Na, a tegnapi kutyavihar után térjünk vissza a Múzsaverzum legújabban épülő karakteréhez, Sánta doktorhoz, aki újabb filmajánlóval jelentkezik. A téma még mindig a börtön. A börtön, amiről legtöbbünknek csak elképzelései vannak. Addig jó, amíg ez így is marad, de rengetegszer érzékeljük itt is, hogy nem gondolkodunk azon, hogy mi van ott, mi van azzal aki bent van és mi lesz azzal, aki onnan kijön, hogyan jönnek ehhez a bűncselekmény sértettjei. Szabolcs filmajánlója tehát:
A múltkor ajánlottam a Mesék a zárkábólt, amiben azt láthatjuk, hogy a fogvatartottakat mennyire megviseli a családjuk, a szeretteik hiánya és fordítva.
Most egy olyan sorozatot ajánlok, amiben leginkább azon van a hangsúly, hogy a bűnelkövető az általa elkövetett tett súlyát hogyan képes, vagy nem képes cipelni.
A sorozat címe Letöltendő idő (Time), főszereplői az alkoholista tanárt alakító Sean Bean (szokása ellenére ebben nem hal meg) és a Guy Ritchie Blöffjének Tommyjaként feltűnt, később pedig pl. a Boardwalk Empire-ben Al Caponet alakító, itt börtönőrt/nevelőtisztet játszó Stephen Graham, mindketten nagyon jók a szerepeikben.
Több dolog miatt érdemes megnézni az összesen három részt (egyenként kb. egy óra mind, szóval nem vészes).
Egyrészt valós helyszíneken forgatták és nagyon sokat beleszőttek a sztoriba abból, hogy milyen lehet az élet odabent, így láthatjuk, milyen egy angliai börtön belülről – külsőségeiben nem nagyon sokban különbözik a magyartól, már amennyit én láttam belőlük –, másrészt egy nagyon kicsit beleláthatunk a resztoratív igazságszolgáltatás működésébe is. Ez utóbbi igényel egy kis magyarázatot.
Nagyon sokáig úgy gondolták a modern büntető(eljárás)jogban, hogy az eljárás az államra és a terheltre tartozik, az állam a büntetőhatalmát gyakorolva jogszabályban meghatározott eljárásban eldönti, hogy a terhelt bűnös-e, vagy sem, ha pedig igen, úgy kiszabja és végrehajtja a büntetést. Kimaradt ugyanakkor a bűncselekmények sértettje ebből a rendszerből. Egészen a közelmúltig Magyarországon az eljárásjog a sértettet egy nagyon kevés többletjogokkal rendelkező tanúnak tekintette – már amennyiben tanúja volt a cselekménynek – de lényegében szinte tudomást sem vett róla, főleg nem az igényeiről, leszámítva a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére vonatkozót, mert azért lehetett perelni, de nagyjából ennyi volt.
Ehhez képest a jelenleg hatályos jogszabály nagyot lépett előre. Nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országokban már régóta egész más a helyzet, intézményes keretei vannak például annak, hogy a sértett (vagy amennyiben elhunyt, úgy a családtagjai) és a terhelt egymással kapcsolatba lépjenek, adott esetben segítse az eljárás a sértettet abban, hogy meg tudjon bocsájtani az elkövetőnek, az egész folyamat a megbékélést, a bűncselekménnyel okozott kár, sérelem jóvátételét, reparálását célozza.
Mert nemcsak a jogrend, a védett jogtárgy sérelmét okozza az elkövető, hanem (elsősorban) a sértettét és/vagy a közösségét. Nagyon tetszett, hogy – legalábbis a sorozat szerint – az angliai rendszer mennyire érzékeny a témára, hogy pl. amikor Sean Bean karaktere írna egy levelet az áldozata feleségének, akkor elmondja neki a nevelő, hogy írja meg, elolvassák, aztán ha arra érdemes a levél, akkor megkérdezik az özvegyet, hogy ő el akarja-e olvasni, és csak akkor küldik el, ha igen a válasz. Vagy amikor a kocsmai verekedésben gyilkoló és ezért 21 évet kapó fiatal srác – Bean zárkatársa – leül az áldozata szüleivel beszélgetni, mert utóbbiak kíváncsiak arra, miért tette. Egyrészt a srác vihet magával valakit, másrészt ott van a nevelő is, aki direkt ilyen beszélgetésekre vonatkozó képzést végzett, és rajta kívül a börtönben dolgozó apáca is.
Szabályozott keretek, irányított beszélgetés, erre kiképzett személyzet, hogy senki ne sérüljön annál jobban, mint amennyire az elkerülhetetlen.
Végül pedig súlyos, magával ragadó dráma a történet. Az egyik szálat Sean Bean viszi, akinek a karaktere részegen halálra gázolt egy biciklistát, amiért 4 évre ítélték, és úgy kerül egy elég kemény börtönbe, többnyire visszaeső, erőszakos bűnözők közé, hogy egyébként az iváson kívül egész életében szabálykövető volt. A másik szál Stephen Grahamé, akit megzsarolnak a fogvatartottak azzal, hogy ha nem teszi, amit kérnek tőle, akkor a fiának, aki egy másik börtönben van (nem tudjuk, miért és nem is lényeges), komoly baja eshet.
Mindkét történetszálon túloz egy kicsit a sorozat (mint ahogy a BBC-s sorozatok közül elég sok), de ettől függetlenül jól mutatja be azt is, hogyan tudnak jó emberek megküzdeni azzal, ha lehetetlen helyzetekbe kerülnek. Érdemes megnézni.