Nincsenek nagyobbacska gyerekeim, akikről most kéne eldönteni, hogy akkor ritmikus kötélhúzás, kötöttfogású koronglövészet vagy rádiós asztalitenisz legyen az a sportág, ahol megszereti a nemes versengést, egymás teljesítményének tiszteletét, a becsületes sportemberi viselkedést.
Még szerencse, hogy a magyar sportélet elkényeztet minket egy csomó kiváló, teljesítményelvű sportszövetséggel, ahol nem kivételeznek senkivel, részrehajlás nélkül, egyedül a teljesítményt szem előtt tartva menedzselnek mindenkit, és a konfliktusokat szakemberek bevonásával, előrelátóan és szakszerűen kezelik.
Ja nem, betokosodott százéves konfliktusok, kiégett, egymást furkáló emberek, az egész kuplerájnak annyi köze van az olimpiai eszméhez és a nemes versengéshez, mint a keletnémet női kalapácsvetésnek.
Mindesetre ha lenne ennyi idős gyerekem, lehet szempont lenne, hogy olimpián magyar esélyekkel bíró sportág közelébe még véletlenül se menjen. Bár…futball, ugye…
