A Vincent cikke alatt a kommenteket elnézve egyértelműnek tűnik, hogy az olvasók többsége nem érti miről beszél jótündér. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a magyarok legnagyobb részének nem sok fogalma van arról, kik és mik azok a sokat emlegetett “budapesti liberális értelmiségiek” _valójában_.
Először is, maga a megnevezés is csalóka, ugyanis attól, hogy valaki budapesti, liberális és értelmiségi, még nem lesz automatikusan “budapesti liberális értelmiség” (a továbbiakban BLÉ) része. Attól sem, ha zsidó, bár ha mind a négy tulajdonsága megvan, akkor azért már jók az esélyei. A helyzet az, hogy ezt a társadalmi osztályt (mert az) helyesebb egyfajta városi arisztokráciaként leírni. Ahogy a viccben mondani szokták: oda születni kell.
A született BLÉ családi háttere alapvetően kétfajta lehet: vagy az 1930-as évek (részben, de nem csak) budapesti zsidó polgárságából jön, vagy a világháború után, de főleg a Kádár-rendszer idején felkapaszkodott (szintén nem kis részben zsidó) értelmiségből. Ami ezekben közös (a kulturális gyökereken túl), hogy bár mindkét csoport a magyar viszonyokhoz mérten igen kellemes jólétben érte meg a rendszerváltást, egyik sem volt a szó igazi értelmében gazdag. Nem is lehetett, hiszen a háború előtti vagyonokat elvették a nyilasok és a kommunisták, a szocializmusban meg nem lehetett vagyont szerezni (legalábbis szellemi munkával nem).
Tehát adott volt egy réteg, amely magát elitnek tekintette, de a pénze és a hatalma nem volt meg hozzá. Ami viszont megvolt, az a “von haus aus” műveltség és világlátottság, amely a 80-as és 90-es évek Magyarországán tényleg ritka kincsnek számított. Egy tipikus BLÉ már a 80-as években is éveket élt külföldön külkereskedőként vagy diplomataként (vagy ilyenek gyerekeként), több nyelven beszélt, és tudott nyugat-európai értelemben késsel-villával enni.
Ez pedig azt jelentette, hogy amikor 1989-ben megnyílt az ország, a nyugati tőke valamint politika képviselői ezekkel az emberekkel tudtak a legkönnyebben szót érteni. Nem véletlen hát, hogy a 90-es években BLÉ-nek lenni kifejezetten jó biznisz volt, gyors és vonzó karrierlehetőségekkel akár a politikában, akár a magánszférában (főleg multi-vonalon). Ekkor volt a BLÉ réteg a csúcson, ami a dolgok természetes rendje, hiszen ők az ország “esze”, a szakértők, az européerek… legalábbis szerintük.
Viszont a pesti elefántcsonttoronyban nem vették észre, hogy a rendszerváltással ugyanúgy helyzetbe jöttek a (jobbára, de nem kizárólag vidéki) vállalkozók, akik vagy a privatizáció révén, vagy self made man-ként egészen komoly vagyonokat szereztek, és helyet követeltek maguknak a politikában is, a BLÉ által mindig is enyhe lenézéssel kezelt vidéki honorácior értelmiséggel együttműködve. Ezeknek a társadalmi rétegeknek lett a pártja először az MDF és az FKGP, aztán a Fidesz, míg a BLÉ továbbra is dominált az SZDSZ-MSZP koalícióban.
A másik probléma az volt, hogy a BLÉ tagjai a 90-es évek végével nem fejlődtek tovább. Úgy gondolták, hogy az a 80-as évekbeli tudás, ami a rendszerváltáskor kiemelte őket a sorból, a 21. században is elég lesz. Nem lett elég. Legkésőbb a 2008-as válságra kiderült, hogy a “szakértői kormányzás” – amely cimkét a balliberális oldal ugyanúgy kisajátította magának, mint a jobboldal a “nemzeti” jelzőt – kamu. A valóság ekkor már úgy nézett ki, hogy a BLÉ valóban tehetséges és szorgalmas fiatal tagjai már nagyrészt külföldön éltek, aki itthon, az is inkább a magánszférában. A politikába meg vagy a boomer-generáció betonozta be magát még jobban, vagy a BLÉ azon tagjai, akik egyszerűen nem voltak elég jók ahhoz, hogy saját erőből érvényesüljenek.
Orbán 2010-es hatalomra kerülésével pedig eljött a leszámolás ideje: a BLÉ minden hatalmi pozícióját elveszítette, bár arra még volt ereje, hogy még csaknem 10 évig kézben tartsa (és ezzel teljesen megbénítsa) az ellenzéket. Na, ennek lehet most vége az előválasztás egyik következményeként (lásd Fekete-Győr András, az újgenerációs BLÉ-politikus prototípusának bukását).
Na erről beszélt jótündér.
