Hát igen, a szuverenitásunk egy csicsásra hímzett zászló. Szépen lobog a szélben, de viharban már nehézkesen olvasható rajta a felirat.

A Siemens, meg persze a GE is olyan cégek, amiket nem könnyű kikerülni ha bármilyen erőművet akarunk építeni. Turbinát pl. nem nagyon lehet venni az Aliexpressen. Az irányítástechnika pedig megint csak egy olyan érzékeny terület, ahol nem túl nagy a választék, kicsit ciki, ha nem német biszbaszok kattognak a vasnyikorgódban. Sőt, ezeknek a javítása és az alkatrészeinek pótlása sem az a teflonszalaggal megoldható művelet, hosszútávon is megbízható partnereket igényel.

Érdekességképpen ott van az iráni példa. Az 1979-es puccs után a Siemens, az iráni atomerőmű projekt kivitelezője kivonult az országból az embargók miatt. Az első reaktort bő harminc évvel később 2010-ben sikerült átadni orosz segítséggel (meg persze izraeli szabotázs akciókkal nehezített pályán).

Az az igazság, hogy bármilyen korszerű erőművet, pláne atomerőművet építeni nem egyszerűen pénz kérdése. Legalább annyira diplomáciai kihívás is. Leginkább olyan országokkal kell baráti viszonyt ápolni, mint pl. az USA, Svédország, Németország stb. ja persze, még van a másodlagos piac is. Oroszország, India, Kína stb., ahol szintén sok mindent gyártanak, csak éppen hiányzik pár olyan alapvető tényező, mint a megbízhatóság, garanciák, felelősségrevonhatóság és a hosszútávú együttműködés esélye.

Vagyis ha lenne külpolitikánk, akkor annak nagyon meg kéne gondolnia, hogy melyik irányba köpköd, melyikbe mosolyog akár összeszorított ajkakkal is. És ha már Petike szeret nem ideológiaihanemgyakorlatikérdésezni energetika és nemzetbiztonsági kérdésekben, akkor azt is vegye már észre, hogy rossz fenékbe próbál fészkelődni. A pragmatikus megközelítés másik popsit részesítene előnyben. Persze csak akkor, ha a cél valóban nemzetbiztonsági meg energetikai területeket érint.