A nemrég nagyon sok éves lett David Attenborough filmjein felnőtt nemzedékek pontosan tudják, hogy a nagy kékestarajú szingaléz smaragdpinty (lehet nem emlékszem pontosan és az északkeleti lilahasú kackiás paradicsommadár volt) hímjei viszonylag ritkán küzdenek meg egymással, ellenben féllábon egyensúlyozva kitárják türkiz faroktollaikat, és aki tovább tud így maradni, az kapja Rocco Siffredi szerepét a Jenna Loves Rocco őserdeimadár-adaptációjában.
Más kevésbé színpompás állatok ezt a műveletet esetleg helyettesíthetik különböző tárgyak minél büdösebb váladékkal lehugyozásával, hülye ugrásokkal. A Homo sapiens hímje drága autókban fel-alá kocsikázással szoktak pl. ilyet csinálni, de nem ismeretlen a nőstény etetése sem, esetleg itatás az aperolspritz nevű folyadékkal. Ez utóbbihoz félig kigombolt fehér inget szoktak viselni prekoitális, a párzási képességet hirdető öltözékként.
Ezek a rítusok kiválóan helyettesítik az unalmas, fájdalmas és veszélyes verekedést, ahol a vesztes nemhogy vérvonalát nem viheti tovább, hanem a párbaj közelében várakozó ragadozók esetleg meg is eszik, ha nagyon megsérül.
Amikor az EU-nyilatkozatokat fogadgat el, különböző, disznóságokat művelő nagyhatalmakkal szemben, annak ugyanez lenne a szerepe. Mármint nem az, hogy mondjuk Marokkó vagy Libanon azonnal heves utódnemzésbe fogjon az EU-val. Hanem az, hogy el lehessen kerülni a drasztikusabb lépéseket.
Az EU elítélő nyilatkozatait szokta bizonyos derültség övezni a világpolitikában, hiszen az EU nem tudja elzárni a gázcsapot mint Oroszország, és nem tud iszonyatos haderővel beköszönni, mint Amerika. Tegyük hozzá, ezek a képességei (egyelőre) Kínának is hiányoznak.
Az EU eszközei főleg soft power eszközök, amelyek ahhoz kapcsolódnak, hogy egyesek hogy férnek hozzá szolgáltatásokhoz, amelyek megfelelő minőségben még mindig csak itt érhetők el.
Az EU pont azon van, hogy ez középtávon továbbfejlődjön. Olyan szintű “power projection” mint amire Amerika képes, nyilván nem lesz, de lassan és nyögvenyelősen fejlődik azért a védelmi együttműködés.
Fontosabb kérdés a politikai és gazdasági lépések összehangolása, amely azt tudná eredményezni, hogy az EU nagyon nagy súllyal tudjon nyomást gyakorolni. Ez előtt két akadály áll. Az egyik az EU kompromisszumokra épülő berendezkedése, a másik pedig az, hogy az EU nagyhatalmai nagy volumenben kereskednek Oroszországgal és Kínával is.
Az új hidegháború, ha lehet ezt már így emlegetni, tehát semmiképp sem olyan lesz, mint az előző, ahol a drótkerítés másik oldalán egy teljesen szeparált világ kezdődött. Itt a legfagyosabb politikai hangulat közepette is menni fog a kereskedelem, mert mi nem tudunk meglenni a kínaiak áruja nélkül, a kínaiak pedig nem tudnak meglenni a mi pénzünk nélkül. Persze lesznek hangsúlyeltolódások, főleg az EU-ba irányuló bevándorlással, amely újra fogja teremteni a relatíve kevés pénzért dolgozni hajlandó munkásságot.
Maradnak tehát a szimbolikus lépések, amelyek kellő összehangoltság mellett egyáltalán nem veszélytelenek. Európának még bőven megvan az a hatalma, hogy ha egységesen elfordul valakitől, akkor az fájjon. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kínával és Oroszországgal kapcsolatban a német és a francia érdekeket sikerült összehangolni, nem függetlenül az ebbe az irányba ható amerikai nyomástól. Ezen a fronton Hong Kong miatt Nagy-Britannia is partner lesz.
A nyilatkozatokkal itt az lenne az üzenet, hogy ha Kína agresszív hangnemet üt meg, annak az EU részéről is lesz, egyelőre szintén csak hangnemben következménye. Más szavakkal annak a jelzése, hogy Kína ne csavargassa a potmétert, mert akkor mindenki más is csavargatni fogja. Nyilván Kína ettől még csavargatja a potmétert, hiszen a célja expanzió, és próbálgatja, hogy melyek azok a lépések, amelyeket kibírható következményekkel meg lehet úszni.
Közben pedig röhög az EU-n, mert van egy téglája az EU-n belül, amelyik az egységes üzenetet, néhány millió vakciánért és lélegeztetőgépért cserébe hajlandó megtorpedózni, az EU-t a kevésbé kéktollú síkvidéki ugráló nagyböjti sastokmány szerepébe kényszerítve.
Előbb-utóbb az EU ezt meg fogja unni. Persze továbbra se arra számítson senki, hogy közös német-francia szabotázsakcióval elrabolják Orbánt és helyére Ferit ültetik, viszont fel lehet arra készülni, hogy Orbán a közeljövőben kap még pár nyaklevest , olyasmit mint amilyet a Doktor Miniszter Elnök Úr és Safranek kapott azon a von der Leyenes munkavacsorán. Persze lesz pénz, de nem úgy és nem akkor ahogy Orbán akarja, és nem ez volt az utolsó nyíltszíni megalázás.
