Van nekem egy nagyon jó barátom, akit inkognitója megőrzése végett nevezzünk mondjuk Mórnak, aki dinamikusan ingadozik a belvárosi liberális nihilizmus cinikus világképe és a konteók világa között. Kompország, kompemberek, kompót, kompletta nélkül nincs kávé. Egyik helytálló megfigyelése, hogy a média (szerinte csak a woke balos média) mélyen hallgat, amikor kiderül, hogy valami jobbos blogger, véleményvezér, hírportál, tudós, igazat mondott. Ld. még “China virus” amit eleinte tagadtak, ma meg már vizsgálják, hogy tényleg laborszökevény-e a covid.
Az bizonyos, hogy a hírekben tudományos feltételezéseket már a koronavírus járvány óta tényként adnak el, és ennek katasztrofális eredménye van. Például az összes oltásellenes mém (a teljesen kreténeket leszámítva) ilyen-olyan cikkekre hivatkozik. És valóban vannak ilyen cikkek, meg vannak másmilyenek is. Csak békeidőben megszoktuk, hogy a “Harvard kutatói szerint a cumicecilin gyógyíthatja a rákot” típusú hír nem azt jelenti, hogy a cumicecilin gyógyítja a rákot, hanem azt, hogy néhány Petri-csészében ritkultak a rákos sejtek a cumicecilin hatására, és tizenöt év múlva majd rájönnek hogy ez miért van és lesz belőle tényleg rákgyógyszer, valamilyen hatékonysággal. Most azonban nem békeidők vannak, és mint a bunkerban lapító Führer, aki várta az igazi Wunderwaffét, mindennek megörülünk, aztán persze gyorsan csalódunk is.
Ez egy teljesen természetes jelenség, évszázadokkal ezelőttről a pestis idejéből tudjuk az ilyen járványok kulturális hatásait. A boszorkányüldözéseket, a pogromokat, a danse macabre és különböző könyörgésműfajok felvirágzását. De egyik kedvenc mémoldalam, a Nerds With Vaginas például valamelyik nap azt is írta, hogy már érti hogy a járvány utáni reneszánszban miért van annyi melltartó nélkül, unottan heverésző kövér nő a festményeken.
Az is természetes, hogy a kormányok próbálnak a helyzet urainak tűnni. A kormány intézkedik, a tudósaink tudnak, a hosszútávfutóóink hosszútávot futnak. Igenám, de a kormány is ilyen szempontból full laikus, és nem tud azzal kezdeni, hogy a klorokin vagy mi volt a neve, az ivermectin az egyik tudós csapat szerint hatékony, a másik szerint nem, a múlt szerdai Lancet azt írta hogy igen, a most hétfőn kijött Journal of Dead Sure Scientific Facts szerint nem és így tovább. Tudományos határterület, ahol ez teljesen természetes.
Csak ezt nem lehet az alattvalóknak elmondani, mert az alattvalók a végén még azt fogják gondolni, hogy a tudomány nem tud mindent. A járvány a modern világkép válsága is. Ugyanis a modern világkép elenyészően kevés embernek jelenti azt, amit például nekem. Nekem azt jelenti, hogy a tudománynak ma nincs mindenre válasza, és holnap és holnapután se lesz. De a ma bizonytalanságaira holnap lesz, a holnapiakra meg holnapután. És az a folyamat, ameddig eljut, az bizonytalanságokkal és tévedésekkel van övezve. Viszont az az út, amelyik nem bizonytalanságokkal és tévedésekkel van övezve, az tévút.
Tévút, mert megfoszt minket a felvilágosult ember egyik legfontosabb kincsétől: a kételytől. A kétely pedig úgy viselkedik mint a genny. Ha nem tud kontrolláltan távozni, akkor tályog lesz belőle és majd egyszerre távozik, fájdalmasan és bűzösen. Ilyen felfakadásokat látunk nap mint nap és azt, hogy ezek szépen mennek az emberek agyára. Ezért káros az, hogy a kételkedő hangokat mindig, minden körben lehülyézik. Az eredmény? Emberek milliói, akik rettegnek a védőoltástól, olyan országokban, ahol tízmillió számra adtak be ellenőrzött körülmények között, ellenőrzött oltóanyagot, említésre méltó negatív következmények nélkül.
Tehetetlenek lennénk ezzel szemben? Közel sem, csak azért itt már sok vonat elment. Az őszinteséget nem szokás a klasszikus politikai erények közé sorolni, és naivitás is lenne olyasmit számon kérni akár a magyar vezetőkön, akár bármely más ország politikusain, hogy legyenek teljesen őszinték és ígérjenek vért és könnyeket a járvány első napjától.
Amit viszont nem lenne túlzás számon kérni, az az átgondoltság és a nyíltság. A nyíltságnak, a számok nyilvánosságának vannak kockázatai, például kiderül a magyar egészségügy valós állapota. De előbb-utóbb csak kiderül, és talán már a karmeliták egykori épületében is sejtik, hogy lehet jobb lett volna az elejétől kipakolni az összes adatot, mára egyrészt már nem lenne sokkoló a valóság, másrészt pedig milliónyi oltottal előrébb járnánk, de legalábbis mindenki tudná, hogy kire kell nagyon vigyázni, ki menjen minél előbb oltásra és ki az akinek elég a jövő héten.
Az átgondoltságra meg egy példa, ami miatt ezt az egészet megírtam. Ezt Mór barátom írta tegnap:
“Merkely beadatta a Janssent harmadiknak, miután az összes virológusunk, akik ugye megkérdőjelezhetetlenek, azt mondta, hogy azt nem kéne.”
Ezt követően Merkely azt nyilatkozta, hogy IGEN, korábban valóban ez volt az álláspont, de már vannak olyan kutatások, amiknek az az eredménye, hogy lehet.
Ez a következő értelmezéseket veti fel:
a) Merkely hazudik, nincs ilyen kutatás (ez vicces, Merkely egyébként elismert szakember)
b) Virológusaink nem ismerik a friss kutatásokat (ez szintén vicces lenne)
c) Virológusaink ismerik a friss kutatásokat, ennek ellenére azt mondják, hogy nem kéne a Janssen. Ez ismét két lehetőséget vet fel:
ca) Azért mondják, mert nem értenek egyet a friss kutatásokkal (ebben az esetben virológusaink fóliasisakos konteós barmok, akik szembemennek a legfrissebb tudományos eredményekkel),
cb) Azért mondják, mert Pfizerből van sok, Janssenből meg nincs (ebben az esetben profitvezérelt mocskos görények, ugyanakkor ez ugye kizárt, hiszen aki ezt gondolja virológusainkról, az fóliasisakos konteós barom).”
És valóban. Nekem így egy végighevert brit variáns és három Pfizer után tök mindegy, de azért nézzük meg Mór felvetését. Ha elfogadjuk, hogy a tudomány világa a kétely világa, ahol simán előfordulhat, hogy a tegnapi álláspont, miszerint ne adassunk be Janssent harmadiknak, mára már meghaladott, akkor fel kell készülni arra, hogy a tegnapi kommunikációnk is mára meghaladott lesz.
A járvány egyik legfontosabb tanulsága szerintem a politika számára az, hogy meg kell tanulni a tévedést és a bizonytalanságot kezelni. Már rég kéne lennie arra stratégiának, hogy egy tegnapi “based” véleményből hogy mászunk ki. Ezt milyen gyakran és milyen eszközökkel tehetjük meg. A vállalati kommunikációban nem szokatlan dolog ez, minden negyedévben van olyan cég, amelyik előzetesen +5%-ot várt, aztán -2% lett belőle és ezt anélkül kell átvészelni, hogy a cég összedőlne. És át is szokták vészelni.
Csak annak nem a módszere, hogy a járvány elleni védekezés egyik vezető arca a semmiből egyszercsak bejelenti, hogy ja, mégsem úgy van, én már be is szúrattam magamnak a Janssent. Mert akkor az átlagember, különösen az olyan értelmesebb fajta, mint Mór, elkezd fejben ágrajzokat csinálni.
De ha valami kevésbé értelmes hallja, akinek a hardvere nem viszi el az ágrajzokat, az is érzi, hogy ez így nem frankó, ezt valamiért csinálják, és az a valami nem az irántam, mint állampolgár iránt érzett hatalmas felelősségérzet. Ezek nem őszinték velem, ezek valamit titkolnak. Fair enough, máskor is ezt csinálják, csak akkor ne várják azt, hogy higgyek bennük és a tudományukban – gondolja az átlagember, értelmes és kevésbé értelmes egyaránt. Ez a bizalomhiány pedig meglátszik, számokban is, a halálozás rovatban tessék keresni.
