Tegnap vagy tegnapelőtt azon gondolkodtunk itt, hogy mi a fenét akarhat Matolcsy, aki szokásától eltérően nem a karfiol, a kecsua nők fanszőrzete és a finn tech-szektor összefüggéseiről írt cikket (és hogy ebből mi a tanulság Magyarország számára) hanem meglepően racionális érveléssel mutatott rá a kormány gazdaságpolitikájának amúgy régóta széles körben ismert gyengéire.
Felmerült, hogy esetleg Varga Mihályt akarja kiütni a pozíciójából. Ennek ugyanaz mond ellent, ami az ügyvédi praxisok központosításáról időről-időre felröppenő híreknek. Ki a fenének kellene ez a pocsék biznisz? Varga Mihály helye annyira kényelmes, mint egy villanyszék két másodperccel a feszültség rákapcsolása után. Bolondnak kell hozzá lenni, hogy valaki azt akarja.
Matolcsy számos kiváló cikkében mutatott rá, hogy finoman szólva várhatók tőle szokatlan dolgok, de azért nem hülye a pasas.
A mai kamatemeléssel szerintem a helyükre kerültek a dolgok. A NER egyik szokásos nagy hátraarcát láthatjuk. Ez ugyanaz a jelenség, amikor Budai Gyula elszámoltatási, dinnyeügyi, sertéshúsügyi népbiztos, elnézést, kormánybiztos is volt már. A NER-ben elvárás az, hogy az ember megfelelő szervei kaucsukból legyenek. Ott van például Navracsics, aki néhány év különbséggel szokott hol cinikus végrehajtó, hol gondolkodó européer lenni. Utóbbi szerepében annyira hiteles, hogy a Szomszédokban is felléphetett volna.
Matolcsy eddig az őrült tudós szerepét játszotta, ami valljuk be, elég természetesen jön belőle. Most azonban córesz van, mert a kormány (szerintem amúgy Varga konstans tiltakozása ellenére) nem szállt le a gazdaságösztönzés nevű vonatról. CSOK, babaváró, felújítási hitel, hétszemélyeskocsi-támogatás, TAÓ-kedvezmények, mind egy irányba mutattak, különösen az alacsony alapkamattal együtt.
Abba az irányba, hogy az állampolgár pörgesse a pénzét, ne tegye a banka. Illetve ha teszi, akkor tegye ezt államkötvénybe. Ezzel egy baj van: a magyar gazdaság közben versenyképtelen. Tehát nem tudom a megtakarításomat például a magyar tőzsdén (vagy kötvénypiacon) jelen levő több tucatnyi versenyképes magyar KKV valamelyikébe forgatni, mert a maradék ilyen igyekszik minél inkább Németországból élni, és nagyon nem feltűnni itthon, mert félnek a táskás embertől. Nem tudom a magyar startup-szcénába fektetni, mert az nagyrészt a startup-támogatások felszipkázására optimalizált járadékvadászokból áll, amelyik meg nem, az nagyon gyorsan talál külföldi kérőt.
A pörgetésre szánt pénznek tehát két útja van:
Az egyik a prémium kamatokkal dolgozó államkötvény amely így indirekt módon kamatemelésként működik, csak nem a bankrendszer segítségével szívja ki a pénzt a gazdaságból, hanem közvetlenül és rögtön a kormány zsebébe. Persze az inflációval és az azt természetesen követő általános kamatemeléssel ez a kamatprémium el fog olvadni (minden kamat magas lesz, nemcsak az államkötvényé) ami majd még vezet pár érdekes dologra.
A másik út az, amelyet az állam mindenkori kedvezménypolitikája kijelöl. Ez nálunk az építőipar, amelyben viszont a munkaerőhiány elindította felfelé az árakat, és láncreakció indult be. Valahol láttam olyan képet is, hogy a gipszkarton ára a duplájára emelkedett néhány hónap alatt. Ez veszélyes helyzetet eredményez, mert a CSOK miatt már egyébként is olyan áron adják el a lakásokat, amelyet azok nem fognak tartani. A 60-70 négyzetméteres családi lakásoknak meg a növekvő társadalmi mobilitás mellett (senki nem húz le negyven évet a gyárban) az a természete, hogy forognak. Be vannak hitelezve 40 millióval, plusz tíz a csok, plusz tíz önerő, és öt év múlva még lesz rajta 38 millió hitel, miközben jobb esetben ki lehet belőle szállni 45-50 között valahol.
Ez már eleve egy elég necces ügylet, nem viseli el, hogy felszaladjon az ára még 20-30%-kal. Márpedig ez történik. Ez pedig szépen gyűrűzik mindenhova, hiszen elő is kell teremteni a pénzt arra a lakásra. Hogy mást ne mondjak, az egyszeri ügyvédben felmerül a kérdés: miért írjak én százezer forintért szerződést egy hetvenmilliós lakásra?
Szerepe van annak is, hogy a gazdaságunk nyitott az EU irányába, és egyre több szektor kényszeríti ki magának a bérrendezést. Bérzsarolás, fanyalog a kórházigazgató, holott csak arról van szó, orvos mindig kell Németországban is, tehát a hivatástudat mellé azért még kell valami, ami az Egyházastoportyáni Kistérségi Egészségházban tartja. Mondjuk pénz. Ez ma már a legtöbb szektorral így van, nem lehet elbújni a nyugati bérszínvonal elől.
Aki alkalmazott az “bérzsarol” (annyira szép rácsodálkozás ez a piacra) aki pedig magánvállalkozik, árat emel.
Adjuk még ehhez hozzá a labilis nemzeti fizetőeszközt, és máris megtudjuk a választ, hogy az eddig a cékla, a japán húros hangszerek és a magyar innováció összefüggésein elmélkedő Matolcsyból miért lett egyszerre szigorú, összevont szemöldökű jegybankelnök.
Ezt kell eljátszania. Ismét eltelt egy ereszd meg ciklus, jön a húzd meg, kamatot kell emelni, kicsit óvatosabban kell költekezni. Meg persze el kell játszani a jófiút az EU-nál, hogy adjanak pénzt. A homoszexuálisok vegzálása politikai szempontból ezért rossz üzlet, mert a 2022-es választások előtti osztogatást ilyen viszonyok mellett Orbánnak kizárólag az EU támogatásaiból kell megoldania.
Én azt gondolom, hogy Matolcsy megkomolyodása nem az utolsó ilyen. Sok fideszes beszélő fejnek fog a közeljövőben megjönni az esze és fog konform, EU-kompatibilis retorikára váltani. A kérdés, hogy ebből mennyit hisz el az EU. Pontosabban mennyit akar elhinni.
