Pár kósza gondolat a Zsé és a zsé kapcsolatáról, avagy miért fontos ki tanácselnököl a FÍT-en.
Minapi hír, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egyik polgári ügyszakos tanácselnöki pozíciójára ketten pályáztak, X és Y. Jelen esetben az borzolja a kedélyeket, hogy X az valaki, Y meg történetesen a Kúriát vezető főügyész-helyettes Varga Zs. András (kollokviálisan bíróságokon: „Zsé”) felesége, s míg X kapott 36 szavazatot, Y 14-et, mégis Y, tehát a kúriai főügyészhelyettes felesége lett a befutó.
Ilyenkor ez úgy megy, hogy az OBH elnöke kiírja a pályázatot, pályázik aki akar, az OBH elnöke a pályázókat meghallgatja (a meghallgatási jegyzőkönyvek az OBH oldalán nyilvánosan megtekinthetőek) , és bizonyos pozícióknál az adott bíróság azonos ügyszakban dolgozó bírái (az úgynevezett kollégium) tart egy véleménynyilvánító szavazást, ami amúgy nem köti az OBH elnökét, aki ezután kinevezi azt akit gondol (ahol is meg kéne indokolnia, miért nem azt nevezi ki aki a véleménynyilvánító szavazást nyeri), vagy érvénytelennek nyilvánítja a pályázatot. Handó Tünde idején mindkettőből sok (belső) botrány volt, néha egész elképesztő személyi döntésekkel, tulajdonképp ez lett Handó bukása egyik oka, sportnyelven szólva elvesztette az öltözőt. Senyei György jövetlét sokan, mint a messiásét várták, ezek azóta csalódtak is, az új OBH elnök is nagyjából magasan tesz a bírói önigazgatásra, Országos Bírói Tanácsra, tulajdonképp mint egy szürke aparatcsik tevékenykedik, csak nem olyan penetráns bicskanyitogató stílben, mint Handó, de a kedélyek azért nem sokkal nyugodtabbak. (***)
Az OBT szóvivője meg is szólalt ez ügyben, azt állítva hogy nyilvánvaló kormányzati nyomás nehezedik a bíróságokra, na nem Jóska és Marcsi bontóperében, még csak nem is fk Lakatos Dzsokijúing rablási vagy dr Galléros-Fehér Bendegúz adócsalódásában (tehát a jelentéktelen tucatügyekben), hanem olyanokban ahol a kormány, valamely szerve vagy valaki kormányközeli főhalljakend is érintett (már ha az ügy bíróságon landol, mert ugye Völlner Pált nem látta nyomozási bíró (bár szerette volna), Simonka György is példátlan módon (f@szt, ott van Boldog István is) szabadlábon védekezik milliárdos bűnszervezetes költségvesztési csalódásban, a Híd a Munka Világába messzebb van mint az Arnhemi testvére, Farkas Flórián mégse gyanús, stb.).
Ennél is nagyobb baj hogy sokszor ki sem kell mondani az elvárást, a belső igazodási kényszer az önmagát sokszor egyfajta állami hivatalnoknak képzelő és államrezont szolgáló darabontként viselkedő bírókban benne van, és minél magasabbra törnek, annál inkább kirostálja a rendszer aki nem áll be a sorba. Ezek a mitugrász kis világmegváltók örülhetnek, ha az 5. pályázattal felkerülnek megyére a járásból, de tanácselnöki, kollégiumvezetői, táblabírói titulust nehéz úgy szerezni, hogy valaki ne értse mi a teljesítendő elvárás.
Ezzel ugye az a baj, hogy így működik egyfajta öncenzúra, és működik egyfajta kontraszelekció, ami nagy baj. Egyrészt a bírói a 3. hatalmi ág, elválasztva a törvényhozástól és kormányzattól. Sőt, utóbbinál annyival erősebb is (kellene legyen) hogy egyedi kormányzati döntések (pl. közérdekű adatok dafke ki nem adása, helikopterleszálló építési engedélye a képviselő hátsó kertjébe, stb. stb.) is bíróságon támadhatóak – s nagyon nem mindegy hogy a bíró mindset-je milyen: polgárbarát vagy csinovnyik.
Pillanatnyilag az utóbbiaknak áll a zászló, már lassan felhördülünk, ha egy bíró úgy meri értelmezni a jogot, vagy úgy mérlegel, hogy az nem az állam igényeit elégíti ki, pedig nagyon fontos volna, hogy a bíróságok ne a visinszkij-i értelemben legyenek része az államhatalomnak, hanem merjenek szembe menni az aktuális kormányzatöncélú igényeivel. Ehhez kellenének olyan bírók, akiket nem az alapján neveznek ki adott (vezető) tisztségre, hogy miként fekszenek az OBH vagy az adott bíróság vezetésénél, hanem hogy saját kollégáik (his/her peers) miként vélekednek róluk elsősorban szakmai, másodsorban emberi szempontból, s hogy mennyire polgárbarát, nem pedig etatista a felfogásuk. S hogy világosak legyünk: egy normális demokráciában nem a bíróság védi az államot a polgártól (hisz az állam védi magát erősen, sokszor öncélúan), hanem a polgárt az állam túlhatalmától, önkényétől, úgy is mondhatjuk: a jó bíró, a jó bíróság polgárbarát.
Mert jegyezzük meg, lehet valaki kitűnő jogász, s használhatja az tudását igen szolgaian is, sőt ámokfutás-szerűen. (Roland Freislerről, a náci német Népbíróság vezetőjéről sem mondták hogy nem értette a szakmáját, Major Ákosról, a Bárdossy-per bírójáról sem, sőt Varga „Zsé” kúriai vezetőről sem állítja senki hogy nem ért a joghoz, hitványságuk az ún. kurzusbíráskodásukban leledzik). Ha tehát a szakmai szempontokon túl más is képbe jön a vezető bírók kiválasztásánál, fel fog merülni, mi az? Lojalitás a főnökhöz s a főnök főnökéhez? Államelvűség, ti úgy tűzzük a tárgyalást, hogy be ne fejeződjék a korrupciós ügy a választásokig? Ha a pógár nyer, kis perköltséget ítélek meg neki a Hivatallal szemben, kímélem az államkasszát? Ki akar ilyen bíróságokat, az aktuális kormányzaton kívül? S mi lesz, ha a kormányzat változik, akkor másmilyet fogunk akarni (vö. „a demokrácia vastörvénye az Alkotmánybíróság határozatainak betartása”, doktor Főmérnök, úgy 2006-7 körül) most már az AB is pártkatonákkal van töltve.
Annak pedig, hogy ki egy vezető bíró , olyan szempontból van jelentősége, hogy olyan nemigen történik, hogy az IM-ből leszól a dekáslábú hegedűművész instaceleb segédcsinovnyikja, hogy „a miniszter asszony egy szép ítéletet vár, bíró NERtárs, úgy hallottuk kedves felesége pályázik a Nemzeti Plüssállatmúzeum Főigazgatói posztjára, mi szívesen segítünk neki ebben…” , nem… (bár a fáma szerint a Legfőbb Ügyész korábbi helyettese, „Zsé” kúriai vezetőként nagyon megértő korábbi főnöke adott ügybéli elképzeléseit illetően, de lehet ez csak gonosz pletyi).
A fortélyos félelem is igazgat ugyan, de van egy másik módszer: a szignálás. A szignálás ugye azt jelenti, hogy a vezető (elnök/helyettes, koll. vez. csoportvezető) eldönti, adott ügyet kinek adja. Hogyne, mint tudjuk automatikus szignálás megy, de a szerző saját szemével hallotta, amint egy megyei törvényszéken bedzsesszelt egy bíró, és az adott napi érkezésből (két költségvetési csalás, valami súlyosabb kábszer és egy emberölési kísérlet) kiválasztott magának egyet mert neki az volt szimpi, és hát a Kúria egyik vezetője is magára szignálta az ukrán hajóskapitány ügyét MIUTÁN nyilatkozott a sajtónak, mennyire helytelen az alsóbíróság döntése (hogy kizárása után az a Márki Zoltán nyúljon bele /a szerző szerint nonsense módon/ a határozatba, aki ma hálásan ücsörög az Alkotmánybíróságon, etatista és anti-EU nyilatkozatai jutalmaként, büntetőjogi tudását nem elvitatva).
Tehát az, hogy a szignálásra jogosult melyik tanácsot jelöli ki az ügyben, a tanácselnök pedig melyik bírót jelöli ki az ügy előadójának (akivel adott esetben többször is megkonzultálja azt, s aki felel az írásba foglalásért is, szemben az úgynevezett taccsbíróval, aki hármójuk közül a legkevésbé van benne az ügyben s csak szavaz), alapvetően befolyásolja egy ügy mikénti eldöntését. De úgy is mondhatom, hogyha tudom, milyen döntést szeretnék vezetőként látni, akkor tudok ahhoz megfelelő jogfelfogású bírót keresni. S mivel itt nem valamiféle félreeső várispánság disznóólak mellé odaeszkábált bíróságáról van szó, ahogy tyúkpöröket tárgyalnak, hanem a központi régió olyan bíróságáról, ami felülbírálja a komoly ügyekben (pl. kiadjon -e valami közérdekűnek tagadott adatot holmi minisztérium vagy fővárosi megyésispán) első fokon illetékes Fővárosi Törvényszéket, talán nem teljesíthetetlen elvárás, hogy ne csak becsületesek legyünk, de ugyan látszunk már annak is – nem csak ügyekben, hanem az ítészek kiválasztásában.
Ilyen szempontból kell végig gondolni, jó-e az , hogy a saját kollégiuma véleménynyilvánítása ellenére mégsem X-et nevezték ki a FÍT tanácselnökének, hanem Y-t, a kúria vezetőjének feleségét – aki pedig bizonyára nagyon jó jogász, ítélőtáblán kevés szakmaiatlan tökfej akad (s itt most önkorlátoztunk, mert Gordie Howe-t is megkérdezték, miért sikerül minden csele, amire azt mondta hogy köztudomású hogy mindig a legutolsó csel nem sikerül ezért azt ő lehagyja, szóval „Zsé” feleségét sem per „Zséné” emlegetjük).
Kábé itt tartottam a végkonklúzió levonása felé haladva, amikor viszont a FÍT úgy döntött, gyengéden megmosdatja a szerecsent, és jól elmondja, nem úgy van az. Az ítélőtáblák érdekes részei a magyar judikatúrának, őket az anyagi jog alig, az eljárásjog szinte semmiben nem befolyásolja, tagjai általában minimum 20 éves gyakorlattal rendelkező jogászok, akik azért már jó úton haladnak, hogy az elefántcsont-toronyban oly magasan legyenek, ahonnan a föld pora már sem nem látszik, sem nem szaglik, általában véve a Táblák egyfajta vízzáró réteget képeznek a Kúria és a valóság között, s olyan kifinomult és bonyolult szövedékű megoldásokat szoktak adni tényre-jogra egyaránt, amit halandó ritkán ért, kivéve a Kúriát, ha meg kell alázni a Tábla adott tanácsát (bár a Kúriát az, az anyagi jog egyáltalán, eljárásjog még annyira sem köti).
Szóval jött a megbízható és régi bírósági vezető, a FÍT elnöke, Ribai Csilla aki a hvg-nek elmonda: „A pályázatot nem nyert bíró szakmai felkészültsége a nyertes pályázóét nem éri el”. Ez egy érdekes mondat, bíró ritkán aláz meg egy másikat nyilvánosan, pláne, hogy az az állítás, hogy Y „tanácselnöki kinevezésére kizárólag objektív szempontok alapján került sor”, bár ez a mondat alig korrelál azzal hogy „A pályázatok elbírálásakor a … a kinevezésre jogosult nem csak a véleményező szerv javaslatát, hanem … értékelte a pályaműben megfogalmazott célkitűzéseket, azok megvalósíthatóságát, a pályázók felkészültségét, igazgatási vezetői tapasztalatát, bírói gyakorlatát, bírói munkája vizsgálatának eredményét, szakmai felkészültségét” továbbá „a nem nyertes pályázó által a pályaművében megfogalmazott célkitűzések közül az időszerűség érvényesülését a kinevező nem látta biztosítottnak”. Ezek is szempontok, bárha nem objektívek (mely értékelés objektív), és én még el is fogadom, hogy a nyertes Y szakmai szempontból jobb is lehet, mint az általam ismeretlen X, de volt valami oka, hogy a két bíró közül valamiért X kapta a szavaztok 2/3-át, a Y meg kevesebbet. És ezt azzal indokolni, hogy a másik bíró tkp. tökfej és nagy neki a kabát, egészen megdöbbentő. Pláne, hogy Ribai elnök asszony a hvg-nek azt találta mondani, hogy „a nyertes 8 év tanácselnöki tapasztalattal rendelkezik, míg a pályázatot nem nyert bíró ténylegesen soha nem szerzett tapasztalatot tanács vezetésében, munkaszervezésében.”
Az is lehet.
Csak akkor hogy a rákba lett Varga „Zsé” a Kúria vezetője, miközben korábban bírói gyakorlatot, tanácselnöki tapasztalatot soha a büdös életben nem szerzett, sőt sohase nem is volt bíró, tárgyalóban se igen járt? Vagy, ahogy az MTA Jogtudományi Intézetében székfoglalóján Véber Gyuri oly találóan rámutatott: „neki kézzel is lehet, az isten qrva f.szát már?”
Mert, ha neki kézzel is lehet, akkor lejtős pályán bíráskodunk. Csak akkor ne sírjunk, ha Brüsszel azt mondja, gondok vannak, és nem küldi a zsét. Elégedjünk meg a saját Zsé-nkkel.
(***) UPDATE: szóltak, hogy ezt a tanácselnöki kinevezés nem OBH hatáskör, hanem a FÍT elnöke, Ribai Csilla döntése. A tanács másik két tagja egyes hírek szerint Kovács Zoltán kormányszóvivő testvére, másik tagja Tatár Kiss Péter (Főv. Törvényszéki elnök) felesége. Micsoda remek személyiségi jogi tanács lesz ez, tisztára pógárbarát. És nem Zsénének nincs személyiségi jogi peres gyakorlata. Over.
