Na, ez egy érdekes akció. Bevallom, én este lerongyoltam fotózni a rakparti holokauszt emlékműhöz, amikor arról adtak hírt, hogy ukrán cipőkkel egészítették ki az alkotást. Szerencsére pár lépő még volt ott, amit megörökíthettem.

Az ugyanis egy nagyon érdekes esemény, amikor egy köztéri, térben, időben is statikusnak mondható szobor vagy akármi új életre kel. Reflektálnak rá, kiegészítik. Leöntik festékkel, felöltöztetik stb.

Ez esetben Kolodko Mihály egyik alkotását éri kritika. Őt ugye a kisplasztikái és köztéri szobrai miatt minden pesti polgárnak kötelessége szeretni. Ha valaki esetleg halkan kispolgári zsáner művészetet, “lektűr” szobrászatot sziszeg, akkor azt illik nyilvánosan szétcincálni, lekormánypártizni stb.

Hát még akkor kerül bajba a kritikus, ha bedobozolja az alkotást, így nyilvánítva ki azon véleményét, hogy szerinte az oda nem illik, nem való. Ilyenkor jön, hogy az ízlés nem vita tárgya, művészet az, amit én annak gondolok stb.

Állastfoglalni nem fogok a bedobozolt szobor (Rozskovics Ignác festőművészt ábrázolja) ügyében, de az ilyesmi jó alkalom arra, hogy kicsit utánanézzen az ember egy alkotás történetének.