Talán emlékszünk arra a purparléra, amikor egy Vasvári Csaba nevű bíró egy büntetőügy kapcsán az Európai Unió Bíróságához fordult, feltéve olyan kérdéseket, amelyek az ügyön jóval túlmutatnak, azonban a kérdéseket feltevő bíró szerint ennek a konkrét ügynek a pártatlan és szakmailag magas színvonanalú eldöntését is veszélyeztetik.
Jogász körökben sem egységes annak megítélése, hogy ez így jó-e. Mármint teljesen nyilvánvaló, hogy ez az EUB-hoz fordulás szimbolikus jelentőségű, és összekapcsolása a konkrét büntetőüggyel elég erőltetett. A vélemények skálájának egyik végén az van, hogy az EUB-hoz gyakran fordulnak szimbolikus ügyekkel, hiszen tudvalevő, hogy az EUB nem rögtönítélő bíróság, szerencsés tehát kivárni egy olyan ügyet a kérdések feltételével, ahol nem gond, ha eltelik egy bő év mire válasz érkezik. A skála másik végén pedig az a vélemény van, hogy a bíró dolga az, hogy eldöntse az ügyet, nem pedig az, hogy nyilvánvalóan a bíróságokat fojtogatni igyekvő politikai törekvésekkel szemben maga is politizálni kezdjen.
Mint annyi minden másra, az írott jog erre sem tud választ adni, az EU írott joga, és az EUB esetjoga egyvalamiben azonban nagyon határozott: azt, hogy lehetett-e az ügyben az EUB-hoz fordulni egy szerv mondhatja meg: az EUB. Gyakorlatuk következetesen semmisít meg minden olyan tagállami döntést, szabályt, amely korlátozni igyekszik a bíró EUB-hoz forduláshoz való jogát. Nem azért, mert annyira szeretik a bírót, hanem azért, mert ez valójában a mi jogunk, csak a bíró segít a gyakorlásában.
A NER-t rettenetesen zavarja ez, valószínűleg Pokol Béla sok szemöldök felvonását kiváltó alkotmánybírósági kinevezésének egyik oka is az volt, hogy ő a “brüsszeli jurisztokrácia” elleni (verbális) küzdelem bajnoka. (Korábbi mumusa a nemzetközi pénztőke, javaslom a “Pokol Béla képregény” megguglizását, unatkozó politológus hallgatók kiváló műve)
De, a NER nem csak habókos jogtudósok kinevezése útján küzd a jelenség ellen, ó nem. Az EU jogfejlődésén végigvonul, hogy politikai és gazdasági lobbik próbálták megtörni azt a gyakorlatot, hogy bíróságok jogalkotási és jogalkalmazási folyamatokat tudnak az EUB segítségével megakasztani. A NER nem az első ebben, legfeljebb a módszerei sajátosak, hiszen tudják, hogy betiltani a jelenséget nem lehet, informális módszereket kell választani. Kevésbé szépen fogalmazva: a bírók befenyítését.
Vasvári, akit egyébként felkészült, ám igen excentrikus bíróként tartanak számon szakmai berkekben, a szöges ellentéte annak, amit a bíróságon a NER látni szeretne. A NER a Kádár-érában kialakult hagyományt folytatná, miszerint az nem baj, ha a bíró nem a legfényesebb jogi elme (és lássuk be, az ügyek 85%-nak eldöntéséhez pont jó a közepes minősítésű jogi diploma) ám legyen teljesen konform, ne önállóskodjon, ne ártsa bele magát országos dolgokba, ha az országos dolgok bejönnek a tárgyalójába, akkor pedig hozzon politikus döntést.
Handó Tünde természetesen Vasvári pályázatát, amelyben magasabb bírói posztra pályázott érvénytelenítette. Az ezzel kapcsolatos pert Vasvári első-másodfokon megnyerte. Handó körül közben elfogyott a levegő, érdekes módon pont azért, ami ellen őt kinevezték. Nevezetesen nemcsak a Vasvári-féléknek lett rossz, hanem elkezdte a bírósági elnök keresztapákat is nyirbálni, akik meg kilobbizták hogy… alkotmánybíró legyen belőle.
Nade vissza az ügyhöz, amely azóta is várja, hogy az EUB döntsön benne.
A magyar ügyészség szökőévente alkalmazott eszközét alkalmazva a Kúriához fordult a döntés ellen, noha tudták, hogy a Kúria kimondhatja ugyan annak a jogtalanságát (továbbá állhat fél lábon, brékelhet neonzöld melegítőben, vagy csinálhat amit akar) de nem tudja megakadályozni. De sebaj, a büntető kollégium vezetője (nevezhetjük fellengzősen Magyarország első számú büntetőbírójának) Kónya István az ügyet a saját tanácsára (figyeljünk, nem magára, hanem arra tanácsra, amelyikben ott ül) szignálta, melyben (szintén nem az ügy előadó bírójaként) ott ült Márki Zoltán is. Továbbá kirendelt védőként fellépett a jó Csire doktor.
Márkiról mindenki tudja, hogy célja volt Kónya utódlása a kollégiumvezetői székben. Ő egy magát jól felépítő ember, akinek megy az, hogy valahogy a közvéleményben jól rezonáló döntések közelében tűnjön fel, például amikor az alsóbb bíróságok jogos védelemmel szembeni elutasító gyakorlatát kellett megtörni, akkor is sokat szerepelt.
A Kúria, ahova azóta elnöknek is egy volt ügyészt neveztek ki, természetesen zeneszóval tett eleget az ügyészség indítványának. Ettől természetesen teljesen függetlenül: március 15-én kinevezték a nyugdíjba vonuló Kónya utódját a kollégiumvezetői székbe (dobpergés) Márki Zoltánt.
Tegnap pedig megjelent a Hivatalos Értesítőben az igazságügyi miniszter 4/2021. (III. 31.) IM utasítása miniszteri biztos kinevezéséről. Mit ad Isten Kónya bíró úr tapasztalataira miniszteri biztosként van szükség, többek között ezekben a témakörökben:
“d) vizsgálja a bíróságok ítélkezési gyakorlatát,
e) javaslatot tesz a jogalkalmazás egységesítését szolgáló képzési programok tárgykörére, a képzések metodikájára, ennek érdekében kapcsolatot tart a Magyar Igazságügyi Akadémiával,
f) figyelemmel kíséri a Kúria büntetőjogi tárgyú joggyakorlat-elemző munkájának működését, ennek keretében a kormányzati közpolitikai célkitűzésekkel összhangban javaslatokat fogalmaz meg a vizsgálandó témákkal kapcsolatban”
Ha ezt a posztot Csire írná, valószínűleg valailyen “belWdumálás ügyi” miniszteri biztost emlegetne. Mindenesetre szépen kirajzolódik, hogy a bírói önállóság ellen megnyilvánuló bírák között eddig kiosztottak egy alkotmánybírói, egy kúriai kollégiumvezetői és egy miniszteri biztosi kinevezést.
Közben ahányszor a magyar jogállamot (a mit???) kritizálja az EU, mindig megy a meglepett nézés, hogy dehát kérem tessék elolvasni a jogszabályt, hát dehogy korlátozunk mi itt bárkit is.
UPDATE: Olvasónk jelezte, hogy Márki Zoltán nem közvetlenül követte Kónya Istvánt a kollégiumvezetői pozícióban, közöttük Székely Ákos töltötte be ezt a pozíciót. Köszönjük a pontosítást.
