Olvasom a kazah híreket, a Nazarbajev-rezsim békés továbbélésének sikertelenségéről. Az oroszok – nemzetközi szervezet égisze alatt – már beavatkoztak, de egyelőre még senki se tudja pontosan mi van.
Mintegy érdekességképpen mutatom meg ezt a tegnapi hírt. Kínából Oroszországba három irányban lehet eljutni. Közvetlen orosz-kínai kapcsolat van Zabajkalszk városánál, aztán van Mongólián és utána Kazahsztánon keresztül kapcsolat. Értelemszerűen a kazah határ egykor szovjet határ volt.
Teljesen meglepő és váratlan módon (jéééééééé mik vannak) a kazah balhé kitörése előtti hír, hogy a mostanában erőltetett Kazahsztán-Oroszország-Fehéroroszország-Lengyelország vonal helyett inkább elviszik minden más ország kihagyásával Szentpétervárig a konténereket majd ott hajóra rakják.
Mindezt nagyon ünneplik, hogy milyen jó. Mondjuk a kínai mosoly annyira szerintem nem őszinte, a kazah irány a Belt and Road egyik fő célkitűzése, szeretnék a normál (1435 mm) nyomtávú vasutat, ami Kínában és Európában is van, átjuttatni Kazahsztánon (és Türkmenisztánon) Iránba. (A kínaiaknak van olyan terve is, hogy ettől délebbre, magán a klasszikus Selyemúton is menjen vasút). Nazarbajev legalább 20 éve egyensúlyozott azon a határon, hogy akkor tényleg megépüljön ez a végig normál nyomtávú összeköttetés. Ez ugyanis – feltéve persze, ha Iránnal sikerül megállapodni – azt eredményezné, hogy a két átrakásos (egyszer orosz széles nyomtávra, utána vissza európai normál nyomtávra) szállításnak ha hosszan is, ha sok bizonytalansággal is, de lett volna olyan alternatívája, hogy akár ugyanaz a kocsi, ugyanazon a tengelyen érkezzen meg Európába, amelyen Kínából elindult. Nazarbajev vett amerikai és európai vasúti technikát, hogy mindenkinek barátja legyen, de pontosan tudta, hogy Irán miatt a projekt sokáig csak egy távoli álom lesz.
Mit ad Isten, most meg jól megbukik, és megjelenik egy hír arról, hogy mégis mennyire jó a transzibériai vasút. Micsoda véletlenek vannak…
