A Daily Mail, az angol elitsajtónak ez a bástyája cikkezik arról, hogy angol egyetemek nyomás alatt állnak, hogy nem kellene helyesírási hibák miatt lepontozni a mindenféle diverz etnikai hátterű diákokat, mert az kirekesztő. A Mandiner természetesen már átvette, alig várom hogy az Alapjogokért Központ is hozza valamelyik zoknihuszár elemzőjük fotójával.
Pedig a probléma rendkívül érdekes, érdemes kicsit akkor is gondolkozni rajta, akkor is, ha a végkövetkeztetés az lesz, hogy nincs igaza azoknak, akik a helyesírási követelményeken enyhítenének.
Hajlamosak vagyunk az európai társadalmat sokkal könnyebben átjárhatónak tartani mondjuk az indiai kasztrendszernél. Holott pont a felsőoktatásunk mutat azért érdekes dolgokat. Valamelyik oxbridge college-ről olvastam pár éve, hogy az oda járó diákok neveit elemezve, így lassan ezer évvel Hódító Vilmos király után is jelentős többségben vannak a normann eredetű nemesi nevek. Sznob szavunk is onnan származik, hogy ezeken a helyeken jelölték a “sine nobilitate” jelentkezőket.
Persze ez a világ más egyetemein is így van, de az angol-amerikai egyetemek jó részén kimondott policy hogy szívesebben vesznek fel valakit, akinek már a szülei is az egyetemre jártak.
Ennek az eredménye értelmiségi buborékok kialakulása. Legismertebb ezek közül talán az etoni diákok felülreprezentáltsága a brit miniszterelnöki székben. De hogy közelebbit említsek: Csire doktoron látom, hogy beágyazottsága a budapesti jogásztársadalomban többek között azért van, mert (amint arra gyakran emlékeztet) annak a csapatnak volt a csatára, amelyik mai napig egyedülálló módon, elsőévesen megnyerte a jogi kar belső focibajnokságát.
De érdemes egy pillantást vetni a US Supreme Court bíráira: a jelenlegi testületből 4 bíró Harvard Law School, 4 Yale, és csak a legutoljára kinevezett Amy Coney Barrett végzett a Notre Dame-en. Ha történelmi összevetést nézünk, a Harvard, a Yale és a Columbia 39 bírát adott, majdnem annyit, mint a többi együtt összesen. Ha a listából hozzáveszünk már pár egyetemet (Princeton, Wesleyan, UPenn, Columbia, William&Mary stb.) akkor bizony az jön ki, hogy az amerikai legfelső bírók kb. 70%-a keleti partvidék fehér és protestáns lakosságának hagyományos egyetemeiről (az ún. Ivy League) jön.
Vagyis ha valakit ez a típusú bírói pálya vonz, akkor ezekbe az iskolákba kell bejutni, itt kell network-öt építeni, hogy aztán elcsípjen egy law clerk pozícióit és megkezdje bírói-ügyvédi karrierjét. Persze ha mondjuk déli államok tagállami felsőbíróságait nézzük, azt fogjuk találni, hogy ott is megvannak azok a law schoolok, amelyek az ottani bírói kar gerincét adják, és ott elvétve sem fogunk találni Ivy League diplomásokat.
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az egyetemek előszeretettel válogatnak korábbi diákjaik gyerekei közül, nagyon hamar szűk elit kasztokhoz jutunk. Ezeken a kasztokon belül a szocializációnak, az oktatásnak kialakult rituáléi vannak. Jellegzetes öltözködés, nyelv, szocializációs események kötik össze az itt felnövő fiatalságot. Az egyetemen pedig anélkül hogy formális diszkriminációnak akárcsak a gyanúja felmerülne, rosszul fog teljesíteni, aki ezen a szocializációs folyamaton nem ment végig. Ha jól akar teljesíteni, akkor párhuzamosan még egy árnyék-szakot végez ahol tanul beszélni és írni, megtanulja bizonyos sportok játékszabályait, próbál képbe kerülni celebek, zenekarok nevével, egyáltalán azért, hogy bekerültként valamennyire elfogadják.
Ehhez különleges adalék az angol nyelv világnyelvi státusza. Az angolnak több formalizált helyesírási rendszere létezik, és számtalan köznyelvi kifejezési és kiejtési rendszere. Persze Amerikában és Nagy-Britanniában is megvan egy viszonylag sztenderd írott forma. Az angol ábécé kevés karaktere és a nyelvet ért erős francia hatás miatt hallás után írni a nyelvet nem lehet, pontosabban lehet, csak az eredmény nem fog egyezni az ortográfiai kánonnal.
A jó helyesírás és a választékos beszéd viszont beugró minden elit helyre. Nekünk innen Magyarországról, ahol az MTA egy viszonylag egyszerűen elsajátítható és egy-két logikátlan (j-ly…) szabálytól eltekintve logikus rendszert tart fenn, amelyet minden iskolában tanítanak is, elég nehezen érthető ez. A másik dolog, hogy a legtávolabb az irodalmi nyelvtől akkor kerülünk, amikor erdélyi ismerőseink nem ugrálnak és futnak tornaórán, hanem szökiznek és szaladnak, borsodi ismerőseink makukáznak és a nyíregyiek kérnek két gömb fagyit.
Nincsen pl. afroamerikai angolunk amely használ dupla tagadást, nincsenek nyelvjárásaink, amelyekből komplett igeidők és mondatszerkezetek hiányoznak, mivel a beszélők olyan nyelvre húzták rá az angolt, amelyekből ezek hiányoztak. Persze a pesti egykori sváb-zsidó beszélők magyarja a személynév előtti névelővel valami hasonló, csak sokkal kisebb mértékben.
De nálunk nincsen kínai-angol, urdu-angol, jamaikai-angol, amelyen belül lehet valaki kiváló, választékos beszélő egy elit egyetemen még hátrányban is lehet például velem szemben, akinek ugyan nem anyanyelve az angol, viszont formális oktatást kaptam belőle, ahol “hibátlan” angolt tanítottak.
A “mindenki mindent úgy ír, ahogy jólesik” persze nem jó irány, de szerintem nem is erről van szó, hanem arról, hogy az egyetemeken kopogtat egy olyan tömeg, amelyik nem szeretne az anyanyelve miatt hátrányt szenvedni. A kérdés nagyon bonyolult, mert sztenderdeknek lennie kell, csak a sztenderdek jó részét kifejezetten arra használják, illetve használták korábban, hogy embereket tartsanak távol bizonyos pozícióktól.
