Na igen. És nem csak lengyel barátaink fognak így dönteni.
Nem csoda, hogy az orvosok lepkehálóval vadásszák a kínai vakcinát elfogadókat.
Mert, őszintén bevallom, hogy előttem is lebeg valami olyasmi, hogy ülök egy félreeső korculai falu még félreesőbb kocsmájában, az egész napos vezetéstől és kompozástól kicsit fáradtan, a bőröndök éppen csak feldobva az apartmanba, én pedig megcsillantom horvát szókincsem és annyit mondok: Travarica, Karlovacko.
Esetleg leszállok a Jan Jeseniusról, elvillamosozok a szállásig, megkérdem a portást, hogy hol a legközelebbi söröző, és kifogástalan cseh szókincsemet megcsillantva azt mondom, hogy pivo (egyszer frankón úgy kaptam csülköt, valahol már a kinti panelházas részen, hogy a pincér rácsapott a térdére és röfögött, én feltartott hüvelykujjal jeleztem, hogy az nagyon jó lesz)
Esetleg Parndorfban a Seidensticker outletben, ahol egy éltes osztrák asszonyság szokott általa hochdajcsnak vélt rémületes osztrák akcentussal kattogni azon, hogy nemhogy a vevők nem tudnak németül, de a kolléganői sem, venni egy inget (szókincs csillogtatása után, dráj hemde für hundert ojró).
Vagy csak elmenni megnézni a betléri kastélyt. Vagy csak a szádelői völgytől visszafelé gurulva bicajon megállni Buzitán és inni egy Fácánt mielőtt nekiveselkednék a 10%-nak fel a Cserehát első dombjaira. Esetleg Lászlótanyáról Eszkáros felé legurulni a hosszú lejtőn az első Fácánig.
Vagy átszaladni Szatmárnémetibe venni egy kis rendes sajtot meg a Kárpátok másik oldalán termett Babeasca neagra bort.
Ezeket bármelyiket nagyon szeretném már csinálni.
Ha viszont a határon azt mondják, hogy bocs, Sinopharm nyet, akkor zabos leszek, és arra fogok gondolni, hogy bassza meg, aki idehozta.
