Kis nyelvi izék rovatunkban ma: Kovács, a kovács.

Kaptam egy ilyen észrevételt szóban, hogy – állítólag – feltűnően sokszor kisbetűvel írom az isten szót (most is). És hogy ez így jól van-e. Bár a kérdésről többek közt Zsadon Béla is írt már kiváló kisszínest, de hát ezért vagyunk itt, ugyebár, szóval kis ismétlés, némi kiegészítéssel és némi mellébeszéléssel.

Vannak annak izgalmas következményei, amikor valamilyen intézménynek, szervezetnek vagy személynek véletlenül pont az a neve, ami amúgy köznévként a szerepe, hivatása, foglalkozása vagy tevékenységi köre. Pl. számtalan országban létezik belügyminisztérium, ezek között pedig olyan is van, ahol a belügyminisztériumnak az a neve, hogy Belügyminisztérium. A parlamentáris demokráciákban jellemzően van parlament, amely szervként mindenkor parlament is marad, ámde pl. a magyar parlament egy olyan épületben ülésezik, amelyiknek a neve amúgy Parlament. Az 1865-ben alapított US Secret Service azaz Amerikai Titkos Szolgálat nevű szervezet egy a számos amerikai titkosszolgálat közül, csak neki a neve is ez. Ha a faluban élő kovácsmesternek Kovács a családneve, akkor csakis írásban tudom jelezni, hogy éppen megyek a kovácshoz (azaz általában kovácsmesterséggel foglalkozó személyhez), vagy pedig megyek a Kovácshoz (azaz egy Kovács családnevű emberhez, aki egyébként lehet pék, de akár kovács is). Igen, tudom, a VÁLASZTÉKOS nyelvben név elé nem teszünk névelőt. Csak hát egyre inkább azért mégis teszünk, tehát a példa valós. No és akkor mi van ezzel az isten dologgal?

Hát az van, hogy az emberi kultúra számos istent ismer, nekik – hogy úgy mondjam – ez a foglalkozásuk, típusuk, fajtájuk (vérmérséklet szerint). A sok-sok megénekelt isten közül a monoteista zsidó-keresztény kultúrkör istenének pont az egyik neve is az, hogy Isten. A nagyon valószínűen két független forrásból egybeszerkesztett teremtéstörténetben (ami a Bibliában azt a címet kapta, hogy Teremtéstörténet, mellesleg) felváltva nevezik (magyar fordításban) hol Istennek, hol Úrnak. Tehát az istent, még ha a keresztény istenről, Istenről van is szó, csakis akkor kell nagybetűvel írni, ha kifejezetten meg akarjuk nevezni, és nem általánosságban beszélünk róla vagy a szerepéről. Ha bizonytalanok vagyunk, egyszerűen képzeljük el, hogy egy doktorról beszélünk, akinek Béla a neve. Ha a mondatunkban Béla van, akkor Isten a jó megnevezés, ha doktor, akkor isten. Ehhez még azt is vegyük figyelembe, hogy a magyarban van egy csomó olyan szófordulat, állandósult kapcsolat, amiben már mindenképpen kisbetűvel kell írni, ilyenek pl. az isten veled, istenáldotta tehetség vagy az istenhozzádot mondott.