Amikor a hét elején megosztottuk a Biden-Merkel csúcsról szóló posztunkat, a legtöbb kommentelőnk hatalmas Putyin-győzelemként értékelte, hogy az USA végül nem vezet be szankciókat Németország ellen az Északi Áramlat gázvezeték miatt. Most nézem a 444 cikkét, amely szintén orosz-német-európai relációban értékeli az eseményeket.
Próbáljuk kicsit kontextusba helyezni a dolgokat, hogy miért ezt lépte Amerika.
Természetesen a szankciókról lemondás győzelem Putyinnak és hideg zuhany lenne Kelet-Európának, ha nem lennénk rég hozzászokva a német-orosz reálpolitikai paktumokhoz.
Van azonban pár tényező itt, ami megfontolásra érdemes. A 444 cikk is említi, hogy az EU 2050-re karbonsemleges akar lenni. A német energiapolitika kinyilvánított célkitűzése, hogy át akarnak térni teljesen megújuló energiaforrásokra. Az is viszonylag közismert, hogy a technológia jelenlegi szintje mellett a megújuló energiaforrások még nagyon nem egyenletes energiaellátást adnak. Emellett a németek bezárják az atomerőműveiket, tehát valahonnan kell energiaigényes iparuknak és jólétben élő lakosságuknak olyan energiaforrás, amely segít kisimítani ezeket az ingadozásokat. Ez az orosz földgáz.
Ez azonban nem lesz mindig így, nagyjából két évtizeden belül várhatóak olyan technológiai áttörések, amelyek a jelenleg nagyon fontos energiahordozó földgázból legalábbis kevésbé fontosat csinálnak. Felmerül a kérdés: érdemes-e beleállni egy európai konfliktusba olyasmi miatt, ami még aktuálpolitikai mércével mérve is belátható időn belül saját magát oldja meg?
Ezen kívül érdemes meggondolni, hogy ha Amerika Németországgal haragszomrádot játszik, vajon mekkora befolyása tud lenni a kelet-európai helyzetre? Ma már valószínűleg kevesen emlékeznek Reinhard Gehlenre. Gehlen a német katonai hírszerzés keleti részlegét vezette, amíg Hitler el nem csapta azért mert az igazat merte jelenteni, miszerint a Vörös Hadsereg minden tekintetben fölénybe került és bukta az egész háború.
Az amerikaiak, már a hidegháborúra készülve felmérték, hogy a szovjetek által megszállt területen saját hírszerző hálózatot kiépíteni évtizedes kemény munka lesz, így Gehlen lehetőséget kapott, hogy a német keleti hírszerzést mindenféle számonkérés, büntetés vagy hasonló nélkül átmentse a háború utánra.
Kicsit hasonló helyzetben vannak az amerikaiak most is: az Oroszország és Németország közötti rész ellenőrzését nem lehet Németország nélkül megoldani. Németországgal persze lehet keménykedni, de jobb megoldás megegyezni vele.
Itt jön az a kérdés, amivel viszont a magyarországi elemzések nagyon keveset foglalkoznak. Vajon Németország annyira erős alkupozícióban lenne, hogy elmondják, hogy lesz Északi Áramlat, Amerika meg vállat von és kész is?
Valószínűleg nem.
Amerika számára Putyin sakkban tartása nyugatról fontos dolog, de Oroszországot minden ellenkező elképzelés ellenére elég jól lekötik a saját nehézségei, amelyek a jövőben még fokozódni fognak.
Régóta ismert, hogy az amerikai külpolitika fókuszában Kína áll, mint az amerikai hegemóniára leginkább veszélyes állam. Németország pedig fontos partnere Kínának, mert szédítő fejlődés ide vagy oda, ha igazán fejlett ipari megoldásokat akar valaki, még mindig a németeket kell felhívni. Esetleg a koreaiakat vagy a japánokat.
Ahhoz tehát, hogy Kína hozzáférését a fejlett német ipari technológiához és az európai piacokhoz kontrollálni tudják, meg kell egyezni Németországgal. Valószínű ez volt az alku egyik fontos tárgya a Biden-Merkel csúcson: az USA nem szól bele a német-orosz gázüzletbe, Németország pedig nem enged különutakat Kínának, zárja az arcvonalat az USA-val.
Természetesen az amerikai diplomácia is pontosan tudja, hogy először mindenkinek az orosz győzelem és Ukrajna cserbenhagyása jut eszébe. Ezt valahogy ki fogják egyensúlyozni. Alighanem Németországtól kaptak ígéretet arra, hogy az ukránok valamiféle védelemben azért részesülnek, főleg, hogy Nyugat-Ukrajnával Putyin se nagyon tudna mit kezdeni.
Ezen kívül pedig azt a németek is fel kellett, hogy mérjék, hogy ellensúlyozni kell az Északi Áramlatot valamivel. Így alighanem lesz valamiféle oroszellenes gesztus-politika, amelynek a magyar kormány könnyen szenvedő alanya lehet, egy-két nem túl fájdalmas, de azért látványos gesztus erejéig.
A Biden-Merkel csúcstalálkozó ráadásul önmagában is már egy kiegyensúlyozó célú esemény volt, mivel Trump korábban látványosan csak a franciákkal állt szóba. A franciáknak a “Németországnak megkérdőjelezhetetlen hegemóniája van Kelet-Európában” helyzethez azért lesz pár keresetlen szava, például amelyről a 444 cikk is ír, hogy a gázvezetékek EU-s kontrollszabályait be fogják tartatni.
Összességében az USA nem vállalt be egy ütközést, amelynek több hátránya lett volna, mint előnye, és megvalósította azt a célját, hogy az EU (vezető hatalma) beálljon mellé a Kínával szemben új hidegháborúban. Emellett pedig vagy megegyeztek egy sor kisebb kérdésben (szeretnék ezt gondolni a kisebb országokban élők) vagy nem egyeztek meg, mert az amerikaiak bíznak abban, hogy az EU-n belül ezek azért elrendeződnek és senki sem akar diadalmasan masírozó Putyint látni.
