A személyes tapasztalatom szerint van egy még rosszabb jelenség.
A múlt héten vagy azelőtt egy tárgyalás után a vádlottat már elvitték, még folyt egy kis papírmunka, ügyész-bíró-védő beszélget a tárgyalóban. Szóba hozzák (nem én voltam) az “ukrán helyzetet”. Pont akkor kerültek elő a bucsai mészárlás képei. És nem az történt, hogy letagadta volna bárki, vagy mentegetni próbálta volna. Nem. Sokkal rosszabb.
Az óvatos oldalpillantások, hogy akkor mit mondunk. Tömeggyilkosság? Megrendezett, elferdített valóság? Három, elvileg független értelmiségi nézett egymásra, és végül az egyik (nem én) azzal törte meg a dolgot, hogy “ki tudja a mai világban melyik kép a valódi és melyik nem”.
Hát igen. És ki tudja a mai világban melyik jelenti a másikat, ha túl vérmesen oroszellenes. Hiszent aki Vlagyimir Vlagyimirovicsot kritizálja, az lehet hogy leghűségesebb udvari szoponcához se feltétlen lojális, ami bírónál-ügyésznél főbűnnek számít. Jobb a békesség, a kimódolt, langymeleg mondatok.
Túlélés van, kollégák.
