Kalandozás következik a magyar foci térképén. Előre szólok: nem értek a focihoz, így aki futballszakmát vár, meneküljön. Olvasson Kele Jánost, aki gyönyörűen levezeti a lábhossz/testsúly*köpés mutatóból, hogy a középpályás hány kilométer/sikerespassz értékkel áll a nemzetközi mezőnyben. Ez nem az a cikk lesz.
Írt valamelyik nap egy olvasónk, hogy a Fradi csúnyán elkalapálta az Újpestet, és hogy miközben a fradisták triumfálnak, gondoljanak arra, hogy jó ideig ez volt az utolsó klasszikus derbi, mivel az UTE valószínűleg ki fog esni. És jó szórakozást kívánt a fradistáknak a kisvárdai derbikhez.
Nosza megnéztem az NB 1 és 2 tabelláját és valóban. Utoljára valamikor az ezredfordulón követtem a focit, és akkoriban ha a magyar foci pocsék is volt, egyvalamiben követte az európai sztenderdet: a klubok földrajzi elhelyezkedésében.
A labdarúgás a XIX. század utolsó harmadában alakul ki és a XIX.-XX. század fordulóján lesz nagyon népszerű, és jut el például Magyarországra is. Ennek megfelelően a legnagyobb hagyományú futballklubok az akkori nagy iparvárosokban és kikötőkben vannak. Ha Németországba nézünk: minden nagy kikötőnek (Bréma, Rostock, Hamburg) szinte mindig elsőosztályú csapata van, és a Ruhr-vidék is szinte mindig legalább kettő, de inkább három-négy csapatot ad.
Az angoloknál London, Birmingham, Liverpool, Manchester vonzáskörzete adja szinte az összes csapatot, egy-két kikötői csapat van, amelyiknek nem valamelyik egykori nagy gyár munkásai adták egykor a játékosait és a szurkolóit egyaránt.
Ha a budapesti csapatokat ráképzeljük a száz évvel ezelőtti Budapest térképére, ugyanezt látjuk. A Fradi-pálya mellett a rendezőpályaudvar, a közvágóhíd, a FÉG és még pár másik ipari üzem. Ha elindulunk villamossal az MTK- és Előre-pálya felé, szinte végig az egykori MÁVAG épületei mellett megyünk. A Vasas a Ganz mellé települt, az UTE stadionnal szemben ott van a Tungsram, kicsit odébb szintén a Ganz. A Kispest pályája mellett az egykori Hofherr és Schranz traktorgyár, Csepelen a Weiss Manfréd Művek.
Nem véletlen ez egyik se, mert amikor ezek épültek, akkor ezek városszéli olcsó telkek voltak, és ráadásul itt volt sok proletár aki hétvégi szórakozásként megvette a jegyet, és a sok munkásgyerek közül lehetett kikapkodni a tehetségeket. A klubok ráadásul a Monarchia minden részéből származó munkásság számára közösségképző erővel is bírtak.
A vidéki csapataink kicsit más történetet mesélnek el. Noha többet is a II. VH. előtt alapítottak, felemelkedésük az ötvenes években kezdődött, amikor a szocialista ipar vidéki központjait megtervezték. A nyíregyházi stadion például olyan környéken áll, ahol hetven évvel ezelőtt földszintes házak voltak, jó nagy kertekkel-szőlőkkel. Aztán hopp, lett ott egy lakótelep, mert Nyíregyháza kapott egy gumigyárat, kellett a lakás a környező megyék falvaiból verbuvált dolgozóknak. Mivel odaköltöztettek több tízezernyi fiatalt, nagyrészt Ratkó-gyereket, törvényszerűen lett bébibumm is, bőséges utánpótlást adva a klubnak, amely azóta is az első-másod (leginkább másod…) osztályban szerepel. Hasonló a története az összes jobb vidéki klubunknak.
A jelent az jellemzi szerte Európában, hogy a klubok eredeti társadalmi beágyazódása megszűnőben van. Amikor Abramovics megvette a Chelsea-t, amely kifejezetten gyárimelós-klub volt, a rajongótábor egyszercsak azt vette észre, hogy nem tudja kifizetni a belépőt, mert az új koncepció szerint a Chelsea már sikkes városi csapat, nem holmi dühöngő, részeges melósoknak.
Viszont a beszállás küszöbe olyan magas az elsőosztályú futballba, hogy azok a klubok, amelyek a jelenlegi alsóbb társadalmi rétegek közelében működnek, már csak utánpótlás-nevelő egyesületként működnek, és a “patinás” klubok mögötti mezőnyt alkotják, és legfeljebb egy-két jó szezont mennek, amikor összejön egy erős évfolyam, aztán a nagyok szétvásárolják őket. A térképen ezeket a klubokat ott kell keresni, ahol sok a bevándorló, mint ahogy az MTK pálya is az egykori nagy olvasztótégely Józsefváros és a Fradi is a XX. század elejének sokszínű Ferencvárosa mellett települt.
A magyar focitérképre nézve viszont azt látjuk, hogy… Kisvárda. Kisváros Szabolcsban, a NER eljöveteléig jellemzően a megye 1 és az NBIII között jojózó csapattal. Mezőkövesd, nagyobbacska falu BAZ megyében, harmadik helyen pedig egy Bicske melletti falucska csapata. Két pontra a kieső helytől az Újpest és a Honvéd, tökutolsó a Diósgyőr, amelynek a meccsei régebben a legforróbb hangulatúak közé tartoztak országszerte. Legalább feljutó helyen van a másodosztályból a Loki és a Vasas. Illetve nehéz nem észrevenni, hogy az elsőosztályban valamiért kétszer annyi döntetlen volt az utóbbi öt fordulóban, mint a másodosztályban. Olaszos…
Ez maga a NER, hiszen a Kisvárdáról, a Mezőkövesdről és a Pancserakadémiáról is tudjuk hogy tisztán elvtársi csapatok, mint ahogy azt is, hogy a Fradi nemzeti érdek, az Újpestet meg egyelőre nem vette meg egy nerenc se, és a Diósgyőr is azért van kieső helyen, mert Leisztinger után most keresnek neki egy nerkonformabb tulajdonost. A megyeszékhelyek, vidéki nagyvárosok meg jól vannak másodosztályban, a paraszt örüljön a Fradinak. A legújabb őrület, hogy kedvenc szülővárosom, Nyíregyháza, ahol egykor előfordult, hogy volt tízezer ember a meccsen, de két-háromezer szinte mindig, most szép új stadiont kap. Itt az ideje, amikor érdekesebb meccseket akár 500 ember is megnéz. Egy Szpari-Gyirmót örökrangadó nézőszámának megtippelését inkább a kedves olvasóra bízom. De el tudom képzelni azt az őrjöngést is, ami egy Soroksár-Csákváron mehet…
De sebaj. A futball mindenütt üzlet. Csak Európában szórakoztatóipari, nálunk meg pénzmosási üzlet.
