Az utóbbi pár hétben egyre-másra jelennek meg a NER propagandaosztálya által irányított “konzervatív” hírforrásokban az elsősorban amerikai trumpisták és turbókeresztények által fullba nyomott kultúrharcos toposzok, különösen dzsenderterror és cancel culture témákban. Ez egyáltalán nem meglepő, keresztény-konzervatív kormányunk (KKK) szerint az igazi európai kulturális értékeket amúgy is a közép-nyugati redneckek, valamint az orosz/kínai/türkmén posztkommunisták képviselik.
Ami már meglepőbb, hogy amúgy értelmesnek tűnő Múzsa-kommentelők nem csak beveszik, de prófetai vehemenciával védelemezik is ezeket a baromságokat, mintha tényleg az apokalipszis előszele lenne az, hogy egy rajzolt nyúlnak kisebbre vették a csöcseit…
Mindenekelőtt szögezzünk le valamit: a baloldali kultúrharc és cancel culture létező, és problematikus dolgok. Az kritikátlan dogmatizmus egyáltalán nem jobbos privilégium, sőt. Nagyon sőt. A Múzsán is rendszeresen tépjük a hajunkat, amikor bármilyen gazdasági és/vagy környezetvédelmi témában megjelennek a “görögdinnye” (kívül zöld, belül vörös) meggyőződésű kommentelők, és mindenfajta bizonyítás vagy logikai levezetés nélkül ex katedra kijelentik, hogy a proletariátusnak sürgősen köztulajdonba kell venni a termelőeszközöket, különben kihalnak a pandamacik (meg az emberiség).
Az olyan dolgok is elég zavaróak tudnak lenni, amikor pl. fehér európaiak nem fordíthatják le egy fekete amerikai költő verseit hollandra vagy katalánra. Vagy amikor bizonyos egyetemeken nem engedik, hogy jobboldali gondolkodók előadást tartsanak. Vagy a “cultural appropriation” vádja, ami bizonyos kulturák hozzájárulását az _emberi_ civilizációhoz exkluzív, mások által nem használható “trademark”-ká teszik, és pellengérre állítanak 8 éves amerikai kislányokat, akik kimonóba öltöznek halloween-kor.
Nadekérem. A szélsőjobbos snowflake-kórus még véletlenül sem ezek miatt panaszkodik. Feltehetőleg azért, mert nekik az égvilágon semmi bajuk nincs a szólásszabadság korlátozásával, vagy a kultúrák keveredésének megakadályozásával. Sőt, kifejezetten támogatják ezt, feltéve, ha ők mondhatják ki a fatvát arról, hogy mi a keresztényi értelemben vett kóser, és mi haram.
Marad tehát a felháborodás a következő dolgokon (valódi, nem kitalált példák!):
- Színesbőrű és kisebbségi szereplők popkulturális termékekben (Star Wars, tévésorozatok, rajzfilmek, Lego). Az indoklás általában valami olyasmi, hogy az adott karakter/színész csak azért került oda, hogy ezzel is píszí legyen a Disney (tokenism). Abba valahogy egyetlen fotelharcos sem gondol bele, hogy a Disney egy világcég, és világszinten ő, mint fehérember _kisebbség_. Szóval ja, azért raknak fekete meg ázsiai szereplőket a termékeibe, hogy az a fizetőképes fekete és ázsiai közönsegnek is vonzó legyen. Nem pedig az antikapitalista woke hippik miatt…
- Rajzfilmszereplők “feminista” újratervezése. Ha valaki nem tudná, a 90-es években keszült Space Jam c. rajzfilmnek folytatása lesz. Ebben a Looney Tunes rajzfilm-karakterei kosárlabdáznak élő szereplőkkel. Na most abból lett botrány (és ez nem vicc), hogy Lola Nyuszit átrajzolták, és az új változatban a testalkata nem olyan, mint egy szétplasztikázott pornószínésznőé. Magyarul egy gyerekeknek készült rajzfilmben nincs csöcse a nyúlnak. Borzasztó, nem?
- Régi szép idők filmjeinek (pl Elfújta A Szél) betiltása, ehelyett dzsenderterror és buzilobbi propagálása agyba-főbe. Hát, ezzel ugye a legnagyobb gond az, hogy nem igaz. Először is az Elfújta A Szél (sőt, a Ku Klux Klan-t dicsőítő “Egy Nemzet Születése”, vagy Leni Riefenstahl klasszikusai) továbbra is szabadon elérhetőek és nézhetőek, legfeljebb ott van rajtuk a figyelmeztetés, hogy rasszista tartalmúak, és nem mutatják hűen be a polgárháborús Amerika, vagy a 30-as évek Németországának valóságát – ami teljesen igaz. Ami meg a dzsendert illeti: igen, manapság az LGBTQ divatos téma, sok film, könyv és sorozat foglalkozik vele (relatíve, hiszen pár évtizede még teljesen tabu volt).
Amire az értelmes reakció: na és? Mindig vannak olyan témák, amiket felkap a “korszellem”. Pl a hidegháborús 80-as években a Rambo-Conan-Terminátor féle izomagyú ölőgépek voltak a sztárok, de azért a többségünk nem lett pszichopata tömeggyilkos, hiába ezen nőttünk fel.
Persze vannak olyanok is, akik soha nem nőttek fel. Ők a kultúrharcosok.
