiatalasszony –, hogy nem egyezik a méretük meg az ízlésük a köztársasági elnökkel.”
