Boldogult nagyapám mondogatta mindig, hogy kétféle plébános van. Az egyiknek nagyon jó barátja van, a másiknak házvezetőnője, esetleg távoli unokahúga. Nekem speciel egyikkel sincs bajom, mert hiszem, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz. Így aztán örülök, hogy ez a plébános is megtalálta az utat oda.
Más kérdés, hogy hány másiknak okoz nap mint nap szenvedést, hogy nem vállalhatja nyíltan, hogy olyan, mint bármelyik más ember. Mindezt állítólag annak az embernek a nevében, aki azt hirdette, hogy bőven elég jó embernek lenni az üdvösséghez.
