Kedvelem a Vakmajom nevű facebook oldalt, amely alapvetően kétfélét posztol.

Az egyik fajta poszt gazdasági elemzés szokott lenni, jó minőségben. A másik fajta, amikor a szerző megörül, hogy a Bp. XIII. ker. Pozsonyi úton vagy épp a Bp. VIII. ker. Rökk Szilárd utcában megnyílt Budapest első kézműves mozambiki lepényezője. A mozambiki lepény különleges, nagyon vastag, ezért karéjokat vágnak belőle, ráteszik a karéjokat egy tányérra, középvastagon pecsenyezsírral (mozambiki foltos mocsárdisznóból szigorúan) kenik meg, majd, hogy valami fúzió is legyen, lilahagyma-kockákat tesznek rá.

Igen, itt a globalizáció és a kapitalizmus, és milyen jó nekünk, hogy a régi idők pocsék zsíroskenyerei után végre mozambiki kézműves lempényt ehetünk.

Hurrá.

Nos nem. Öles léptekkel haladunk a globalizáció és a kapitalizmus felé, de az majd akkor lesz itt, ha simán a boltban lehet rendes zöldségeket venni. Én most némi rata…rati…raty…szóval francia lecsót gyártok, (fúzió benne a csípős kolbász és a kenyérszalonna), ám a vásárolt zöldségek…nem jók. Nem is rosszak, csak nem jók. Leszámítva a spanyol import cukkinit, az szép.

Ilyenkor szokott jönni, hogy menjek el a rákospalotai termelői piacra, ott keressem özv. Veszelka Frigyesné Laci bácsit, aki zsenge ifjúkorában mint drag queen működött Hong Kongban, ám már huszonöt éve itthon van, és olyan ökörszív paradicsomot ad, de olyat…

De nem. Én be akarok menni a zöldségboltba és jó zöldséget akarok venni. Majd ha ez lesz, akkor lesz rendes kapitalizmus.

(a lecsó még nincs kész, de az illata alapján biztató. Közben jöttem rá, hogy az ingeim végig kint száradtak, gyorsan elraktam őket a kisszobába, remélem csak kicsit lettek lecsószagúak)