Szagyitasz ribiata!
Oroszpárti körökben már rutin szinten alakult ki az a narratíva, hogy az Ukrajnában feltárt tömegsírok csak színjáték, vagy a fejbe lőtt asszonyok és megcsonkított gyerekek felelőssége Zelenszkij lelkén szárad, akiben nincs hajlandóság a békekötésre, rosszabb esetben pedig saját népét mészárolja a nyugati pénz kicsikarásának reményében. A jelenséggel és magukkal az ilyesmiket terjesztő idiótákkal is inkább pszichológusnak kéne foglalkoznia, mint nekünk, ezért ennek az elemzésétől el is tekinthetünk. Annyit talán érdemes megjegyezni, hogy nem kifejezetten magyar sajátosságról beszélünk, még csak nem is újszerű jelenségről, a történelemben jó néhány hasonló példát találunk.
Szintén a történelemből ismerős az, ami minden diktatúrában felüti a fejét előbb vagy utóbb. A hatalom eleinte valamennyire koordináltan, legalább légből kapott indokokra hivatkozva, később pedig egyre nyíltabban és féktelenebbül konfrontálódik saját népével. Előbbire példa a részleges mozgósítás címén elrendelt sorozás, ahol rengetegen szembesültek a háború igazi arcával. Ha egyetlen fiatalt küldenek a majdnem biztos halálba, akkor az rajta kívül még tucatnyi ember életébe hozza el a leplezetlen és kegyetlen valóságot. Szülőkhöz, gyerekekhez, feleséghez, barátokhoz és ismerősökhöz jut majd el a hír, hogy Szergejt kibaszták a prérire kabát, élelem és lőszer nélkül. Egy szál bajonett volt a kezében, amikor a halálos lövedék a szívébe fúródott.
Én nem tudom mennyi időbe és pénzbe került Sztálingrádot fényes diadallá polírozni, de ott legalább világos volt a cél: Hitlert meg kell állítani, mindenáron. Tudjuk, hogy mit jelent orosz/szovjet kontextusban a mindenáron. Húsdarálót, ahol saját alapanyagból készítenek nem különösebben átsütött steaket ipari mennyiségben.
Na, ezt kéne most úgy eladni, hogy a cél finoman szólva is homályos, de az biztos, hogy nem egy stratégiailag és kulturálisan is jelentős orosz várost kell megvédeni az állattá aljasult barbároktól, hanem…
Hogyhogy nem a nép elkezd menekülni, hőzöngeni, zavargások és fegyveres konfliktusok alakulnak ki, amit ma már nem lehet olyan egyszerűen cenzúrázni a napilapokból, mint a második világháború idején. Láncreakcióként, szinte percek alatt terjednek a hírek, az ellenállás nagyon rövid idő alatt tud mozgalommá, vagy akár forradalommá erősödni.
…és akkor a nem éppen kiegyensúlyozott és nyugodt közhangulatot tovább sodorják a kiszámíthatatlan felé azok a hírek, mint amit a 444-en is olvashatunk. Kedves oroszbarát agyhalottak (kisztihand Bayer Zsoltnak), ez nem ukrán photoshop, nem Zelenszkij lelkén szárad, nem színészek játszották el. Ez az a jól ismert fejezet, amikor a diktátor nyíltan saját népe ellen fordul, elszabadul a féktelen erőszak, a barbárság és a kegyetlenség tölti be az utcákat és a tereket. Nem, ez nem rendőri túlkapás. Ez maga a rendszer. Az a rendszer, aminek a segge partját nyalogatják a Fidesz házi publicistái, amelyik kitüntette Szijjártót. …aki ráadásul nyelvét súlyba helyezve tárgyalni is leül az agresszorral. Tegyük hozzá, a magyar állam és a magyar nép érdekeit magasról leszarva. Van is erre találó kifejezés.
Na, de a lényeg itt az lenne, hogy Putyin és rendszere elérkezett oda, ahol már bármi megtörténhet, órákra előre sem jósolható a jövő. Talán sikerül kegyetlen, a sztálinizmust idéző terror árán megtartania a hatalmát, de az is lehet, hogy Ceausescuhoz hasonlóan egy ünnepi beszéden arra lesz figyelmes, hogy a nép nem ünnepelni gyűlt össze az erkély alatt, vagy hát nem pont úgy. Bárhogy is alakul, egy biztos, Putyint ezer ex munkásőr vérnyugdíjas se tudja ledumálni arról a tablóról, ahol rajta kívül még olyanok díszelegnek, mint Pol Pot, II. Lipót, Mao Ce-Tung, Adolf Hitler.
