A magyar sajtó lassan kezdi lassan felkapni, hogy mekkora balek is volt Kósa Lajos. A “csengeri örökösnő” ügyében szép lassan kiderül róla, hogy francia nagybankot, német- és svájci céget “kapott ajándékba”. Noha a Diétás Magyar Múzsa olvasói hozzá vannak szokva a hosszú cikkekhez, ez akkora téma, hogy három részben írom meg.
Az első rész a csalásról szól.
Sokan kérdezik, hogy lehet olyan “naivnak” lenni, hogy valaki elhiszi, hogy tényleg ajándékba megkapja egy francia nagybank 24%-át, ami önmagában összevethető a Csányi- vagy a Mészáros birodalom méreteivel? Hogy hiszi el, hogy stikában találkozni fog azzal a Wolfgang Schäuble-vel, akiről a kőkonzervatív lutheránus német politikus szobrát lehetne mintázni? Hogy?
A jó boroknál is a terroir az első analizálandó dolog, látogassunk hát el a keleti határszélre!
A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye sose volt nagyon gazdag környék. Volt benne pár jómódúbb város, de a XIX. század második feléig a nagy része egyszerűen mocsár volt. Móricz állatiasan kegyetlen zsellérei nyilván kiszínezett karakterek, de azért olyan nagyon messze nem állnak a valóságtól. Szegény vidék volt és szegény is maradt.
Jellemző az elvándorlás, a fiatalok elköltöznek. Száz éve boldog-boldogtalan menni akart innen Amerikába. Már őket is lehúzták csalók. “Hajójegyre”. Ezért, ahogy Magyarország más hasonlóan szép és szegény részeit, jellemzi a környéket a csodavárás. Sokan érzik úgy, hogy kell jönnie valami jobb dolognak. A gondolat, hogy nem kell többet a többi ide született emberrel együtt nap mint nap gürcölni, nagyon csábító dolog.
Nem véletlen, hogy a Csengertől kb. 20 kilométerre levő Mátészalka adta a világnak a legendás csalót, Strassnoff Ignácot, aki képes volt eladni annak a börtönnek a berendezését, amelyben éppen csalásért ült.
Engem tehát nem lep meg, hogy előkerül a karcagi bróker hölgy után most Csengerben az örökösnő. Hasonló sorsú környékek, hasonló társadalmi szerkezet. Ezzel át is térünk az elkövetőre:
Sokan azt várják, hogy a csalás kitalálója valami hiperintelligens, furfangos alak legyen. Ehhez képest a csalások nagy részét alacsonyabb intellektusú emberek követik el. A tipikus csaló valamekkora mértékben pszichopata. A csaló ugyanis nem az áldozat elméjére utazik, hanem az áldozat lelkére.
Persze, nem árt ha az áldozat nem különösebben okos. De annyira azért a legtöbb áldozat okos, hogy látnia kellene, hogy micsoda ökörséggel verik át éppen. De nem akarja látni. Erről bővebben mindjárt, de maradjunk még az elkövetőnél.
A jó csaló pókerarcú. Legtöbben nem tudnánk a csaló hazugságai közül egy mondatot se végigmondani anélkül, hogy ne jelentkeznének rajtunk a szégyen metakommunikációs jelei. Fészkelődnénk, pirulnánk, izzadnánk, néznénk jobbra-balra, piszkálnánk valamit a kezünkkel, felgyorsulna a beszédünk, hogy essünk már túl a hazugságon. Na ez a csalónál egyáltalán nincsen. Nincs szégyenérzete, bármit képes rezzenéstelen arccal, bárkinek előadni.
A csalót nem zavarja a többi ember reakciója se, sőt kihasználja, hogy bizonyos társadalmi normák megakadályoznak minket a cselekvésben. Egy példa: a csaló úgy akar feltűnni, hogy ő fontos embereket ismer. A későbbi áldozatával elmennek egy agrár-szakkiállításra, ahol az agrárminiszter épp megtekint egy hiperszuper újfajta kombájnt. A megtekintés végeztével, ahogy illik, a miniszter mindenkivel vált pár szót, hiszen ismeri őket. Ő maga is volt agronómus, a kombájn-importőr vezérigazgatója kettővel alatta járt az agrárra, a szomszéd vetőmagos standnál a vevőkkel beszélgető fiatal hölgy az évfolyamtársa lánya, stb. Ezen a ponton odamegy hozzá a csaló, akinek semmi köze az agráriumhoz. Elkezd a lehető legközvetlenebb hangon beszélgetni a miniszter úrral, mintha száz éve ismernék egymást. A miniszternek fogalma sincs ki ez az ürge, dehát több száz ember ismeri az agrárról, meg havonta egy ilyen kiállításon még százakkal beszélget, ezért nyilván nem azzal kezdi, hogy “ki maga”. A csaló pontosan tudja, hogy 2-3 percig udvariasan fognak vele beszélgetni, legfeljebb utána magában azt gondolja majd a miniszter, hogy ki a fene volt ez a közvetlenkedő, tenyérbemászó alak.
A sértett ebből meg annyit érzékelt, hogy újdonsült ismerőse olyan magas polcon levő ember, aki lazán odamehet a miniszterhez, és a miniszterrel közvetlen, barátságos hangnemben beszélgethet pár percet. Még tegeződnek is. A csaló tudja, hogy egy agrárkiállításon annyi ember tegezi le a minisztert, hogy ő is megteheti, és nem az fogja visszakapni, hogy “mikor őriztünk mi együtt libát szép öcsém”. A miniszter ugyanis nem akar bunkó lenni, és a csaló ezt használja ki.
A sértett
A sértettről azt már tudjuk, hogy van benne egy kis csodavárás, de nézzük most konkrétan Kósa Lajost, ő ugyanis ideális célpontja egy csalásnak.
Eleve tudjuk róla, hogy nem ő a legédesebb lekvár a polcon, vége-hossza nincs kabaréba illő nyilatkozatainak.
Ráadásul a Fidesz örök második vonala. Az ő generációjából, aki nem vonult háttérbe, nem lépett ki, az már mind valaki. 1988 óta, a kezdetektől nyomja a Fideszt. Közben olyan emberek előzték meg, mint Rogán vagy Lázár. Ő egészen a legutóbbi időkig póttag, alhelyettes volt mindenütt. Nem kapott nagy stallumot mint Áder vagy Kövér, nem küldték ki Brüsszelbe, mint Deutschot, nem kapott minisztériumot. Na jó a végén csináltak belőle egy tök marginális tárca nélküli minisztert. Miközben a húsz évvel fiatalabb Gulyás Gergely meg a miniszterelnökséget vezeti. Szedi a pénzt mind minden fideszes, de nem lett neki százmilliárdos cégbirodalma se. Debreceni polgármester lehetett, ami nagy dolog ugyan, de érezhetően az is parkolópálya volt. Ő Fredo Corleone a második részből.
Ahogy Fredo, ő is szeretett volna nagyot gurítani.
Innentől kezdve szép lassan be lehet neki adagolni előbb kisebb bulikat, aztán a végén nagy nyugat-európai bankokat, gyárakat. Orbánék is bevásárolták magukat egy repülőgépgyárba, hát miért ne tudna egyszer, csak egyetlen egyszer Luigi Corleone is akkorát gurítani, mint Vittorio? Hinni akarok – mondja Mulder ügynük az X-aktákban, és Lajos is hinni akart. Kimenni svájcba, ahol nagy bankokban hajbókolnak. Német miniszterekkel találkozni, és Fontos Dolgokról beszélni, nem pedig matyóhímzett lópokrócot átadni ajándékba. Ennyire egyszerű a válasz arra, hogy miért ment ebbe bele Kósa.
Rájött közben, hogy ez nem frankó? Minden bizonnyal. De a dolog természete az, hogy az ember előtt nem azonnal derül ki, hogy hülyeséget csinált, hanem szépen, folyamatában. Ekkor jönnek az elme védekező mechanizmusai, az ember nem akarja magának bevallani, hogy hülye volt, hinni akar abban, hogy ebből mégiscsak lehet valami. Pedig tudja, hogy nem lesz.
Ennyit a csalás természetrajzáról. A következő részben igyekszem a dolog jogi hátterét összefoglalni.
