A szumó-hírek értelmezéséhez tudni kell, hogy a szumó a legjapánabb sport, és Japán minden arculatát megjeleníti. Szakrális jelentősége van, hiszen maga a sport eredete aratási ünnepeken szelleműzési céllal vívott birkózómeccsekre megy vissza. A rikisik (birkózók) minden mozdulata valamilyen rossz szellem elűzését szolgálja. A bírók ki vannak képezve sintó szertartások megtartására, a rikisikkel készült fotó, a tőlük kapott kis ceremoniális ajándék szerencsét hozó talizmán. A szumó ugyanakkor élsport, amelyet a birkózók súlya miatt nem szoktunk végiggondolni. Egy élvonalbeli rikisi guggoló és emelő gyakorlatai elit erőemelőkével érnek fel, miközben lazán lemennek spárgába. A szumó showbusiness, a rikisik a sztereotip hülye japán showkban tűnnek fel, a legcsinosabb celeb csajokkal randiznak, a házasságkötésük bulvár-címlapsztori. És végül de nem utolsó sorban a szumó toxikus szervezeti kultúra, amelyhez képest egy fideszes caporegime által vezetett sportági szakszövetség maga a felszabadult, korszerű munkahely. Most ez utóbbiról lesz szó.
Vagy tíz éve az utolsó igazi nagy japán származású szumólegenda, a jokozuna rangot is elérő Takanohana megpróbált hatalomátvételt csinálni a szövetségben. Nem jött össze, ezért aztán őt magát eltávolították, míg egykori tanítványaival szemben vagy különöböző fegyelmi eljárások indultak, vagy kevésbé nyilvánvaló diszkrimináció érte őket. Miközben elemzők egyetértenek abban, hogy Takanohana egy összeférhetetlen, konfliktuskereső alak, valójában a középszer és az öregek diadala volt ez, amelyért azóta sokszoros árat fizetnek.
A kilencvenes évektől kezdve ugyanis a szumóban nagy változás történt, megjöttek a külföldiek. Eleinte amerikaiak (a hawaii származású Akebono és a szamoai Muszasimaru elérte a jokozuna rangot) majd kelet-európaiak. De az igazi változást a mongolok hozták. Mióta ők megjelentek, a legfelső jokozuna rangot egy kivétellel csak mongol szerezte meg.
Ennek számtalan oka van, de a két fő ok, hogy a szegény vidéki gyerekek, akik mindent feláldoznak (szüleik mindent feláldoznak) a sok pénzzel kecsegtető sportkarrierért, már nem a vidéki Japánból hanem Mongóliából jönnek. A másik ok, amiről a mai írás is szól, hogy őket kevésbé nyomja a japánokkal szemben támasztott elvárástömeg.
Ha valaki követi a szumó világát, tonnaszám kapja a nyakába az ázsiaiakra jellemző indirekt és semmitmondó nyilatkozatok tömkelegét. Ez ott egyébként is jellemző, a szumóban ez még kiegészül azzal, hogy a rikisiknek és a szumóistállókat vezető ojakatáknak (akik volt rikisik) meg kell felelni a Meidzsi-korszakban kialakult kissé giccses-romantikus szamurájképnek. A nyilatkozatok mindig szerények, udvariasak. Mindig valamire bíztatnak, emlékeztetnek. Aztán persze fél Japán lázba jön, amikor ebből kiszól valaki.
A japánok kb. úgy várják a következő nagy japán bajnokot, mint ahogy mi várjuk a következő Puskás Öcsit, az angolok az angol wimbledoni bajnokot a franciák a következő francia Tour-győztest.
Természetesen mindig vannak jelöltek, a legutóbbi időben három, különböző karakterű versenyző is feltűnt. Az egyik Takakeisó, aki az ún osi-szumóra specializálódott, vagyis az ellenfelét nem megragadja (ez a másik stílus, a jucu-szumó) hanem lökdösi, taszítja. A pasas kb. gömb alakú és hosszú ideje van a második legmagasabb, ózeki rangban. Igenám, de karrierjét Takanohana tanítványaként kezdte. Eddig háromszor volt a jokozuna rang kapujában (ezt az az ozeki kapja meg, aki két egymást követő tornát megnyer) de az erről döntő, nyolcvanéves japánokból álló bizottság mindig további elvárásokat üzent neki. Egy mentálisan instabil versenyző, túlzott elvárásokkal a nyakában, eddig mindig összeroppant, most épp sérült.
A következő Aszanojama volt, 186 centi magas, 174 kilós izomkolosszus aki 2020-ra, 26 éves korára felért az ozeki rangba, tornákat nyert, és látszott, hogy minden idők legjobb szumósán, Hakuhón kívül bárkit meg tud verni, és idő kérdése volt a további fejlődésével és Hakuho kiöregedésével, hogy domináns birkózó legyen, esetleg a sérülésből feljövő és azóta a jokozuna címet elnyerő mongol Terunofudzsival együtt. Na ekkor (elnézést) baszott oda neki a szumószövetség egy év eltiltást a Covid-kijárási tilalom megsértéséért. Aszanojama se a legstabilabb mentálisan, most fog visszatérni, 29 évesen az élvonalba, a legjobb esetben 30 éves lesz, mire megint ozeki lesz. A szumószövetség intrikáit követők se értik, hogy a nagyrészt középszerű, sértődős vénemberekből álló szumószövetség miért rúgott ekkorát bele, azzal együtt se, hogy akkoriban Terunofudzsi mesterének ott nagyon nagy befolyása volt (azóta kinyírták).
Végül pedig a legutóbbi Wakatakakage, aki se nem gömb alakú lökdösőgép, se nem az övet megfogó birodalmi lépegető, hanem atletikus, gyors, technikás versenyző. Na ő az ózeki rang kapujában volt, egész a legutóbbi tornáig, amikor egy újrajátszandó meccsen (a visszajátszásban se dőlt el, hogy hogy ki ért előbb földet) szanaszét szakította a térdszalagját (ACL). Mindezt azért, mert az első meccsen ugyan érezte hogy megsérült, de egy nagy bajnok, kemény szamuráj nem adja csak úgy fel. Elvárások. Azóta megműtötték, óvatos becslések szerint egy évet kell kihagynia, aztán térhet vissza, a ranglistarendszer sajátosságai miatt valahol az ötödosztály közepe táján, ideális esetben hat torna, vagy egy év kell ahhoz, hogy újra az első osztályban birkózhasson.
Reméljük, hogy az ellenfele, a még újabb reménység Kotonowaka nem jut a tipikus japán birkózósorsra, amit itt most bemutattam. Mert közben Kiribajama és Hosoriju személyében két bivalyerős mongol versenyző jelentkezett be a mostani egyetlen jokozuna, a térdsérülésből lábadozó, szintén mongol Terunofudzsi helyére.
