Több kérdés érkezett hozzánk, hogy mit gondolunk az ukrán-orosz helyzetről. A legnagyobb jóindulattal se nevezhető közülünk senki a téma ismerőjének, de miután a témában járatosabb ismerősökkel linkeket küldettem magamnak, igyekszem összefoglalni mit gondolok.
A legfontosabb talán az, hogy a háború egyetlen szereplőnek sem érdeke. A helyzet a közvetlen és a távolabbi érdekeltek számára egyaránt kényes, de mindenkinek rendkívül kellemetlen lenne, ha az eddig proxy háború helyett (mindenki tudja, hogy mi van, de hivatalosan szakadár államocskák harcolnak Ukrajnával) nyílt, két normál állam közötti fegyveres konfliktussá fokozódna a jelenlegi helyzet.
A helyzet fokozódása mögött több folyamat eredménye. Nemrég írtunk arról, hogy az EU-nak politikai és gazdasági szempontból is fontos érdeke a rendezett viszony Oroszországgal. Nem a baráti, nem az ellenséges, hanem a rendezett viszony. Ugyanez Oroszország érdeke is. A két fél össze van zárva ugyanarra a kontinensre, ráadásul mindkét félnek van olyan áruja, amelyet a másik fél szívesen vásárol. Oroszországnak nagyon jól jönnek a nyugati iparcikkek, az EU-nak pedig az orosz nyersanyag és energiahordozók.
A rendezett viszonyt nehezítő körülmények nagyrészt politikaiak. Nevezetesen Putyin mára a Brezsnyev-korszakba vezette vissza az országát. Lehet persze finom különbségeket sorolni, de a kritikus sajtó elhallgattatása, az ellenzékiek likvidálása, a Nyugat ellen irányuló destabilizációs célú titkosszolgálati akciók a hetvenes éveket idézik. Azzal a különbséggel, hogy noha ez nincs kimondva, Oroszországnak nincs meg az a világhatalmi státusza, amely a Szovjetuniónak volt.
A Szovjetunió összeomlása után az egykor a német és osztrák határnál húzódó ütközőzóna jóval visszább húzódott. A Balti államok és a közép-európai országok ma már az EU tagjai. Oroszország és a nyugat között Fehéroroszország és Ukrajna jelenti a pufferzónát. Az oroszoknak mindkét országban komoly gondjaik vannak a befolyásuk fenntartásával. Lukasenka egyre ordítóbb anakronizmus Európában, még azt se teszi meg, hogy kicsit modernebb imidzset építsen, olyan diktátor, mintha az ország neve -sztánra végződne. Végső soron lojális Putyinhoz de a legdrasztikusabb erőszakkal is csak mérsékelni tudja a folyamatos tüntetéseket. Ukrajnában pedig miután az oroszbarát Janukovics elnököt egy forradalom alkalmából elzavarták, remény sem volt arra, hogy ott újra Putyin-barát kormány legyen.
Moszkvában valószínűleg a mai napig nem tudják, hogy jót húztak-e akkor amikor Ukrajna keleti, színorosz felét és a Krímet elvették Kijevtől. Ezzel megelőzték, hogy egy nyugatbarát kormány stratégiai jelentőségű orosz területek közelében kormányozzon, viszont elintézték, hogy Kijev csak nyugat felé tapogatózhat. Ugyanakkor az a Nyugat, amelyiktől a segítséget várják, lepaktált Putyinnal, Ukrajnát megkerülő gázvezetékek építéséről. Közben viszont az oroszoknak a “szakadár köztársaságok” iszonyat pénzbe kerülnek, miközben zéró gazdasági hasznot hajtanak.
Azt minden épeszű EU-s kormány tudja, hogy Ukrajna akárcsak olyan EU-s demokráciává alakítása, mint amilyen Magyarország vagy Románia, kb. a Mars terraformálásához hasonlítható feladat. Valójában az EU is pufferként tekint Ukrajnára. Ennek ellenére hiba, hogy nem áldoz rá sokkal több pénzt.
Ha Ukrajna nem kap “jutalmat” a nyugatos orientációért, olyan helyzet alakul ki, mint a mostani. Zelenszkij személyében választottak valakit, aki helyi mércével nyugatos. Európai dolgokat ígért, fejlődést, reformokat, csökkenő korrupciót. Ehhez képest Ukrajnát – mint mindenki mást – megviseli a koronavírus miatti gazdasági visszaesés és maga a koronavírus is. Mivel reagálnak a gazdasági nehézségekre a politikusok világszerte? Nacionalista szólamokkal. Ez az egyik szál ami a mostani feszült helyzethez vezet.
A másik szál, hogy Putyin kicsit messzebre nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért, amikor úgy döntött, hogy belekavar az amerikai választásokba. Az nem ide tartozik, hogy Trumpot mennyire köszönhetjük neki, de az bizonyos, hogy a Blinken-féle külügyminisztériumba olyan diplomaták tértek vissza, akik fontosnak tartják Oroszország megleckéztetését. Ez egyébként az EU-USA kapcsolatok nagyon kényes pontja lesz majd, ugyanis az EU nem leckéztetni akarja Putyint, hanem békésen együttélni vele, kereskedni, rászoktatni az európai árukra. A jelenlegi USA külpolitika viszont számos dologban úgy tekint Oroszországra, mintha az még mindig a régi Szovjetunió volna, és a velük tartott kapcsolat fontos eszköze lenne a keménykedés. Mindkét megközelítésnek van alapja.
Ezzel együtt az USA keménykedése Putyinnal jelentős részben belpolitikai célokat szolgál. Putyinra szeptemberben választások várnak. Természetesen azt senki nem gondolja, hogy ezeknek bármi köze van bármilyen jogállami választáshoz, de érdemes visszaemlékezni Lukasenkára, akinek elvileg szintén nem volt félnivalója a választásoktól, aztán hónapokig kellett kardlapozni a tömeget, hogy valamiféle nyugalom helyreálljon.
Putyin kényes helyzetbe került: erőt kell mutatnia, hiszen ő egy tipikus Erős Vezető, tehát izmozásra csak izmozással reagálhat. Közben viszont egy esetleges háború nagyon nem lenne jó neki, mert iszonyatos gazdasági megterhelést okozna, ráadásul olyan szankciókat, amelyek tényleg érzékenyen érintenék. Ott az Északi Áramlat, amely már most is nagyon erős amerikai nyomás alatt áll, Németország és Oroszország is igen szomorú lenne ha el kellene engedni.
Ráadásul egy Ukrajna elleni hadjárat nem tud sikeres lenni. Az eddig meg nem szállt nyugati országrész már ukrán többségű eszük ágában sincs a putyini diktatúrában élni. Az előrenyomulás közvetlen orosz-eu határokat hozna létre. A maradék Ukrajna könnyen széteshetne (ez a Fidesz nedves álmai közé tartozik, pedig a Kárpátalja integrálása a svájci költségvetést is megviselné, nemhogy a magyart, nem is beszélve arról, hogy milyen szlovák és román reakciók lennének)
Összességében tehát az van, hogy mindenki kénytelen izmozni, és mindenki szeretné, ha nem lenne ekkora izmozás. Putyin is szeretné, ha nem lenne izmozás. Viszont ennek az a természete, hogy senki se hagyhatja abba először, mert az arcvesztés.
A határon állomásozó ellenséges haderők létszámának növekedése azért nagyon veszélyes, mert noha senki nem akar valójában balhét, a sok térségben levő fegyver bármelyik határmenti kisebb ütközetet eszkalálhatja. Ezért nagyon fontos lenne, hogy minél előbb hűteni kezdjék a konfliktust.
Ez alighanem Antony Blinken első komoly vizsgafeladata lesz. A következők kötik meg a kezét:
az USA nyilván nem léphet fel fegyverrel Oroszország ellen és Ukrajnát is csak szimbolikus mértékben láthatja el fegyverrel.
- a gazdasági szankciókat egyeztetni kell az EU-val
- a túl kemény szankciók orosz-kínai közeledéshez vezetnek
- Ukrajna legalább jelenlegi területét garantálni kell
A deeszkalációt tehát még azelőtt meg kell kezdeni, amíg néhány véletlenül elsült ágyúra néhány véletlenül támadó harckocsi-zászlóalj el nem indítja azt a dominót amit Putyin és Zelenszkij kipakolt.
