Az ilyesmiben kevésbé járatosaknak: tolmácsolás alapvetően kétféle van, szinkrontolmácsolás és konszekutív tolmácsolás.
Szinkrontolmácsolás esetén mindenki mikrofonba beszél, a tolmács pedig egy fülkében ül, meredten koncentrál arra, hogy ki mit mond, és legfeljebb néhány szó lemaradással folyamatosan fordítja az elhangzottakat egy mikrofonba, amely aztán megy fülhallgatóba.
Ez jellemzően konferenciák, előadások tolmácsolására szolgál, ahol nem ritkán előre elküldik a tervezett szöveget, vagy legalább a témáját, hogy a tolmács felfrissíthesse tudását szöghajtásokból, lestaktikából vagy madárgyűrűzésből, mert szinkrontolmácsolás közben nem lehet az “evezőtoll” vagy a “nyelestengely” kifejezésen gondolkodni, hogy az hogy van bergengócul.
A face-to-face tárgyaláson jellemzően konszekutív tolmácsolás van. Persze olyan is van, hogy egy igazán szupertitkos négyszemköztin ha a tárgyaló felek beszélnek közös nyelvet, akkor nincs tolmács, de főleg protokolláris eseményen, mint amilyen Lavrov nyilvános megbeszélése Szijjártóval, tolmács van, több okból is. Egyrészt ne röhögjön senki akár Lavrov, akár Szijjártó akcentusán, másrészt diplomáciai finomságokat mindenki az anyanyelvén fejez ki pontosan, harmadrészt a Nagy Oroszország külügyminisztere a saját hivatalában oroszul beszél és pont, negyedrészt ez a hagyomány.
Konszekutív tolmácsolás esetén a beszélő hosszabb-rövidebb szöveget elmond, aztán megáll, a tolmács pedig fordít. Figyeljük meg, hogy Lavrov, így lassan 20 év külügyminiszterséggel a háta mögött rutinosan logikai határoknál, 2-3 mondatonként megáll, így alighanem a tolmácsnak könnyebb dolga van, mintha először akkor állna meg, mikor összefoglalta a izsevszki fegyvergyár első ötven évét.
De, lévén ő az orosz külügyminiszter, a tolmács meg csak egy tolmács, a fordításnak akkor is menni kellene, ha Lavrov nem lenne olyan profi, mint amilyen, ezért a tolmács, aki nem tudja hogy mikor áll le a fordítandó személy, folyamatosan jegyzetel. Nyilván számokat, adatokat különösen, de például ha elhangzik egy név, egy város, azt is. Olyat csinálhat, hogy a “szeretettet” úgy fordítja, hogy “kedves”. Olyant viszont nem, hogy az orosz partner elmondja Oleg Szergejevics Gyepenkur nevét, a tolmács pedig nem említi meg pontosan a nevet. Hiszen azért hangzott el, mert el akart hangozni.
Ezért a tolmács mikor leül, azonnal kapja elő a tollat, jegyzetfüzetet vagy félbehajtott papírt, ki mire jegyzetel és ír. A videón jól láthatóan először az orosz oldalról egy férfi keze (alighanem az orosz fél tolmácsa) nyúl a tollért, utána pedig a magyar fél tolmácsa. Másodpercekkel később Lavrov elkezd beszélni, a tolmács pedig az elvett tollal jegyzetelni.
Két kérdés merül fel:
- Az oroszok miért hagyják benne ezt a mondatot a videóban. Lavrov nyilván megengedhet magának egy ilyen viccet, hiszen a saját tolmácsa is elvett egy tollat, ha-ha mindenki illedelmesen mosolyog, ha a Főnök poénkodik. Az már más kérdés, hogy ez mit keres a nyilvánosságnak szánt közleményben.
- A magyar sajtó nagy része, miért nem kérdez meg egy tolmácsot, hogy “szokott-e tollat lopni” és a tolmács a fentieket biztos elmondta volna neki.
A válaszokat nem tudjuk.
