A magyar demokrácia az elmúlt napokban-hetekben egy banánfürt mellett felejtett avokádó sebességével kezdett érni, de azért van még mit pótolni. Például azt, hogy a demokrácia kultúrájának része az, hogy nem csinálunk szépek-csúnyák tablókat. A másikat hülyézni és pocskondiázni simán belefér, legfeljebb majd visszanyal a fagyi annak, aki eltéveszti az arányokat. Előfordul.

Kiváló barátom szokott azon keseregni, hogy betódul ide amerikából a woke kreténség (lehet, hogy előbb-utóbb majd tényleg, de csak akkor ha megtanulja húzóra meginni a féldecit és megenni a töltött káposztát), de hamarabb begyűrűzött ide az a kampánystílus, amelyik Bidennél arra csodálkozik rá, hogy majd’ 80 éves és néha elfelejt dolgokat, vagy hogy Trump haja lehet nem is az igazi.

Nem kéne. Tudom, búgatva vagyunk, és éles a meccs, de a társadalmat szépekre és csúnyákra bontó elképzelések nekem valahogy nem nagyon férnek össze az européer baloldalisággal.