Részben egyetértünk. 1980-tól kezdve az amerikai gazdaságpolitika alapja a “reaganomics”, vagy ahogy itt jobban ismert, a monetarista, neoliberális elmélet. Eszerint a gazdasági növekedés motorja a kis állam – alacsony adók – korlátozott szociális kiadások kombinációja. És a helyzet az, hogy ez nagyon is jól működött, alacsony munkanélküliséget és inflációt hozott viszonylag gyors növekedéssel, ami a 70-es évek stagflációs időszaka után (magas munkanélküliség és infláció, gyenge növekedés mellett) új lendületet adott a kapitalizmusnak, és nem kis részben hozzájárult a Nyugat hidegháborús győzelméhez.
Azonban mint minden gazdaságpolitikai eszköz, egy idő után ez is beleesett a csökkenő határhaszon csapdájába. Amíg a reagani adócsökkentés és dereguláció tenyleg hatalmas lökést adott a gazdaságnak, ugyanez 20 év múlva (G.W. Bush idején) már inkább csak az egyenlőtlensegeket növelte és pénzügyi buborékot okozott, ami a 2008-as válságban rendesen ki is pukkadt. Obama (és utána Trump is, újabb adócsökkentéssel kombinálva) fiskális és monetáris élénkítéssel próbálta visszahozni a növekedést (ami egy ideig ment is), de a pandémia megint betett, és elviselhetetlenségig fokozta a szociális egyenlőtlenséget, miközben a deficit is elszállt.
Nem csoda hát, hogy Biden gyakorlatilag egy keynesi, fiskális alapú “New Deal”-ben gondolkodik, ahol a jelentősen kiterjesztett állami kiadásokat adóemeléssel kívánja finanszírozni. Ez megint csak jól működhet egy ideig (különösen a járvány utáni újjáépítési időszakban), de nem szabad túlzásba vinni, mert egy újabb stagflációs időszakra senkinek sincs igazán szüksége…
