Sokakat foglalkoztatat a dilemma, hogyan lehet elmagyarázni, ábrázolni a késő kádári éveket azoknak, akik már a nyolcvanas évek után születtek, vagy egészen fiatalon élték meg a rendszerváltást.
A bel- és külpolitikai események nagyjából dokumentálva lettek, így azokat bárki vizsgálgathatja kedve szerint, de az általános közhangulatot vagy a társadalom belső dinamikáját nagyon nehéz rekonstruálni, pláne hitelesen elmesélni azoknak, akik voltak olyan szerencsések, hogy személyesen nem tapasztalhatták meg. Az eredmény általában olyasmi, hogy voltak a kommunisták, meg voltunk mi. Az utóbbi halmazba szinte mindenki beletartozik, az előbbibe meg jobbára politikusok, közéleti személyiségek, vagy a hatalom közvetlen kiszolgálói, katonák, rendőrök, hivatalnokok. Aztán ezt az alapjaiban is csálé kontextust nyakon lehet önteni hányingerkeltően édeskés nosztalgiával, amiben különös jelentőséget kaphat egy jugoszláv gyártmányú Adidas cipő, egy BRG kazettás magnó, esetleg egy táncdalfesztiválon helyezést elért, de egyébként baromira lázadó popzenekar.
A téma azért is aktuális, mert az elmúlt 12 év, illetve a választások eredménye sokakat elgondolkodtatott azon, hogy ő személy szerint ebben az egész rendszerben milyen szerepet tölt be. Egyszerű, tehetetlen áldozat, az ellenzéki erők élharcosa, a rendszer kiszolgálója és haszonélvezője, néma cinkosa, esetleg kívülálló, aki jobb ha nem foglalkozik az egésszel, éli az életét?
Egyetlen (legalább kettő) tényező miatt terelődött a filmre a figyelmem. A forgatókönyvíró és társrendező, Szentgyörgyi Bálint a rendszerváltás után született, a filmes szakmába meg szinte outsiderként debütált ezzel a sorozattal. Szűz a fickó, és én ennek szellemében kezdtem el fogyasztani a sorozatot is.
Mindjárt az elején leszögezném, fogalmam nincs, miért pont az 1985-ös év szolgáltatja a történet kiindulópontját. Ha van bármi érdekes ebben az évszámban, akkor az Gorbacsov hatalomra kerülése, aki emlékeim szerint már akkor is jobban hasonlított politikusra, mint főtitkárra, de még a glasznoszty, peresztrojka, Csernobil, a nukleáris arzenállal kapcsolatos egyezmények előtt vagyunk. A Szovjetunió összeomlása, a rendszerváltás még homályosan sem látszik. Ebben az időszakban a “Ruszkik, haza!” jelszó újra élesítése, az egyetemi tanár által kezdeményezett politikai vita és hasonló mozgolódások még nem annyira jellemzőek. Magyarország ebben az időszakban egy fosszínű, büdös, de nagyjából testhőmérsékletű jakuzzi. …vagyis a film nem törekszik a pontos történelmi kontextus ábrázolására, csak vázlatosan érzékeltet egy olyan közeget, ami azt az időszakot (is) jellemezte.
Ugyanígy csalódni fognak a nosztalgiára fogékony nézők is. Van persze Lada, Dacia, Főtaxi meg üveges Kőbányai, de azok a kockás ingek, nem úgy kockásak, az öltöny nem a Május 1 ruhagyár terméke, a frizurák nem úgy cikik, de még a háttérben szóló zene is sokszor a rendszerváltás után egy évtizeddel született szerzemény. Az egész inkább egy retró hangulatot áraszt magából, nem a nyolcvanas évek világát. …és ez így van rendjén.
Felmerül a kérdés: akkor mi az erőssége ennek a sorozatnak? Hát a két előbbi szempont mindenképp. A nagyvonalúan kezelt történelmi hűség és a vázlatosan megjelenített atmoszféra legnagyobb előnye az, hogy a történet cselekménye jól körülhatárolható kontextus nélkül is működhet, a fiatalok nem tudnak tőle érzelmileg eltávolodni, a 40 feletti korosztálynak pedig nem lesz orgazmusa a nosztalgikus utalásoktól. És hát ami talán minden erények legerényebbike, hiányzik belőle a pátosz, ami a magyar néplélek ópiuma, koporsószege és Mohácsa. A sorozat ugyanis a három első rész megtekintése alapján leginkább jellemábrázolásban tűnik erősnek, a cselekménynek inkább alárendelt szerep jut, a főszereplő Geri néhány tette már inkább titkosszolgálati akciónak tűnik, mint besúgói maszatolgatásnak, de egy játékfilm nyilván nem nagyon van meg akció nélkül.
A jellemek viszont valóban érdekesek, külön öröm, hogy hülyére koptatott, belterjes színészgárda már csak a történet hőseinek életkora miatt sem zsebelhette be a főbb szerepeket, így friss, jobbbára modoros allűrök nélküli alakításokat láthatunk. Mácsai azért benne van, de a parkolópályára kényszerített, meghasonlott értelmiségi (író) titkosszolgálatnak jelentgető figuráját hitelesen hozza. A tartótisztet játszó Thuróczy Szabolcs is pontosan ábrázolja az állambiztonsági karrier jellemző egzisztenciáját. Geri (ő a besúgó) szobatársa pedig éppen elviselhető, de még nem idegesítő alakítást nyújt a mindenfélével seftelő, vélhetőleg kamionos, de inkább …impexes csemete szerepében.
Rátérve a két főszereplőre azt kell mondjam, teljesen elégedett vagyok. A demokratikus forradalmár jellemét talán úgy lehetne leginkább leírni, hogy egy agresszív, nárcisztikus és autoriter faszfej, nagyjából az ellentéte annak, amit képvisel. Itt jegyzem meg, hogy sok kritikában nagyon szeretnék őt a fiatal Orbánnal azonosítani, a történetet pedig a jelen állapotokkal, de ez erőltetett és igaztalan is. A Patkós Márton által alakított Száva Zsolt egy atlétikus termetű, egyenes gerincű és ideológiailag elkötelezett (az első három rész alapján) figura, míg Orbán mindig is egy frusztrált, opportunista, sunyi alak volt, aki inkább nyakába ült a rendszerváltó eseményeknek, mintsem alakította volna azokat (valahol felsír egy Schmidt Mária). 1985-ben pedig valódi diktatúra volt, nem egy trollok által meghekkelt demokrácia.
A besúgó szerepében sem a fiatal, fekete bőrdzsekiben szart hányó Bayer Zsoltot, a minden elképzelhető rendszerrel kompatibilis fogaskereket láthatjuk, vagy egy titokban Lennin szobrot simogató ifjú kommunistát, hanem egyszerű, naív, kiszolgáltatott, de bátor tettekre és agyafúrt taktikák kiagyalására is hajlamos vidéki gyereket, akiben potenciálisan ott van a jellemfejlődés lehetősége (ami Orbánt távolról kerüli), illetve számos bonyodalom forrása, ami a későbbiekben kibontásra kerülhet.
Említést érdemel még a forradalmár csaja, Kata (Szász Júlia), aki a demokrácia értés és a józan gondolkodás erényeivel van egyelőre felruházva, de bármi is lehet még belőle. A többi szereplő egyenlőre inkább csak karakter, de a félrecsúszott, érzelmes focista, a fürdőköppenyes matek zseni figurája is rejt magában olyan lehetőségeket, amikből később egy sorozat táplálkozni képes.
Az egész sorozat erőssége egyébként is az, hogy bár eléggé a magyar közönségnek szól, de megvannak benne azok a jó sorozatokra jellemző, későbbiekben kibontható szálak, kapcsolati dinamikák, amiből számos bonyodalmat és fordulatot lehet kreálni a későbbiek folyamán. Ezek viszont akár már politikai, földrajzi kontextustól függetlenül is lehetnek életképesek, hiszen egyszerű emberi élethelyzetekről, abból eredő konfliktusokról lehet majd mesélni. A Trónok harca óta tudjuk, hogy a lényeg nem más, mint az, hogy ki kivel dug, kinek a feje marad a nyakán, a többi inkább díszlet és kosztüm.
A sorozat gyermekbetegségeit annyira nem taglalnám. A gyereknek folyik az orra, mert gyerek. Idegesített a termosztátot csavargató alezredes, a morálisan vívódó Geri lelki szemei előtt megjelenő beteg öccse (didaktikusan ábrázolva), vag az, hogy a lehallgatásra használt szalagos magnó kérdése felett két másodperc alatt napirendre tértek. Vannak benne döcögösebb dialógusok, kevéssé kidolgozott jelenetek, de ettől még ez akár egy jó sorozat is lehet a végére.
Tulajdonképpen mindenkinek ajánlom megtekintésre.
