Mint azt bizonyára sokan tudják, vasárnap véget ért az idei Giro d’Italia, a három nagy kerékpáros körverseny egyike.
Nekünk magyaroknak ez több szempontból is történelmi verseny volt. Először viselte (ráadásul rögtön három napig) magyar versenyző grand touron (ez a gyűjtőneve a Giro d’Italinak, a Tour de France-nak és a Vuelta a Espananak) az összetett éllovasnak járó trikót. Először végzett magyar versenyző a top 20-ban (sőt, top 15-ben). Először volt a mezőnyben két magyar versenyző.
A hazai kerékpársportot az utóbbi időben kezdte megtalálni a pénz, a mostani sikerek alapjai 10-15 évvel ezelőttiek. A magyar kerékpársport a hokihoz hasonlóan kevés, de nagyon sok áldozatot hozó ember vállain nyugszik. Országszerte talán tucatnyi komoly kerékpársklub és főleg sok, mindent a gyerek versenyzésének alárendelő szülő van a mostani sikerek mögött. Valter Attila apja Valter Tibor például maga is sokszoros magyar bajnok versenyzőként segítette fia pályafutását.
A mostani eredmények tehát egyáltalán nem jelentenek garanciát újabb generációknak. Motivációt azonban igen. A kerékpársportot nem követők számára talán most vált világossá, hogy a sokkal fejlettebb kerékpár-kultúrájú európai országokban mekkora hír az, hogy valaki a Giro legendás maglia rosájában teker akár csak egy napot is, nemhogy rögtön hármat. Ide el lehet jutni Magyarországról, “csak” tehetség, és nagyon-nagyon-nagyon sok munka kell hozzá.
Dina Márton végigmenése (a mezőny bő 20%-a lemorzsolódik) és Valter Attila 14. helye tehát nagyon nagy dolog.
Persze ezt a helyén kell azért tudni kezelni. Marcinak látszott, hogy ez a kabát, ha nem is nagy, de azért elég bő. Több csapattársa került be szökésekbe, és Fortunato nevű csapattársa, szabadkártyás alacsonyabb osztályú versenyzőként top 20-ban végzett és szakaszt nyert az olasz kerékpársport egyik legendás hegyén, a Monte Zoncolan-on. Marci ezzel szemben kapaszkodott, próbált megjönni minden nap, nem sikerült nagyot alkotnia. De ezzel semmi baj nincsen, látta belülről milyen a nagy verseny, kapott egy támpontot a fejlődéshez. Nem tudni mikor állnak legközelebb úgy a csillagok hogy indulhasson, hiszen lehet jövőre a csapata se kap szabadkártyát, de mindenképp jó tapasztalat lesz ez, látja hol van az a szint, ami ahhoz kell, hogy a Giron, egy eseménytelen csütörtöki szakasz kis szökésébe be tudjon kerülni valaki. Ha pedig látja hol van a szint, tudja mihez mérni magát és a felkészülését.
Valter Attila, aki már a tavalyi Girón is indult, más helyzetben volt. Egy sikeres szökésnek köszönhetően rákerült a rózsaszín trikó, így aztán a csapata döntéshelyzetbe került. A Groupama-FDJ csapat alapvetően három taktikával tud egy versenyre érkezni.
- Két menő versenyzőjük Thibaut Pinot vagy David Gaudu dobogós helyére mennek, ez esetben a csapat mindent ennek rendel alá.
- Kiváló sprinterük, Arnaud Demare szakaszgyőzelmeire utaznak, ez esetben a csapatból legalább 2-3 ember kell a felvezető “vonatba”
- Nincs ilyen konkrét cél, a háromhetes verseny valamelyik szakaszát akarják megnyerni.
A Groupama-FDJ erre a versenyre a 3. vagyis a “vegyes” tervvel érkezett. Ez érthető is, hiszen francia csapatként fő versenyük a Tour , nyilván a legnagyobb ászokat oda tartogatják. A program most az lett volna, hogy kb. hasonló képességű “mászó” embereik (Badilatti, Reichenbach, Valter) a hegyes szakaszokon felváltva próbálnak szökésbe kerülni. Ehhez az kell, hogy az összetettben ne legyenek veszélyesek az élen állókra, vagyis amikor nem szöknek, kényelmesebb tempóban teljesítsék a szakaszokat “spájzolják” a hátrányt. A csapat fennmaradó része a sík szakaszokon vadászott volna szökési lehetőségekre.
Valter rózsaszín trikója ezt a tervet felborította. Hagyományosan az éllovas versenyző csapata vezeti a mezőnyt, és nem forradalmárkodik a mezőny ellen. De nem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy eldöntötték: Valter ne ilyen one day wonder legyen, hanem próbálja tartani az összetett pozícióját. Nincs egyik nap 45 perc spájzolás, hogy másnap tíz percre elengedjék szökésben. A csapat nagymenője, a korábbi Tour-dobogós Pinot gondokkal küszködik az elmúlt években, így valószínűleg egy számukra tét nélküli Girón most kipróbálták, hogy mire jó a 22 éves Valter Attila teljesítménye.
A magyar viszonylatban hatalmas eredmény abszolút értelemben egy kicsit árnyaltabb, de még mindig nagyon jó.
Ami pozitív: Valter megmutatta, hogy képes végigkoncentrálni egy ilyen háromhetes versenyt. Ez egyáltalán nem magától értetődő dolog. Több olyan nagyszerű kerékpáros van, akik azért maradtak örök ígéretek, mert nem voltak képesek erre. Valahogy mindig rosszkor maradtak le a kísérőkocsihoz, valahogy mindig ők hajtottak rá rossz szögben egy fekvőrendőrre, valahogy verseny hevében ők nem nyomtak be időben egy energiazselét és éheztek el valamelyik nagy kaptatón.
Valterről most kiderült, hogy képes profi hozzáállással, szarvashibák nélkül végigcsinálni egy háromhetes versenyt úgy, hogy nem tét nélkül, hanem helyezésért megy. Ez akkor is bekerül a csapatmenedzseri noteszekbe, ha Valter végül nem kapitány lesz, hanem karrierjét mint jó segítő fogja eltölteni.
Kiderült viszont az is, hogy a top 10-től majdnem félórányira van. Méghozzá 3 hegyi szakaszon is a döntő emelkedőn vagy előtte váltott saját ritmusra és a veszteség minimalizálására. Persze nem készült arra, hogy ezeken ott lesz az élmenőkkel és a csapatának is kellett két nap mire fejben átálltak a segítésére. Ha ezeket a tényezőket levonjuk, az mondjuk nem 45 perc hátrány a győztestől, hanem csak 25 és a top10 környéke. Az is kiderült, hogy az időfutam-képességeken is fejleszteni kell.
Ezek mind olyan dolgok, amelyek az elkövetkező 1-2 évben megtörténhetnek. Közben pedig tapasztalatot is gyűjteni kell, például többször rossz helyezkedéssel és abból kikavarodással vesztett energiát. Ám az eddigi tapasztalatok alapján Valter Attila pont a fentebb dicsétrt profi hozzáállása miatt az a versenyző, aki elemez és tanul. Ennek megfelelően várható, hogy a mostaninál is jobb eredményekre is képes lehet. Hogy pont milyenekre, azt nem tudni, hiszen a csúcson jelenleg egy olyan 5-10 versenyzőből álló klub van, ahova nagyon nehéz bekerülni.
Valter még nincs a csúcson. Ha ez hegymászás lenne, akkor azt mondhatnánk, hogy oxigénpalack nélkül elmászott az utolsó táborig és sértetlenül lejött onnan. A jelek szerint minden esélye megvan egy sikeres csúcstámadásra. Aki szerint ez kevés, mondjon még egy sportágat, amely nem valamely ország rétegsportja, hanem világszerte sokak által nézett top profi liga, és magyar versenyez benne, zárójelek, csillagok, idézőjelek nélkül az abszolút szűk élvonalban. Mert Valter Attila pont ezt csinálja, immár világszerte ismert versenyzőként, ezért eredményéhez a DMM szerkesztősége nevében innen is szeretettel gratulálunk.
