A magyarok Boldogasszony-ünnepei, mint annyi más nép Mária-ünnepei, hajdanvolt, mára elfelejtett istennők ünnepei. Ezért aztán nem is kell szerintem rágörcsölni, hogy épp tudjuk milyen boldogasszony van, ez ilyen pápista fontoskodás, a kétezer éve a szentföldön élt nőnek vajmi köze van a “gyümölcsoltó boldogasszonyhoz”.

Kivirágzott a szilvafa, az ősmagor nimfák vidám táncot lejtve szagolgatják a virágait, kikelet van, beporzásünnep. Hát na, ez a nimfa kicsit borostás és nem épp légies, de nimfa és kész. Finnyásabbak tegyenek utána egy sz betűt és már pontosak is vagyunk. Visszatérve a boldogasszony-ünnepekhez, miután ősmagyar néphagyományunk a kultúra mélyrétegeiben leledz, bátran szálljunk magunk is magyar kultúránk mélyére és ünnepeljünk boldogasszonyokat.

Az én egyik fontos személyes ünnepem a Csapágylehúzó Boldogasszony. Nincs csapágylehúzóm, tehát felnőtt férfivé érésem még folyamatban van (hajtókarleszedőm van, mondjuk semmi értelme mióta a bringámon integrált tengelyes hajtás van, de nem dobtam ki, nem is fogom) de az mégse csapágylehúzó. Szóval ha majd lesz csapágylehúzó, akkor én is ilyen képpel fogok áldozni a Csapágylehúzó Boldogasszonynak. Még az is lehet, hogy Karcagon.