Nagyjából 1988-89-ben lehetett, amikor Marica néni, aki anyukám barátnője volt és akkor éppen az MKSZMKPRVBBDPSZ (vagy valami hasonló) házban működő könyvtár könyvtárosa kezembe nyomta Moldoványi Ákos-Zsille Péter: Égi utakon c. könyvét. Azóta vagyok repülőb*zi, egy időben kívülről fújtam minden típus minden paraméterét, mára ez szerencsére sokat javult, meg aztán kellett a hely a vonatoknak is…
Valamikor a kilencvenes évek legelején olvastam először arról, hogy (bármelyik orosz típus) sugárhajtóműve alacsonyabb teljesítményű és/vagy sokkal rövidebb élettartamú, mint az azonos kategóriájú nyugati típus de sebaj, mert 4-5 éven belül repülni volt az Ukmukkfukk kódnéven futó SzKPDSz-783, amely már a nyugati hajtóművek paramétereinek 90%-át tudja. Mindig 4-5 év múlva.
A Ruszlán fejlesztése is azután kapott igazán lendületet, hogy az afganisztáni megszálláskor a kabuli reptéren felejtődött az Ariana Airlines egy DC-10 gépe, és az azon lógó General Electric CF-6 porszívót a Lotarjev tervezőiroda munkatársai behatóan tanulmányozni tudták, és inspirálódván az élménytől megalkották a Lotarjev D-18-at, az első orosz nagy kétáramúságú gázturbinás hajtóművet. A kisebb kategóriás párját azóta is fejlesztik, miközben a General Electric és versenytársai (Rolls Royce, Pratt and Whitney) két komplett generációváltást levezényeltek hajtóművek terén.
Valószínűleg a Ruszlán hajtómű-modernizálásának is az lenne a legracionálisabb menete, hogy az arizonai sivatagban parkoló leselejtezett DC-10, MD-10, B-767 gépekről bontanának olyan hajtóműveket, amelyekben még van párezer üzemóra.
Ezért szoktam én mindig mosolyogni, amikor olvasom az aktuális giga-tányérsapka nyilatkozatait, a 4-5 év múlva már sorozatban gyártandó, jelenleg még Ukmukkfukk kódnéven futó csodamasináról. Hajtómű, fiúk, amelyik nem robban fel, először azt…
