Aki esetleg nem követte: a foci EB dán-finn meccsén az egyik dán játékos összeesett, a pályán újra kellett éleszteni, kórházba vitték, szerencsére úgy tűnik megmarad. Miközben nem volt biztos, hogy folytatódik a meccs, mivel az összes játékos (a finnek is) sokkos állapotban kóvályogtak a pályán, a mi Bognár Gyurink egy hanyagul esztergált kapanyél érzelmi intelligenciájával azt ismételgette, hogy hát él a pasas, tessék lejátszani a meccset, mert mi ez az érzelmeskedés. Azt, hogy Bognár tahó, már mindenki megírta, én a Múzsa célkitűzésének megfelelően próbálok írni egy kis kontextust.
Pénteken barátainknál voltunk vendégségben. A házigazda házaspárnak van egy óvodás kisfia, aki a nagyszülőknél nyaral épp. Elmesélték, hogy vettek neki egy Nerf pisztolyt. Ez olyan, mint régen a tapadókorongot kilövő pisztoly, csak 1) sokkal menőbb 2) ilyen kis szivacsrudacskákat lő ki. Az anyja pedig mondta, hogy tartotta magát sokáig hogy nincs fegyver, nincs agresszióra nevelés de azt se akarta, hogy az oviban az ő fia legyen az a lúzer, akinek nincs ilyen pisztolya.
Mi köze ennek a szituációnak Bognár György tévében elővezetett bunkóságához?
A gender-tanulmányokat szokás úgy beállítani, mint olyan tudományágat, amely azzal foglalkozik, hogy a büszke heteró férfiakból és szülni vágyó nőkből ülve pisilő nyámnyila alakokat és gyerekvállalástól undorodó, mandulatejes chai lattét ivó amazonokat csináljon.
Pedig a kisfiának Nerf pisztolyt vásárló anya dilemmája klasszikus gender probléma. A kissrác láthatóan heteró lesz, a szülők nyilván szeretnék, ha férfias, magabiztos felnőtt lenne belőle. Mit fog jelenteni 15 év múlva, a 2030-as évek közepén a férfias férfi? Egészen biztos nem azt a rettenetes pörkölt- és pálinkaszagú dolgot, amelyet például Orbán Viktor most előad a választóinak. Vajon 15 év múlva benne lesz a férfiasság definíciójában az, hogy valaki jól vezet autót? Vagy az hogy borotválja a tökét? Vagy nem kell borotválnia a tökét, mert épp a Sandokan lesz a divat?
A férfiakkal szembeni elvárások változóban vannak. Még vannak a fiúk nem sírnak típusú baromságok, még van hangsúlyozott maszkulinitás, de már több évtizedes rutin az apás szülés, egyre kevesebb anyós súgdossa a fiacskája fülébe, hogy hat héttel a szülés után azért milyen feleség már, amelyik nem pattan ki az ágyból vasalni.
Amikor egy kisfiú 4-5 éves lesz, a szülőkben felmerül egy újabb kérdés: Mit sportoljon a gyerek? Mozogni kell, fegyelmet, kitartást tanulni kell.
Milyen sportot akarnak találni neki? Vannak praktikus szempontok (legyen közel) egészségügyiek (ne legyen rutin, hogy egymás veséjébe taposnak) de ezek után is még tucatnyi sport marad, legalábbis ha városi, főleg fővárosi az a gyerek.
Most foci EB van, az is nézi a meccset, aki csak VB-EB idején szokott ilyesmit csinálni, és fogalma sincs arról hogy mi az hogy gegenpressing. Bekapcsolják a tévét, ott ül a gyerek is, valaki összeesik a pályán, az is lehet hogy meghalt. Tessék, szülői feladat, el kell magyarázni egy 4-5 éves gyereknek, hogy akkor most hogy is lesz ez a dolog, hogy a bácsi meghal, mit pumpálják a szívét satöbbi. Tegyük fel, hogy sikerül, ekkor kapcsolnak a stúdióba, erre ott van ez a kapanyél, aki hupákol, hogy hádikmárkérem jáccanikő izé mer kemégység van és nem kell itten érzelmeskedni.
Anya ekkor dönti el, hogy nem, a trónörökös a büdös életbe’ nem lesz focista, mert az ő szeme fényének 50 méteres körzetébe NEM enged ilyen alakokat.
Ott van a környékbeli gyeplabda, amerikaifoci, taekwondo, jéghoki satöbbi klub, ahol ezzel a másnapos fröccsszagú tökös magyar férfiassággal nem kell találkozni. Vagy a vízilabda, ott mindenki doktor, Kemény Dénes konkrétan állatorvos, nem pedig egy zacskó fagyasztott bélszínroló intelligenciájával bíró alak.
Olyan helyre akarják vinni a gyereket, ahol edzőbá’ tud angolul, mert ha mondjuk amerikai fociról van szó, akkor követi az összes amerikai taktikabloggert, és megjátszatja a gyerekekkel az a bútleg-dró-vájldket-rídopsön-ránpessz-bábölszkrín-rivörz figurát, amellyel tavaly megnyerték az amerikai egyetemi bajnokságot. Az edzőbá’ a gyereknek viszonyítási pont lesz, ezért edzőbát és a versenyeken uralkodó közeget különös gonddal választják ki.
Mondhatnánk, hogy á, ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen főleg a fociban azért nem a jómódú szülők úri gyerekeiből lesz nagy focista. Svájcban az albán, Németországban a török, Franciaországban a szenegáli és arab bevándorlók gettólakó kölykeiből, nálunk pedig a proligyerekekből. A kis Gyémántsztenderdet vigyék csak a fedettpályás távolbanézésre, a tökös proligyerekek majd fociznak.
Csakhogy ez egy hatalmas önbecsapás. Magyarországon van egy-két régi időkből itt maradt kommunista mintájú hajcsársport (úszás, kajak-kenu), ezektől eltekintve viszont nemzetközileg jelentős eredményeink jellemzően polgári-középosztályos háttérrel születnek.
Ilyen eredmény a hokiválogatott három A-csoportos szereplése, a vízilabdázók három olimpiai bajnoki címe, a nemrég elhunyt Igaly Diána lövész-eredményei, az öttusa-aranyaink, Valter Attila és a többiek kerékpáros eredményei.
Miért van ez?
Sportot csinálni többféleképpen is lehet. Vannak a totalitárius államok nagy presztízs-programjai, vannak kemény üzleti dolgok, mint a francia vagy brazil fociakadémiák, az amerikai egyetemi utánpótlásképzés. És emellett van a hagyomány angol klub-modell, ahol a helyi társadalmi erők dolgoznak “hobbiból” a sporton. Ha megnézzük a focit, azt látjuk, hogy a legjobb játékosaink a nem túl távoli múltból valójában anomáliák. Dárdai Pál apja Pécsett helyben nagyra becsült fociedző, Szabics, Szalai, Szoboszlai sikereiben óriási szerepe van az áldozatot hozó és a gyereket időben megfelelő külföldi helyre vivő szülőknek. A kicsit távolabbi múltban ott a debreceni olasz focisuli, jelenleg kisebb kezdeményezések, akik az akadémiák csinnadrattáján kívül próbálkoznak minőséggel.
Ebben a modellben alapvető fontosságú a polgári kultúra. Apák és anyák szánnak rá időt az életükből, hogy amellett, hogy hordják a gyereket edzésre, versenyre, veszik a felszerelést, olyan dolgokat is megcsinálnak, hogy lefordítanak nemzetközi anyagokat, felhívják a francia edzőtábor helyszínét, ha amúgy beszélnek franciául, satöbbi.
De ilyen közegben történik meg az is, hogy ha Józsika apja (programozó valamelyik menő startupnál) kiszúrja, hogy a hétvégi torna első napjának délutánján van három-négy gyerek, aki zavartan szorongatja a pénztárcáját, mert az őket egyedül nevelő anyjuk egy-két ezret tudott nekik adni költőpénznek, és a tegnapi fagyi után már nem jön ki a lángosra, akkor összenéz Kevinke apjával (egy autóflotta-cég vezérigazgató helyettese) és Huba apjával (villanyszerelési szerelvény cég kereskedelmi igazgatója) és sorba állítják a csapatot, mindenki kap lángost, nekik meg pont mindegy az a párezer forint, amit a végén lehúz a lángosos terminálja a Revolut accountra szinkronizált okosóráról.
Ezek a szituációk végül összeállnak egy összetartó, támogató közeggé, ahol a butább kölyköt felzárkóztatják, a szegény kölyköt támogatják, a bunkó kölyköt kikupálják. Behozzák a legújabb trendeket, motiválnak és jellemet formálnak. Ezek a szituációk, ez a közeg vonzza oda az úri gyerekeket és teszi lehetővé az alacsonyabb sorból származó de tehetséges gyerekeknek a fejlődést.
A magyar foci, ha tényleg akarnak tőle valamit, olyan sport kellene hogy legyen, ahol ezek a szituációk megtörténnek. De nem történnek meg, mert a jómódú, kezdeményezni és szervezni képes emberek két lépés távolságot tartanak tőle. Részben a NER és a TAÓ-milliárdok, részben a bunda, részben a tahók miatt.
A foci ünnepén Bognár György azt mutatta meg, hogy igazuk van. Sajnos.
