Hős hadaink térdre kényszerítették #gonoszbrüsszelt! – harsogja a kormánymédia. Nos, nem egészen. Magyarország két fontos vétó-ügyben engedett, cserébe kap egy kis pénzt (messze nem mindet). Aztán meglátják. Mivel továbbra sem bíznak Orbánban, folytatódik a húzd meg-ereszd meg.
Panamajack
Megkaptuk a Polish treatmentet. Vagyis, akárcsak a lengyeleknél, nálunk is lett egy feltételes megállapodás, ami nem jelent automatikusan kifizetést. Továbbra is érvényesül az EU alapelve: mindenki úgy jön ki az ülésteremből, hogy bejelentheti: győzött.
Olyan szempontból mindenképpen győzelem ez Orbánnak, hogy a pénz egy részéről a vita már nem elvi alapon folyik, hogy egyáltalán oda lehet-e neki adni. Az eurokrácia sűrűjében részletkérdéseken vitázni sziszifuszi munka, de legalább lassan lehet haladni.
Ugyanakkor meg nem győzelem, mert 1) a pénz nagy részével kapcsolatban még mindig az a helyzet, hogy kategorikus nem a válasz a kifizetésre 2) az EU a lengyeleknél megmutatta, hogy egyáltalán nem automatikus az elvi megállapodást követően a kifizetés.
Eközben ráadásul le kellett nyelni a minimumadót, amellyel kapcsolatban persze nemcsak Magyarország akar trükközni, hanem minimum féltucat másik tagállam is. Ugyanakkor a végleges adóteher egységesedése bármilyen szinten rosszul jön az egyre kevesebb magyar munkaerőt kiárusító gazdaságpolitikánknak.
A konklúzió valóban az, amit Panamajack is írt. Engedtek, éppen annyit, hogy el lehessen menni nyugiban karácsonyozni. Orbán szétküldheti az üzenetet a nerencek között, hogy lesz pénz. Valójában azonban lényegesen nem kerültünk közelebb a pénzhez. Nem vagyok pénzpiaci elemző, de nem lepne meg, ha a forintot különösebben nem lökné meg ez az óriási győzelem. Aztán persze lehet, hogy tévedek.
(Ésik)
