Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy miért tudok gyorsan és könnyen írni és miért ilyen széles az érdeklődési köröm. Nos azért, mert könyvek terén sose találkoztam a tabuval. 12 évesen két pofára röhöghettem Moldova Beszélő disznójának legendás bevezetőjén (“Józsi, a kurva anyád!”) olvashattam Maupassant-t és Zolát, Viant vagy épp ami a kezembe akadt az otthoni, elég gazdag könyvtárban, vagy akár a városi könyvtárban.

A szüleim az “elolvasta, akkor beszéljünk róla” alapon álltak. Távolról sem hibátlan szülők, azonban e téren és még sok más téren rengeteget köszönhetek nekik.

Magyarországon a legjobb szándék mellett is nehéz egy gyereknek homoszexualitásról, másságról, elfogadásról beszélni. Egyszerűen nem tudjuk hogy kell. Naná, még a sima heteró szexet is csak piruló heherészéssel, esetleg egy banán és egy óvszer bemutatásával tudjuk tanítani. Ha meg jön valaki, aki elmondja, hogy milyen ez, egyszerűen, érthetően…azt üldözzük. Pedig hatalmas terhet vesz le tanárok, szülők ezreinek a válláról, akik esetleg látják, hogy ez olyasvalami, amit a jövő sikeres felnőttjének érteni kell. Nem csinálni, nem benne lenni, hanem egyszerűen megérteni, hogy milyen az, amikor két lány vagy két fiú egymásban találja meg az igazit. Sok helyen már ma is ott tartanak, hogy ez nem téma, húsz év múlva a világ minden sikeres országában ott fognak tartani. Mi meg b**vicceknél vagy a leszbipornós kérdéseknél.

Borzasztó dolog ez, hogy tényleg 2023-ban itt tartunk.