Egy kis háttér a George Floyd-ítélethez, avagy mi az a “landmark case” és mire való?
Európában, különösen a kontinentális részén ha felmerül, hogy vannak rendőrségi túlkapások, és ezen segíteni kellene, akkor a hatalmi ágak közül elsősorban végrehajtó és a törvényhozó visz közelebb a megoldáshoz. A kormány, érezvén a közfelháborodást, valamelyik szervét vizsgálattal bízza meg, és a törvényhozásban is alakul egy bizottság, majd optimális esetben a rendőrök és a civilek (nálunk ugye a civilek kimaradnak…) bevonásával megpróbálják kitalálni, hogy mit kell tenni az ellen, hogy megbilincselt, földön fekvő ember nyakán térdeljenek meg hogy fegyvertelen, kezét feltartó emberbe ne eresszenek még pár golyót.
Nyilván ennek a kérdésnek a megoldása leegyszerűsíthető odáig, hogy a rendőrség hatékonysága áll szemben az állampolgári jogokkal. Az az ideális állapot, amikor a rendőr elég jogkorlátozó hatalommal és eszközzel bír a rend fenntartásához, de nem tud ezekkel visszaélni. Nyilván a rendőr máshol látja ezt az optimumot, mint mondjuk egy jogvédő.
A dilemma Amerikában is fennáll, annál is inkább mert ott még az európainál is kevesebbet foglalkoznak a probléma szociális dimenziójával, vagyis azzal, hogy ha a gettó újratermeli a szabályokat be nem tartó, a rendőrnek ellenszegülő, fegyveres kisbűnözőt, akkor az nem csak rendőri kérdés, a gettóval is kezdeni kéne valamit. Igenám, de ez pénzbe kerül, állami pénzbe, az meg adóból van, az adóemelést ott nem szeretik, az államot rossz gazdának tartják, és ebben nagyon sokszor igazuk is van.
A különbség az, hogy az ottani rendszerben a hatalmi ágak közül a bírósági sokkal hangsúlyosabb szerepet kap. Előbb-utóbb előfordul egy “desztillált” eset, amelyben a probléma minden eleme ott van, és a tényállás egyszerű. George Floyd esete ilyen. Floydnak volt előélete, a piti bűnöző fajtából, és senki egy kicsit se sajnálta volna az ottani (és a magyarországi) viszonyok között, ha kicsit nagyobbat puffan mikor földre viszik, és pár percre ott felejtik, hogy nyugodjon le kicsit. Ezek nem szép dolgok, van benne rasszista előítélet is bőven, de nem jutott volna bíróságig a dolog.
Azért jutott a bíróságra, mert nagyon határozott vonalat lehet húzni a kelleténél határozottabb és rasszistább rendőri intézkedés és a szándékos emberölés közé. Szakkérdés, hogy a 60 mp vagy 3 perc az, ameddig indokolható hogy rajta térdelt a tettes, a 8 perc nem indokolható. Sehogy.
A lényeg azonban nem George Floyd halála és a 8 perc, hanem az eset absztrakt tartalma. Az angolszász jog az ilyen “landmark” esetekből leszűri, lepárolja, kivonja a lényeget, amely nagyjából ez: az intézkedés alá vont személy jól láthatóan fegyvertelen vagy lefegyverezték, az intézkedés már rég elérte a célját hiszen bilincselve, védekezésre képtelen állapotban van, mégis – szakszerűtlenül – folytatják vele szemben az erőszak alkalmazását.
Az amerikai jogi gondolkodás így fog ehhez az esethez állni. Meg fog születni a “Floyd-Chauvin teszt” amikor a jövőbeli ilyen eseteknél meg fogják vizsgálni, hogy a “subject” 1) láthatóan fegyvertelen vagy lefegyverzett állapotú volt 2) tudott-e még ellenszegülni a rendőri intézkedésnek. Ha mindkét kérdésre nem a válasz, akkor a rendőri erőszak törvénytelen, ha belehal a “subject” ha nem.
Ezt nálunk a rendőrségi törvény tartalmazza, ha nem elég jól tartalmazza, akkor beleírnak. Amerikában egy ilyen landmark case kell a változáshoz. Az ilyen ügyeket kártérítési ügyek is követni szokták, és a rendőrségek nagyon hamar rászoknak, hogy ha nem akarnak minden piti gettóbűnöző családjának venni egy villát Miami Beachen, akkor muszáj lesz arányos erőt alkalmazni az intézkedések során.
Megoldja ez a gettók problémáit? Nem. A gun violence-t? Nem. Ez egy dolgot old meg, a rendőri hatalommal visszaélve gyilkolás problémáját. A többi problémát majd más esetekben fogja megvizsgálni a bíróság.
