Amikor a trehány magyar újságírást ekézzük, azért ne felejtsük el, hogy a fejlett nyugat is kb. ugyanezt tudja. Magyarországon lehet millióegy problémát találni.
A kormány Horthy-nosztalgiája is egy ezek közül, bár messze nem az első. Viszont erről lehet instant nácizós riportot csinálni. Idejön, 2-3 snájdig vágókép, 2-3 riportalany, (politikus-utcaembere-tudós) majd egy gyors szörnyülködés, hogy milyen diktatúra van itten, és még a zsidóknak is rossz. Magyarországon van antiszemitizmus, nem is kevés, de nem a Maszihisz tanácsolta a híveknek, hogy lehetőleg ne járkáljanak kipában, hanem Németországban kellett ezt a figyelmeztetést kiadni. Forgathattak volna a német ipar és a magyar politikai maffia összefonódásáról. Esetleg megkérdezhettek volna random német vigalmi negyedben praktizáló papíron 18 éves magyar cigánylányokat arról, hogy mennyire önként mentek ők Németországba kurválkodni és hogy Magyarországon milyen képzési modellek állnak rendelkezésre, ha besétálnak a hivatalba, hogy eddig szexmunkásként dolgoztam, de szeretnék valami szakmát, eladó, fodrász vagy villamosvezető, mindegy, amiből tisztességesen megélek, ahelyett, hogy közepesen vagy közepesen undorító német férfiak farkát kéne ráncigálnom.
Ezek kellemetlen témák.
Persze ez egy tök ismert műfaj, amikor a nyugati tudósító rácsodálkozik a Száhel-övezet éhező fekete kisgyerekeire vagy a Thaiföldi gyerekprostitúcióra, a műsor szörnyülködik egy kicsit, riportot készít a helyi angolul tudó emberrel, helyben eldobja a gumikesztyűt, majd hazarepül.
