Az elszámoltatás a magyar politikai örök slágere, amellyel kapcsolatban már mindent megígértek, de soha semmi nem történt. A Múzsán sokszor írok olyan dolgokról, amelyekhez az érdeklődő újságolvasó szintjén értek, az elszámoltatással kapcsolatban azonban vannak bizonyos konkrét ismereteim, ezért egy hosszú helyett több hosszú cikkben próbálom összefoglalni mi ez az egész, kit és hogyan lehet elszámoltatni, egyáltalán kell-e elszámoltatni, ki a probléma része és ki a megoldás része, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a probléma ne termelje újra magát, és hasonlók. Előre szólok, felcsúti per, feles többséggel alkotmánymódosítás, sőt újraalkotmányozás, Polt Péter kilövése a világűrben nem lesz.
Az államot normális jogrendszer nélkül nem lehet normálisan működtetni.
A korrupció rendellenes és jogellenes működés, amelyet egy jó és szilárd jogrendszer előbb-utóbb megtör, de legalábbis olyan szinten korlátoz, hogy az az állam alapvető működését ne veszélyeztesse. Kivéve, ha a korrupció az államot irányító politikai rendszer alapvető eleme, mert ebben az esetben a jogrendszer torzul el és a korrupció túlnő rajta. Magyarországon pontosan ez a helyzet.
Ezért van az, hogy a magyar jogrendszer jelenlegi állapotában sem az elszámoltatás, sem az állam normális továbbműködtetése nem lehetséges. A jogrendszer helyrehozatalára az olyan vajákolások, mint az “újraalkotmányozás” meg a “közjogi érvénytelenség” tökéletesen alkalmatlanok. Sokkal több, alaposabb, szakmaibb erőfeszítésre van szükség. Ezek jelentős részét ráadásul nem korlátozza a “⅔-os bebetonozás”.
A jogalkotás tudomány és szakma, amely független kell hogy legyen attól, hogy a jogalkotó testületben (nálunk az országgyűlésben) milyen politikai irányzat szerez többséget. Ez a szakmai állandóság a modern jogállam egyik alapja. A jogrendszer minőségét legalább két jellemző szerint kell vizsgálnunk.
Az egyik a morális integritása, tehát a legolajozottabban működő jogrendszer is rossz akkor ha aljasságokra használják. Erre szoktam mondani, hogy a zsidók bevagonírozása és a padlássöprés is jó szakmai minőségben megírt jogszabályok alapján történt, mégse lehet egyik ilyen jogszabályt jó jogszabálynak nevezni, mert az egyik népirtást, a másik meg emberek kifosztását rendelte el.
A másik szempont a funkcionális integritás. Ennek rögtön van két további alszempontja. Az egyiket úgy lehet megfogalmazni, hogy minden magatartást előíró norma torzítja a valóságot, és ezzel számolni kell. Példa: amikor a forgalmi rendbe nyúlnak bele, mondjuk forgalomcsökkentési céllal, akkor számolnak vele, hogy egy adott útvonalat a közlekedők egy része nem azért használ, mert muszáj neki arra járnia, hanem mert pont kényelmes neki, és valójában semmi keresnivalója az adott útvonalon. Itt tehát a jogalkotó nyugodtan rájátszhat a jogszabály életet torzító hatására, hiszen az emberek némi zsörtölődés árán de tudják nélkülözni az adott útvonal használatát. Ellenben ha például a kínai egy gyerekes szabályt nézzük, ott a fiú gyerek magasabb presztízse miatt a torzító hatás oda vezetett, hogy bizonyos korosztályokban “megoldották” hogy ne legyen lánygyerek és most komoly demográfiai probléma van. Itt hiba volt nem figyelembe venni a jogszabály életet torzító hatását. A jogrendszer funkcionális integritásának másik eleme pedig az, hogy a jogszabály elvárásaiban igazodik ahhoz az államapparátushoz, amelynek a jogszabály betartását ki fogja kényszeríteni. Ha nem teszi meg, az súlyos funkciózavarhoz és szinte mindig diszkriminációhoz is vezet.
Jellemző példáit az ilyen hibáknak a tilalmak között találjuk. Emlékezzünk a “hajléktalanok ne tartózkodjanak közterületen” őrületre. Törvény van rá, bírósági eljárást szerveztek, pedig jogászok (pl. én) már akkor is mondták hogy a nyilvánvaló embertelenség mellett a dolog azért is rossz, mert már arra sincs elég rendőrünk hogy a bokor mögé bújva radarozzon, nemhogy arra, hogy a hajléktalanokat ellenőrizze. Mit ad isten, mióta Karácsony Gergely lett a főpolgármester, Budapesten ezt a betarthatatlan jogszabályt már egyáltalán nem akarja betartatni a rendőrség. Viszont ott van a jogrendszerünkben egy jogszabály, amely alapján bármikor, bárki, aki közterületen alszik, bíróság elé állítható.
A magyar jogrendszerrel az a baj, hogy sem a morális, sem a funkcionális integritása nincs meg. A kormány érzi ezt, ezért van az hogy állandóan kampányszerűen szigorítani akar rajta, amit leginkább ahhoz tudok hasonlítani, hogy a nagyapánktól örökölt hétvégi telken valami bódéban találunk egy egész egyben levőnek tűnő öreg motort. Megpróbáljuk berúgni, nem megy, pedig lötyög benne valami benzin. Oké, az biztos már régi, kiszívjuk a tankból, és hozunk pár liter friss benzint a kútról. Bármilyen épeszű ember, bármilyen műszaki végzettség nélkül is tudja, hogy ha a friss benzinnel se sikerül berúgni, akkor valami más probléma van. A kormány most – főleg a büntető igazságszolgáltatás kapcsán – ott tart, hogy már hozott a képzeletbeli Simson Schwalbénkba 100 oktános evópávör benzint, aztán ugyanezt csodaadalékkal, aztán repülőbenzint, aztán spéci versenybenzint, aztán a Lewis Hamilton autójába a Monacói Nagydíjon tankolt nagyon spéci versenybenzint. Azt viszont nem nézte meg, hogy egy lopódarázs a benzincsőbe épített nyolc darab bábbölcsőt, valamikor a Horn-kormány első napjaiban.
Szomorú látnom azt, hogy az elszámoltatásról harsogók még szakmai háttérbeszélgetésen se mondanak olyat, hogy a magyar jogrendszert az alapjaitól kezdve újra kell alkotni.
Ennek a feltétele előszöris egy alapos dereguláció.
A dereguláció az a folyamat, amikor a jogrendszerből egyszerűen töröljük azokat a jogszabályokat, amelyekre semmi szükség, illetve megvizsgáljuk, hogy mely területek tudnak működni a felesleges szabályozás nélkül és a felesleges szabályozást is, szőröstül-bőröstül töröljük.
A NER fennállása alatt az évi 300-400 törvényt kiszaró (elnézést, egyszerűen nincs rá jobb szó) magyar országgyűlés és az ugyanilyen mennyiségű kormányrendeletet az országra okádó kormány a jogrendszert egyszerűen eldugította. Ezen jogszabályok kétharmadát következmények nélkül törölni lehetne és törölni is kellene.
A következő lépés a salátatörvényekkel szanaszét módosított jogszabályok egységes szerkezetbe foglalása, és itt már nem elég az, ha az Igazságügyi Minisztérium dolgozik. Itt már a szakminisztériumoknál is fel kell újra állítani a jogi főosztályok jogalkotási osztályát, akiket be kell kötni az Igazságügyi Minisztériumban a jogalkotási feladatokra kinevezendő helyettes államtitkárhoz.
A jól működő jogrendszerben ugyanis a jogalkotás során eldöntik, hogy milyen szintű és fajtájú jogszabály szülessen, és a jogszabályok egyes fajtáinak egységes képe van. Példa: ha azt mondjuk, hogy a mezőgazdaság egyes nagy területeit törvénnyel szabályozzuk, akkor világos, hogy az állattenyésztés szabályait az állattenyésztési törvénybe, a gabonatermesztés szabályait a gabonatermesztési törvénybe, az erdőgazdálkodást az erdőgazdálkodási törvénybe kell belefoglalni.
Mivel ezeket jellemzően ugyanaz a szakigazgatási szerv (legyen az mezőgazdasági hivatal vagy kormányhivatal mezőgazdasági főosztálya) fogja alkalmazni, egy jó jogrendszerben ezen törvények ugyanúgy néznek ki. Ágazati törvényeknek hívjuk őket és tetszőleges (de mindnél ugyanolyan) sorrendben a következőket tartalmazzák: 1) az adott területre vonatkozó fő szabályok (pl. ki végezhet erdőgazdálkodást, milyen földeken lehet gabonát termeszteni, és milyeneken nem stb), az adott terület igazgatási rendjét (milyen hivatalhoz tartozik), az adott területhez tartozó engedélyezési eljárások és szankciós (bírságolási, eltiltási) eljárások fő szabályait. Ha ehhez mindhez még a határidőket is összehangoljuk, akkor kapunk egy átlátható rendszert, ahol minden területeken a végrehajtási szabályokat egy miniszteri rendelet (a végrehajtási rendelet, Vhr.), a folyamatosan változó határértékeket, fajta-felsorolásokat és hasonlókat pedig egy ágazati szakrendelet (amely az adott ágazatban “R.” néven szokott futni) szabályozza.
A NER a jogrendszernek ezt az alapstruktúráját teljesen szétverte.
Az ágazati törvények össze-vissza vannak, egyik ilyen logika szerint halad, a másik olyan szerint, mindegyikre vonatkoznak kivételes törvények, valakinek a kedvéért beleírt kedvezmények, nemzeti stratégiai izévé nyilvánítás, kismillió rendeletben elrendelt kismillió módosítás, emiatt a közigazgatásnak fogalma sincs arról, hogy mire milyen szabály vonatkozik, teljesen esetleges folyamatok zajlanak, ahol arra van engedély amire odaszólnak, és nem arra, amire a jog szerint lehetne adni.
Na de hogy jön ez az elszámoltatáshoz?
A szankciós részéhez majdnem sehogy. De annak érdekében, hogy a kihúzgált gyom ne nőjön vissza, ezt a munkát el kell végezni, és sajnos bele kell nyugodni, hogy itt négy év csak az alapok rendberakására jó…szűken. Ez egy legalább kétciklusos folyamat, mire mindegyik ágazatot így rendberakják.
Utána viszont az ilyen rendszerek előnye a transzparencia, vagyis átláthatóság, amely minden korrupció legnagyobb ellensége, nem véletlenül hívják úgy az egyik legnagyobb korrupcióellenes NGO-t, hogy Transparency International.
Az átláthatóság ugyanis nemcsak úgy érvényesül, hogy egy üvegzseb-szabállyal minden szerződést vagy más fontos iratot nyilvánosságra hozatunk. Persze ez is kell. De sokkal fontosabb, hogy így összerakott jogrendszerben a nyilvánosságra hozatal nélkül is tudjuk, hogy egy ügynek hogy KELL haladnia, és ha nem úgy halad, akkor már kezdhetünk is gyanakodni. Kicsit úgy lehet elképzelni, hogy jelenleg a folyamatok olyanok, mint egy tál főtt spagetti. Egy jó jogrendszerben viszont lehet látni, hogy mi hol tart és akár még színkóddal is lehet jelölni, hogy hoppáhelló, az ott egy védett ártéri legelő, egyszercsak lett rajta egy kis tritikálé vetve, hogy van ez? Bírság? Bírság mint a huzat! Miért nincs bírság, ott van a jogszabályban, hogy kéne…na kit kentek meg és ül a vádlottak padjára?
Számomra tehát a NER-t esetleg leváltó kormány, vezesse bárki, ha nem kezd bele az első munkanapján a jogrendszer megtisztításába és rendberakásába, nem hiteles kormány és nem hiszem el egyetlen elszámoltatási lózungját sem.
Ha érdekelnek az ilyen, a közélet alapjaival kapcsolatos bevezető-magyarázó írások, akkor irány a Bookline és jegyezd elő az október végén megjelenő “Sanyikám én nem politizálok” című könyvemet, ahol ezt az írást ugyan nem, de ebből műfajból még többet is olvashatsz.
