A magyar internet-ókorban, még tán nem is index fórumnak, hanem internetto törzsasztalnak hívták az akkori legnagyobb internetes közösséget, volt ott egy “baszd le az előtted szólót” topik. (Noha a Múzsa olvasótábora jellemzően elég idős, hogy ezekre emlékezzen, a fiatalabbak kedvéért: igen, akkor ezzel szórakoztunk. Kicsit úgy érzem magam, mint a 97 éves Józsi bácsi, aki egy 1978-ban készült felvételen arról beszél, milyen volt Ferencjóska idejében. na mindegy.) A lényeg az volt, hogy semmi udvariaskodás, az előző hozzászólót a legváltozatosabb trágárságokkal kellett lehordani.
A legváltozatosabb barokkos túlzás, ugyanis ha az illető nő volt, akkor rasszizmussal kevert ribancozás ment. (kik, hogyan és hányszor, egy tányér bablevesért cserébe) ha férfi, akkor pedig b***zás. Hébe-hóba egy-két bátortalan hülyézés, de aztán jött is egy következő hozzászóló (volt egy különösen bájos Homo (ééérted) ludens, aki külön erre a célra regisztrálta a “Szőrösmellű Kabinosfiú” nicket) aki le is b***zta a gyanútlan odatévedőt.
Nade miért írok én erről? Azért, mert minden nyelvnek megvan a maga sajátos trágársági kultúrája. Például a germán nyelvek trágárságai jellemzően análisak (sh*t, my *ss), a magyar ellenben jellemzően a nemi szervekre koncentrál (f**zom, p*cs*ba).
Amikor tehát kedves kormányunk a homoszexuálisok elleni propagandába kezd, akkor jól láthatóan a legalapvetőbb ösztönökre játszik. Ráadásul mindezt egy foci-EB alatt, amikor bizonyos szint alatt divat hangosan b***zni a lelátóról. Ez odáig megy, hogy államtitkári szinten örültünk annak, hogy cseh barátaink (Benes dekrétumok az már nyilván smafu) elverték a bbbb hollandokat. De persze a holland miniszterelnök k— anyját, mert azt mondja, hogy az ilyen csürhe miért van az EU-ban.
Belpolitikailag, rövid távon (2022 márciusig) úgy tűnik, hogy megvan az új migráns, rezsidémon és gyurcsány egyben, ez pedig a b—lobbi. Logikus is, hiszen a migránsok mára megtanulták, hogy Magyarország olyan mint egy balkáni ország, gyorsan át kell jutni rajta, illetve ha lehet, elkerülni. Aki látta a francia-svájci góljait, az nyilván örül, hogy nálunk nincsenek migránsok, micsoda szégyen is lenne, ha egy jól megtermett szerecsen magyar mezben huszonötről csak úgy kipókhálózná a bal felsőt, hogy a kapus a kezét se tudja felemelni, ugye.
A választás tehát belpolitikailag logikus, zsigeri ösztönre játszik, mint az összes eddigi. A rezsiharc a fukarságra, a migránsozás a xenofóbiára, most pedig a homofóbia van soron.
Miért fog ez visszaütni nemzetközi szinten?
A homofóbia elleni küzdelem szimbolikus dolog.
Előszöris, az LGBT+ jogok kiterjesztése a hatvanas évek szexuális forradalmának logikus folytatása. A szexuális forradalom egészségügyi és társadalmi szempontból több ezer éves tabuk ledőléséhez vezetett. Ha már nosztalgia: én ügyvédjelöltként majd’ tizenöt évvel ezelőtt még jártam el olyan válóperben, ahol a rossz házasság oka az volt hogy a “lányt” (aki a per idején már ötvenes évei végén járó asszony volt) azért adták hozzá a falu legrosszabb partijához, mert “megesett”. A szűzen férjhez menés a megbízható fogamzásgátlás feltalálásával egy pillanat alatt lett röhejes és szomorú baromság, mert akármilyen lelki tartalommal próbálják feltölteni, valójában az egész azért van, hogy a vagyont öröklő elsőszülött tuti a férjtől származzék.
Azzal pedig, hogy ilyen szexuális tabuk dőlnek le, egyenes út vezetett a homoszexualitással szembeni toleranciához. Miközben itt mi Magyarországon az elb***zulástól rettegünk, elfelejtjük, ha a hatvanas-hetvenes évek Nyugat-Európájában aki akarta, kipróbálta, ehhez képest nem lett több homoszexuális mint nálunk.
Lett viszont egy meghatározó értelmiségi réteg, aki jobb- vagy baloldali, liberális vagy konzervatív politikai beállítottságától függetlenül evidenciaként kezeli, hogy nem rendeljük életünket ószövetségi szexuáletikai tabuk alá.
Nem szabad megfeledkezni tehát arról, hogy amikor szexuálisan felvilágosult és liberális politikusokról beszélünk Nyugat-Európában, nem csókolózó gimnazistalányokra, és huszonéves, kockahasú drag queenekre kell gondolni, hanem meglett, hatvan-hetvenéves emberekre és ezek húsz-negyven éves gyerekeire.
Nyilván a kép ennél sokkal árnyaltabb, hiszen a 68-as mozgalmak nagyok voltak, de nem univerzálisak. Viszont elég erősek ahhoz, hogy az evangélikus lelkész leányaként felnőtt, full konzervatív kereszténydemokrata Angela Merkel hátralépett amikor a Bundestag a melegházasságról szavazott és azt mondta, hogy minden képviselő kizárólag a lelkiismerete alapján szavazzon a kérdésben.
Orbán tehát egy olyan dologba köt bele, ami az EU vezető államaiban már jellemzően kétgenerációs fejlődés eredménye és egész biztosan nem lesz visszacsinálva.
És van itt még egy dolog. Az LGBT+ jogok kiterjesztése fontos dolog és sokszor elkeseredett küzdelem eredménye, de bizonyos szempontból viszonylag egyszerű. A szokásostól eltérő szexuális orientációjú emberek nem fogyatékosok. Nem kell nekik rokkantliftet építeni a metróállomásra, hallókészülékkel kompatibilis behívórendszert felszerelni a kórházba, bütykös csempét tenni a hivatal folyosójára. Semmit. Pont olyan emberek mint az összes többi.
Innentől kezdve a jogaik nagy részét egyszerűen papírokkal kell megvédeni vagy kiterjeszteni. A legnagyobb költség a nyomdában van, amikor a nyelvtani nemeket használó indoeurópai nyelvekben tenni kell még egy rubrikát az űrlapra, vagy a magyarban a férj/feleség szavakat át kell írni házastársra.
Tehát szigorúan cinikus politikai megközelítésből az a helyzet, hogy van egy olyan réteg, amely korábban jogfosztott volt, most már nem az (vagy sokkal kevésbé az), mindez pedig nem került pénzbe, nem kellett kivetni az LGBT-szolidaritási adót. Minden politikus álma az ilyen, sokkal jobb ez neki, mintha minden német munkahelyre kellene egy Mekka felé tájolt imaszobát építeni.
Tehát a politikusok a kulturális és emberiességi megfontolásokon túl, egyszerű politikai érdekből is csináltak ebből európai identitáspolitikai szimbólumot..
A markáns törésvonalak persze mindig alkalmasak politikai népszerűség generálására, ám azt tudni kell, hogy ebben a szimbolikus kérdésben az EU egy tapodtat sem fog hátrálni. Mivel a kérdés szimbolikus, kivétel nélkül minden nyugat-európai politikus a saját népszerűségének növelésére fogja használni ezt.
Ez Orbánnak nyilván megfelel, el tudja itthon adni azt, hogy olyan kérdésben harcol, amely az európai politikában a fősodor része. Azt nem tudom, hogy felmérték-e, hogy ellentétben a nyugatabbra is vegyes megítélésű migrációval a homoszexualitással szembeni tolerancia az EU nyugati államaiban lezárt akta. Nincs olyan politikus, aki ezt piszkálni akarná. A német AfD-nek is szembe kell néznie azzal, hogy a hazai pálya ex-DDR tartományokban a keleti blokk legszabadosabb szexuális kultúrája működött. Más széljobb pártok pontosan a migrációtól megvédendő európai értékek közé sorolják a szexuális toleranciát.
Vagyis a migrációval ellentétben itt nem lesznek, toporgások és oldalra lépések, ebbe mindenki bele fog állni. Azok a képek, amelyeken Orbán egyedül ácsorog EU-s rendezvényeken, szaporodni fognak. Az izoláció ki fog teljesedni, és elkezdik majd keresni azt az embert, aki nem kellemetlen. A migránsellenes, ám a gazdasági érdekeket kiszolgáló Orbánnal lehet tárgyalni, a homofób ám a gazdasági érdekeket kiszolgáló Orbánnal már kellemetlen.
Orbán lényegében arra fogad, hogy ha megnyeri a magyar választásokat, akkor mindegy, elvan ő egyedül is a luxemburgi és brüsszeli partikon. Nyilván a fogadásnak része az is, hogy viszont a másik oldal szépen elkezdte interjúztatni az alternatív embereket. Ezt hívják dupla vagy semmi játéknak.
