Orbán megpróbálja megismételni a 2016-os “dupla vagy semmi” fogadását, amikor a civilizált világ egyetlen kormányfőjeként teljes mellszélességgel Donald Trump mellé állt. Akkor bejött neki, viszont az elkövetkező négy évben gyakorlatilag semmilyen konkrét eredményt nem hozott Trump “barátsága”. 2020-ban Viktor ismét Trump mellé állt, de ezúttal rajtavesztett, aminek viszont egészen valós hátrányai lettek (lásd az amerikai-magyar adóügyi szerződések megszűntetése, az új nagykövet kijelentései, stb.)
Most harmadszorra is ugyanazt a játékot játssza, csak éppen jelentősen megváltozott körülmények között. Míg Trump 2016-ban egy nagyhangú populistának számított, nagyjából ismeretlen politikai kvalitásokkal, mostanra bukott elnök, puccsista és valószínű orosz báb (amely országgal 2016-tal ellentétben nyílt hidegháborúban áll a Nyugat). Orbán meg teljesen pária lett az Európai Unióban (ennek megtörését az olasz választásoktól várja, de ez megint csak lutri).
Egyfelől érthető, hogy a trumpizmus maradt az egyetlen menekülési útvonala, másfelől viszont már többször bebizonyosodott Magyarország történelme folyamán, mennyire rossz üzlet “utolsó csatlósnak” lenni. Ami 2016-ban dupla vagy semmi volt, az mostanra dupla vagy minusz öt.
